Frissítve:

Árvíz – Lezárta a rendőrség a Bem rakpartot

Felhőszakadás miatt felgyülemlett víz a Margit híd budai hídfőjénél, amely a Duna magas vízállása miatt a csapadékcsatornákon nem tudott lefolyni 2013. június 8-án. MTI Felhőszakadás miatt felgyülemlett víz a Margit híd budai hídfőjénél, amely a Duna magas vízállása miatt a csapadékcsatornákon nem tudott lefolyni 2013. június 8-án. MTI - © Fotó: Sóki Tamás
Budapest, 2013. június 8., szombat (MTI) – A felhőszakadás következtében felgyülemlett csapadék miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton 19 órától ideiglenesen lezárta a jármű- valamint gyalogos forgalom elől a főváros II. kerületében a Bem rakpartot a Margit híd és a Lánchíd közötti szakaszon – közölték a rendőrség honlapján.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a honlapján közölte, hogy ugyanerről a területről korábban elszállították az autókat. Erre azért volt szükség, mert az 5-ös, szentendrei HÉV alagútjának födémjét ötven busszal és kukásautóval súlyozták le, hogy azt az árvíz ne tudja felemelni.

Felhőszakadás miatt felgyülemlett víz a Margit híd budai hídfőjénél, amely a Duna magas vízállása miatt a csapadékcsatornákon nem tudott lefolyni 2013. június 8-án. MTI Fotó: MTI ©

Az elszállított autókról a 107-es telefonszámon, illetve a budapesti közterület-felügyelet honlapján lehet érdeklődni.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Új európai kulturális együttműködés: Debrecen az alapítók között
Debrecen - Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet elnyert városokat és a címre pályázó településeket [...] tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 38. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 38. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők. tovább »
Öt egészséges uzsonnaötlet
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Csak úgy bekapnál valamit, de nem szeretnél bűnözni? Ezt az öt fogást neked [...] tovább »
Újra lehet pályázni iparifa-ültetvények létrehozására
Füzér - Újra lehet iparifa-ültetvények létrehozására pályázni - közölte Mezei Dávid, a Miniszterelnökség [...] tovább »
Miniszteri biztos: helyi összefogások kellenek a borágazatban
Somlójenő - A borágazatban a helyi szakmai összefogások erősítésére hívta fel a figyelmet a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„A csapatomnak meg üzenem, hogy idegenben is így kellene játszani”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 7. fordulójában hat találkozót rendeztek meg szombaton. tovább »
“Végre a jobbik arcunkat mutattuk”
Hajdú-Bihar - Íme itt vannak a megye II déli bajnokság 6. fordulójának eredményei! tovább »
„Hihetetlennek tűnő sakk-matt helyzetek sokaságát hagytuk ki”
Miskolc - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 7. fordulójában megyei meccset is játszottak szombaton. tovább »
“Úgy hiányzott már ez a győzelem, mint éhes tyúknak a kendermag”
Hajdú-Bihar - Íme itt vannak a Megye II északi bajnokságának szombati mérkőzéseinek eredményei! tovább »
“Megérdemelten szereztük meg a 3 pontot”
Hajdú-Bihar - Íme a megyei első osztály szombati mérkőzéseinek eredményei! tovább »
Bódog Tamás: „Gratulálok a Ferencvárosnak”
Budapest, Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 10. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Ferencvárosi TC [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása