Frissítve:

Árvíz – Győrújfalu, a lehúzott redőnyök faluja

Győrújfalu, 2013. június 8., szombat (MTI) – A leeresztett redőnyökből látni, honnan mentek el – ad tippet egy sokat látott tudósító szombaton Győrújfalun. Ezek alapján viszont nem kevesen maradtak védekezni az ár által egyik leginkább veszélyeztetett magyarországi településen, ahol délutánra várják a folyó tetőzését.

hiba beküldése

Győrújfalut a középkorban már mosta el ár, legutóbb az 1954-es szigetközi gátszakadás szabta át a település képét. A pesszimistább helyiek is mindent ehhez a vészhez mérnek – az optimistáknak számára viszont a jól megfogott 2002-es és 2006-os áradás a mérce. A kissé dimbes-dombos vidéken pár napja még ki-ki azt vitatta, milyen magasságig kell a padlásra vagy más településre menekíteni az ingóságokat. Majd tett belátása szerint.

Voltak, akik nem kockáztattak: csak a csupasz falakat hagyták hátra gáthoz közeli házukban – tartja a helyi szóbeszéd. A költözés mértékéről elmond ezt-azt, hogy alig hallani ma kutyaugatást Győrújfalun, holott rendesen szinte minden háznál akad négylábú őrző. Pár Volán-busz áll még a főúton, arra az esetre, ha a védekezésben résztvevőket szállítani vagy menteni kell.

A hétköznapi élet nyomai azonban már alig fedezhetők fel a településen. A környékszerte híres vendéglő pénteken bezárt, a vele szemben álló, fagyizónak nevezett, tőről metszett falusi kocsmahivatal tulajdonosa mindvégig maradt, és csak az evakuálás bejelentése után szedte szét és raktározta be a fehér műanyag kempingbútort. “Ez a természet, tudtuk, hogy folyó mellé jövünk” – foglalta össze tömören, de nem sietősen, mit gondol.

Aki a férfiak közül maradt, kétszáznál is több ember, az gyakorlatilag kiköltözött a gátra. Jó, ha aludni hazajárnak. A családtagok zöme pedig Győrben, vagy a környező településeken, általában rokonoknál, ismerősöknél talált szállást. A kitelepítés helyszínére, Győrújbarátra így alig tucatnyian kerültek. Az összetelefonálásokból tudni: a gyerekeknél még mindig kitart az öröm, hogy előbb indult az idei vakáció. A felnőttek között van, aki arra szavaz, hogy semmi baj nem lesz, míg mások azt latolgatják, mikor és mekkora lesz a baj.

Nagy Imre Attila, aki frissen betelepültként nyerte el a polgármesteri széket 2010-ben, nem tartozik az ijedősek közé. A keddi falugyűlésen sem rejtette véka alá: ha nagy a baj, költöznie kell mindazoknak, akik nem a gátakon dolgoznak. De akkor még némi derültséget váltott ki Sallai Péter megyei katasztrófavédelmi igazgató felvetése. Ő (szigorúan magánemberként) azt javasolta, hogy fogják fel a férfiak úgy a dolgot, mintha wellness-hétvégére küldenék az asszonyt és a gyerekeket – ők pedig maradjanak otthon, és rakodják a homokzsákokat.

A győrújfalui polgármester azóta is szinte napi 24 órában irányítja a munkákat. “Hadd ne álljak fel, mert elalszom” – veti fel, amikor szombaton reggel összefutunk egy pihenőnek és tanácskozópontnak egyaránt használt katonai sátor alatt. Lelkes és eltökélt, néha még a telefont is lekapja a füléről: “minden szuper, megáll a gát”, bizonygatja, a több száz fős hangyaboly pedig mozog, emel, tol, irányít, a föld meg dübörög, rázkódik, ha egy lánctalpas gép cammog vagy egy helikopter húz el a fejünk fölött pár méterre.

Amit a keddi gyűlésen mondott az azóta is az egyik védelmi és logisztikai bázisként szolgáló sportpályán a több száz helyinek, azt most is tartja. A gát magasságával nem lehet gond, csak a szilárdságával, hiszen alig egy hét alatt húzták fel a Duna-ág rehabilitáció keretében elbontott gát “helyettesét”. “Annyi munkát beletettünk, a honvédségtől annyi háttértámogatást kaptunk, hogy ez a gát a tetőzéskor állni fog” – mondta péntek este, a hangsúlyozottan megelőző intézkedésnek szánt kitelepítés bejelentésekor, majd hozzátette, “ez egy mélyen hívő település, két vallás van nálunk jelen; nem fog átszakadni ez a gát”.

– MTI –

Címkék: ,


További hírek a Magyarország kategóriából
9 dolog, amit érdemes tudni, mielőtt megnézed az új Star Wars-filmet!
Csütörtökön kerül hivatalosan is a magyar mozikba az új Star Wars-film, a Solo. A legfontosabb tudnivalókat [...] tovább »
Hatályon kívül helyezte a bíróság a Golgota védetté nyilvánításáról szóló határozatot
Budapest - Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság csütörtökön azt a [...] tovább »
Sérelemdíj a halálos monaji kutyatámadásért
Monaj, Miskolc, Szikszó - Az eb tulajdonosa felfüggesztett börtönt már kapott, most sérelemdíjra is kötelezték. tovább »
Halálos baleset történt Egyek és Tiszadorogma között
Egyek - Felborult egy személyautó csütörtök késő délután Hajdú-Bihar megyében, az Egyek és Tiszadorogma [...] tovább »
Gulyás: a kormány kedden benyújtja és szigorítja a Stop Soros törvénycsomagot
Budapest - A szigorodó Stop Soros törvénycsomag elfogadása után büntető törvénykönyvi (Btk.) tényállás lesz [...] tovább »
Az Országház épülete a 10. helyen áll a Tripadvisor “a világ legnépszerűbb látnivalói” listáján
Budapest - A tavalyi 14. helyről a 10. helyre lépett elő az Országház épülete a Tripadvisor "a világ [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kék Cápák – Minimálisnak mondható hátránnyal jöttek haza
Nyíregyháza - A végére felzárkózott a Nyíregyháza Blue Sharks a férfi kosárlabda NB I B csoport ötödik [...] tovább »
Kutatási eredményeiket ismertették a hallgatók
Debrecen - Sporttudományi kutatásaikról számoltak be a Nyirkos István Szakkollégium tagjai csütörtökön a [...] tovább »
Bükkzsércen ismét válaszút elé érkezett a focicsapat
Bükkzsérc - A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokságok első aranyérmese a Bükkzsérc együttese lett. tovább »
Jó barátok lettek a tanítványokból
Nyíregyháza - Pénzes József legnagyobb boldogsága, hogy szerető család és egykori, hálás kosarasok veszik körül. tovább »
Jégkorong Erste Liga – Három csapat csatlakozna
Budapest - Három csapat, a Vasas, a Debrecen (DEAC) és a Gyergyószentmiklós kíván csatlakozni a jégkorong Erste [...] tovább »
Női kézilabda Eb-selejtező – Kiss Éva kikerült a keretből
Budapest - Kiss Éva, a bajnok Győri Audi ETO KC kapusa sérülés miatt kikerült az Európa-bajnoki selejtezőkre [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása