Frissítve:

Árvíz – Adonynál már apad a Duna

Székesfehérvár, 2013. június 11., kedd (MTI) – Az adonyi vízmércénél már apadást regisztrálnak, a tetőzés azonban rendkívül hosszúra nyúlt – tájékoztatta a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Fejér megyei szakaszmérnökségének vezetője kedd reggel az MTI-t.

Kiss Jenő elmondta: éjjel rendkívüli esemény nem történt, a szokásos árvízi kísérőjelenségek azonban megvannak.

A vízállás éjfélkor Adonynál 765 centiméter volt, a 7 órás adatok szerint viszont már 761 centiméteren áll, tehát megkezdődött az apadás. A szakember hozzátette: rendkívül hosszú ideig tartott a dunai árhullám tetőzése, hiszen 24 órán keresztül tartott, miközben az átlagos tetőzés 4-6 óra szokott lenni.

Hangsúlyozta: kedden lassú apadásra számítanak, utána gyorsul majd a vízszint csökkenés üteme. A fokozott készenlétet mindaddig fenntartják, amíg a vízszint 50-60 centiméternyit nem süllyedt – erre várhatóan egy-két napot még várni kell.

– MTI –

hiba beküldése

Címkék: , ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Főszerep a Napszálltában – A legnagyobb tanulság, hogy el kell fogadni: valamire nincs válaszunk
Miskolc - Nagy formátum. Szűk fókusz. A képben lüktető világ. A Napszállta bátorsága. Interjú: Jakab Julival, [...] tovább »
Pszichológus: a valódi kapcsolatok hiánya és a virtuális kapcsolatok erősödése a jellemző
Budapest - A valódi kapcsolatok hiánya és a virtuális kapcsolatok erősödése a jellemző napjainkban - mondta [...] tovább »
Egy férfit köröznek, egy nőt elfogtak a fentanilt tartalmazó reptéri csomag miatt
Budapest - A 24 éves Horváth Józsefet körözik, egy 32 éves nőt szombaton elfogtak azzal a veszélyes, [...] tovább »
Díjesővel zárt a 15. CineFest
Miskolc - Közel 25 ezer néző volt kíváncsi a miskolci filmfesztivál 71 alkotására. tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 38. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint 38. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 38. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Ugrai Roland megszerezte első gólját Görögországban
Athén - A magyar válogatott Ugrai Roland szombaton megszerezte első gólját a görög Atromitosz labdarúgócsapatában. tovább »
„Léptünk egyet előre”
Hajdú-Bihar - Íme, a megye I-es bajnokság szombati mérkőzéseinek eredményei, illetve az edzői nyilatkozatok. tovább »
Nyíregyházi KC – Vereség Ózdon
Nyíregyháza - A Nyíregyházi KC egygólos vereséget szenvedett Ózdon. tovább »
Kerekesszékes vívó Eb – Újabb magyar harmadik hely
Budapest/Terni - Bronzérmet nyert a magyar női tőrcsapat a kerekesszékes vívó Európa-bajnokságon, az [...] tovább »
„A labdarúgás egy kegyetlen játék”
Hajdú-Bihar - Íme, itt vannak a megye II déli bajnokság 6. fordulójának mérkőzései. Vasárnap nem lesz több meccs. tovább »
Osztrák jégkorongliga – Újabb hazai fehérvári siker
Székesfehérvár - A Fehérvár AV19 harmadik hazai összecsapásán is nyert az osztrák jégkorongligában (EBEL). tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása