Frissítve:

Ártatlannak bizonyult egy 18 éve kivégzett kínai férfi

Peking, 2014. december 15., hétfő (MTI) – Ártatlannak mondott ki a bíróság hétfőn egy kínai férfit, akit 18 évvel korábban erőszak és gyilkosság vétkében bűnösnek találtak, s az észak-kínai Belső-Mongóliában végrehajtották rajta a halálos ítéletet.

hiba beküldése

A friss verdiktet a Belső-mongol autonóm terület felsőbíróságának elnökhelyettese hirdette ki, egyben bocsánatot kérve a 18 évesen kivégzett Huugjilt szüleitől. A helyszíni beszámolók szerint Csao Csien-ping mélyen meghajolt a síró szülők előtt. Úgy fogalmazott, a történtek elszomorítóak, a hibás bírói döntés pedig súlyos lecke az érintettek számára.

A férfit 1996 áprilisában fogták el, és azzal vádolták, hogy egy nőt megerőszakolt, majd megölt egy nyilvános vécében. Fellebbezését másodfokon elutasították, s még ugyanabban az évben, júniusban kivégezték. Szülei 2006 óta rendszeresen petíciókkal fordultak a bíróságokhoz fiuk ártatlanságát hangoztatva és perújrafelvételt követelve.

2005-ös elfogása után egy sorozatgyilkos és erőszaktevő, Csao Cse-hung bevallotta, hogy 1996 és 2005 között tíz nővel végzett, és köztük volt az a nő is, akit korábban Huugjilt áldozatának hittek. 2006-ban állították bíróság elé, de még nem született ügyében ítélet. 2011-ben döntöttek egy öttagú bírói tanács felállításáról Huugjilt új perének előkészítése céljából.

A Hszinhua hírügynökség összeállításában felidézi: 1995-ben központilag felszólították a bűnüldöző szerveket, hogy lépjenek fel keményebben az elkövetőkkel szemben. Abban az évben másfél millió bűnügyben jártak el a hatóságok országszerte. A kínai média a közelmúltban több, a mostanihoz hasonló – már feltárt, továbbá újratárgyalás alatt vagy előtt álló – esetet is ismertetett, amivel nyíltan rávilágítottak a kínai igazságszolgáltatás hiányosságaira.

A kommunista párt októberi plenáris ülésének napirendjére tűzték – idén első ízben – a jog uralmának kérdését. Az ország ügyeinek meghatározó grémiuma arról is döntött, hogy a bírók és az ügyészek életük végéig felelősségre vonhatók lesznek, a nyilvánosságot pedig be fogják vonni az eljárások menetébe. Sürgetőnek nevezték a “törvényeken alapuló társadalom” felépítését.

Kínában nem kis részben a nemzetközi nyomás és a bíróságok nem megfelelő működése miatt 2007. január 1-től minden halálos ítéletet jóvá kell hagynia a legfelsőbb bíróságnak. 2011-ben 13 féle bűncselekményt vontak ki a halállal büntethetők köréből, a büntető törvénykönyv módosítási tervezete pedig további kilenc bűncselekménytípussal növelné e számot. Elfogadása esetén 46 féle bűncselekmény maradna, amelyre kiszabható a legsúlyosabb ítélet.

– Trebitsch Péter, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Elhunyt az Auschwitzból a táborparancsnok kocsijával megszökő egykori lengyel fogoly
Varsó - Elhunyt 98 éves korában pénteken Gdanskban Kazimierz Piechowski, aki társaival együtt vakmerő módon a [...] tovább »
Dán tudósok vizsgálják a magát 25 éve kígyóméreggel beoltó rockzenészt
Koppenhága - A Koppenhágai Egyetem tudóscsoportja kétéves kutatással állított össze egy mesterséges [...] tovább »
Május 19-én lesz Harry herceg és Meghan Markle esküvője
London - Május 19-én lesz Harry herceg és amerikai menyasszonya, Meghan Markle esküvője. Az időpontot a [...] tovább »
Az eddigi ismert legrégebbi plezioszaurusz maradványait fedezték fel
Bonn - Az eddig ismert legrégebbi plezioszaurusz maradványait tárták fel német paleontológusok. A lelet mintegy [...] tovább »
Videó: Ezért nem árt belenézni a tükörbe, mielőtt előzöl…
Az előzés „papíron” nem egy túl bonyolult dolog: megbizonyosodsz róla, hogy nem jön senki szemben, valamint, [...] tovább »
Uljukajev-ügy – Nyolcévi szigorított szabadságvesztésre ítélték a volt orosz minisztert
Moszkva - Nyolcévi szigorított szabadságvesztésre és 130 millió rubel (mintegy 585 millió forint) pénzbírságra [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Rövidpályás úszó Eb – Eredmények
Budapest/Koppenhága - Hosszú Katinka 200 méter háton és 100 méter vegyesen győzött a koppenhágai rövidpályás [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Hosszú Katinka már négy aranynál tart Koppenhágában
Budapest/Koppenhága - Hosszú Katinka 200 méter háton megszerezte harmadik, majd 100 méter vegyesen negyedik [...] tovább »
Rangadó Ózdon, az NB I/B-ben
Mezőkövesd, Ózd - Hosszú idő után ismét megyei rangadót rendeznek a hétvégén a másod­osztályú férfi [...] tovább »
Női kézilabda vb – Fölényes sikerrel döntőben a címvédő norvégok
Hamburg - A címvédő és Európa-bajnok norvég női kézilabda-válogatott kilenc góllal legyőzte Hollandia [...] tovább »
Jótékonykodtak a miskolci vízilabdázók
Miskolc - A PannErgy-MVLC OB I-es férfi vízilabdacsapatának játékosai és szakmai vezetése csütörtökön a [...] tovább »
Két magyar pólós a nemzetközi álomcsapatban
Budapest - Két magyar, a kapus Nagy Viktor és a balkezes Vámos Márton is bekerült a férfi vízilabdázók [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása