Frissítve:

Árvíz – Befejezték két zalai falu kitelepítését

Lenti, 2014. szeptember 14., vasárnap (MTI) – Zalaszombatfáról 50, Szijártóházáról 32 embert telepítettek ki a fenyegető árvíz miatt a katasztrófavédelem és a rendőrség munkatársai vasárnap estére, a víz továbbra is elzárja a közlekedési utat Bödeházára és Gáborjánházára – tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

hiba beküldése

Cseresznyés Dániel elmondta: a személyautóval továbbra is megközelíthetetlen négy település közül a két legmélyebben fekvő faluból este fél hatkor kezdték elszállítani az ott élőket. A zalai rendőrök a Készenléti Rendőrség, valamint a zalai katasztrófavédelem munkatársai és pénzügyőrök járták végig a lakóházakat, tájékoztatták a kitelepítés menetéről az érintetteket, illetve vizet is osztottak számukra.

A két település lakóit az elöntött utak miatt magasabb építésű kisbuszokkal tudták kivinni falujukból az értük kirendelt autóbuszokhoz, többen azonban saját autójukkal hagyták el a települést. A lakókat a buszokkal Lentibe szállították, az egyik általános iskolában biztosítottak számukra elhelyezést, a kitelepítettek egy része azonban családtagokhoz, rokonokhoz, ismerősökhöz ment – közölte a katasztrófavédelmi szóvivő.

Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: a két falu lakói megértéssel fogadták a kitelepítés hírét, mindenki segítőkész volt.

A két falu útjait a készenléti rendőrök folyamatosan őrzik, illetve állandó járőrözést folytatnak a kiürített falvakban a vagyonbiztonság érdekében – tette még hozzá.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Elfogták az állampusztai bv-intézetből megszökött rabot
Budapest- Néhány óra leforgása alatt elfogták azt a férfit, aki kedd délután szökött meg az állampusztai [...] tovább »
Franciaországi légikatasztrófa – Szakértő: lehet és kell pszichológiailag szűrni az öngyilkos hajlamúakat
Budapest - Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint lehet és kell is szűrniük a légitársaságoknak azokat az [...] tovább »
A mivé levés rébuszai
Meg kell, bizony, meg kell a búzának érni, ha mindennap meleg éri… s meg kell szívemnek hasadni, ha mindennap [...] tovább »
Rómát látni…
Mint egy nehézkes, nagy család, gazdag és szegény rokonok műmosolya mögül kikandikáló feszültséggel, s ahol [...] tovább »
Nem mindegy, mennyit fizet
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Néhány praktikus tanács a szakemberektől arról, hogy miként válasszunk lakáshitelt. tovább »
Videó: Egy buszsofőr, két férfi és egy nő esett egymásnak Győrben – Naná, hogy felvették!
Győr - Filmbe illő pofonok a nyílt utcán. Egy buszsofőr, két férfi és egy nő esett egymásnak Győrben. A [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szabó Tünde: az ország sportpolitikája jó úton halad
Budapest - Magyarország sportpolitikája jó úton halad - jelentette ki Szabó Tünde sportért felelős államtitkár [...] tovább »
U23-as birkózó Eb – Két ötödik helyezés a magyarok első napi mérlege
Budapest, Szombathely - Nem sikerült jól magyar szempontból a szombathelyi U23-as birkózó Európa-bajnokság első [...] tovább »
Új lelátó, villanyvilágítás a putnoki sportközpontban
Putnok - Kétszázhatvanötmillió forintos beruházás kezdődött el a putnoki Várady Béla Sport­központban. tovább »
Kupagyőztes lett a debreceni siketek futsalcsapata
Debrecen - Az országos bajnokságon szerzett aranyérem után a kupagyőzelmet is bezsebelte a Debreceni Siketek [...] tovább »
Mezőkövesd Zsóry FC: Kiütés helyett csak kétgólos
Mezőkövesd - Győzött a Magyar Kupa-odavágóján a Mezőkövesd Zsóry FC együttese a Szolnoki MÁV FC ellen. tovább »
DVSC: a mester és a klublegenda is ott volt a derecskei Loki Klub első összejövetelén
Derecske - A családias, jó hangulatú ankéton nem csak felnőtt, hanem egészen fiatal kis szurkolók is voltak. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása