Frissítve:

Árvíz – Készenléti rendőrökkel erősítették meg a zalai állományt

Lenti, 2014. szeptember 13., szombat (MTI) – A meglévő zalai rendőri állományt negyven készenléti rendőrrel erősítette meg az országos rendőrfőkapitány, hogy a Lenti környékén kialakult elöntéseknél nyújtsanak segítséget – tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke szombaton az MTI-t.

Nothoff Ingrid a lenti rendőrkapitányság sáros vízzel szinte teljesen körülvett épületénél elmondta: a heves esőzések által okozott, elsősorban Lentit és környékét érintő árvízi és belvízi helyzet miatt, a kitelepítések és a rendfenntartás érdekében vezényelték a készenléti rendőröket Zalába.

Elmondta: a Lenti üdülőövezetéből a katasztrófavédelemmel közösen kitelepített 124 ember várhatóan szombat éjszaka még nem térhet vissza az otthonába. Nagyobb részük családtagokhoz, rokonokhoz ment, kisebb részüket a Vörösmarty iskola tornatermében helyezték el, ott biztosítanak nekik ellátást. A lezárt területet rendőrök őrzik, senkit nem engednek be oda.

Hozzátette, hogy a délelőtti információk szerint Pördefölde és Tormafölde megközelíthetetlen közúton, de Rédicsre sem lehet autóval eljutni. A 75-ös útról Lenti belterületén a járműforgalmat a rendőrök a 86-os útra terelik. Rédics és Lenti között a vonatközlekedés is leállt a felázott vasúti töltések miatt.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Bőnyi rendőrgyilkosság – Ügyészség: nem “baráti tűz” okozta a rendőr halálát
Budapest - Az igazságügyi fegyverszakértői vélemény szerint a bőnyi rendőrgyilkosság során a sértettet a [...] tovább »
Kidobta az autóból a dohányt menekülés közben Ricsénél
Miskolc, Ricse - Kilométereken át követtek egy igazoltatás elől menekülő orgazdát a Nemzeti Adó- és [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. február 24.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Június elején ismét Feszt!Eger
Budapest - A nyár legelején ismét megrendezik a Feszt!Eger fesztivált. A hevesi megyeszékhelyen a Bolyki völgyben [...] tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – Francia lap a Jobbikról, német az olimpiai pályázatról
Berlin, Párizs - A Le Monde című francia balliberális napilap a Jobbik arculatváltásával foglalkozott. tovább »
Kár
Két szűrőn is átment a budapesti olimpiai pályázat, ami nagy szó. Bánhegyi Gábor írása. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Budapesti női tenisztorna – Német sikerek a negyeddöntőben
Budapest - Julia Görges és a szintén német Carina Witthöft is bejutott az elődöntőbe pénteken a 250 ezer [...] tovább »
Bernd Storck a német futball nagykövete lehet
Telki - A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, Bernd Storckot a német futball nagykövetének [...] tovább »
Pályán a diósgyőri kosárlabda utánpótlás
Miskolc - A DVTK női kosárlabdacsapat utánpótlás együtteseinek legutóbbi eredményei. tovább »
MEAFC: Pont és gólpasszkirály érkezik a Körcsarnokba
Miskolc - Utolsó hazai mérkőzésre és telt házra készül a Miskolci EAFC pénteken este. tovább »
Phoenix KK: Edzőmeccsel is készültek, ketten távoztak
Tiszaújváros - A férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoportjának 17. fordulójában a Tiszaújvárosi Phoenix KK hazai [...] tovább »
DVSE: a csalódott Honvéd otthonában
Debrecen - Szőke Szabolcs szerint sokkal nehezebb meccs vár rájuk, mint a szerdai UVSE elleni. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása