Frissítve:

Árvíz – A Veszprém megyei Bakonypölöskét elzárta a víz a külvilágtól

Veszprém, 2014. szeptember 14., vasárnap (MTI) – A Veszprém megyei Bakonypölöskét elzárták az esőzések a külvilágtól: a településen átvezető utat mindkét irányból le kellett zárni vízátfolyások miatt – tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelem Igazgatóságának sajtószóvivője vasárnap az MTI-t.

hiba beküldése

Csépányi-Barczi Petra elmondta, hogy a megyében sok helyre riasztották a katasztrófavédelem munkatársait, több patak is kilépett a medréből, számos lakóház pincéjébe, illetve alagsorába folyt be az esővíz.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint vízátfolyás miatt le kellett zárni a 71-es számú főutat Örvényesnél. A forgalmat Vászoly és Pécsely felé terelik. A 77-es számú főutat ugyancsak vízátfolyás miatt Pulánál kellett lezárni, a Tapolca és Veszprém közötti forgalmat Nagyvázsony és Vigántpetend felé irányítják.

Ajkán a Torna patak vize átbukott a gátján, a környék utcáin hömpölyög a víz. A helyszínen az ajkai tűzoltók megkezdték az árvíz elleni védekezést – mondta.

Pécselyen a hirtelen lezúduló esővíz három épületet öntött el, összesen tíz embernek kellett elhagynia otthonát.

Hidegkúton egy utcában negyven centiméter magasan folyt a víz, egy lakóingatlant ki kellett üríteni. A községben ötszáz darab homokzsákkal folyik a védekezés – tette hozzá. Örvényesen a Szent Imre utcában körülvett a víz egy lakóingatlant. A ház lakóját a tűzoltók mentették ki. Úrkúton, a falun átfolyó esővíz miatt homokzsákokkal védekeznek. Tagyon településen is kiöntött a falun átfolyó patak. Itt két lakóingatlant árasztott el, melyek közül az egyik lakatlan volt, a másikat azonban egy embernek el kellett hagynia, elhelyezéséről a polgármester gondoskodott – tette hozzá a szóvivő.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Halálos vonatbaleset történt Szegeden
Szeged - Halálra gázolt egy férfit a vonat Szegeden kedd este - tájékoztatta a Csongrád Megyei [...] tovább »
December 31-ével zárul az országos videokonferencia-rendszer kiépítése
Budapest - December 31-ével lezárul az országos videokonferencia-rendszer kiépítésének projektje, amelynek [...] tovább »
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete kapta a Polgári Magyarországért díjat
Budapest - A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) kapta az idei Polgári Magyarországért díjat. A [...] tovább »
MEKH: csaknem 100 településen elérhető a távhő
Budapest - A távhővel ellátott települések száma megközelítette a százat tavaly Magyarországon, a [...] tovább »
BM: a rendőrség higgadt maradt, nem alkalmazott felesleges, túlzó erőszakot
Budapest - A Belügyminisztérium (BM) szerint - az Amnesty International (AI) civil szervezet állásfoglalásával [...] tovább »
Az ÁSZ száz dolgozójának ajánlotta fel a távozást közös megegyezéssel
Budapest - Az Állami Számvevőszék több ütemben mintegy száz munkavállalójának ajánlotta fel a távozást az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Cseh László a BVSC-Zuglóhoz igazol
Budapest - Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó, valamint edzője, Plagányi Zsolt januárban a [...] tovább »
Kék Cápák – Fáradtan is elegendőt tettek a győzelemért
Nyíregyháza - A nyíregyházi kosarasok sűrű hetet zártak le győzelemmel. tovább »
MLSZ – Zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntették az Újpestet
Budapest - Egy zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntette az Újpest FC-t kedden a Magyar Labdarúgó [...] tovább »
Baktalórántháza – Sokat voltak vendégségben
Baktalórántháza - Egyéni hibákból hátrányba kerültek döntő helyzetekben. tovább »
Öttusa-vb – A kormány 755 millióval támogatja a budapesti rendezést
Budapest - A kormány 755 millió forinttal támogatja a jövő évi budapesti öttusa-világbajnokság és az azzal [...] tovább »
Szpari – Túlteljesítették a tervet
Nyíregyháza - Vezetésük után el­dönt­hették volna az évadzáró találkozójukat. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása