Frissítve:

Aranyanyu Díj – Elindult a szavazás

Aranyanyu Díj – Elindult a szavazás
Budapest, 2014. november 5., szerda (MTI) – Elindult a szavazás az idei Aranyanyu Díjra, amely az oktatásban és az egészségügyben dolgozó nők munkáját hivatott elismerni.

Ebben az évben 400 jelölt közül választotta ki a zsűri azt a 12 döntőst, akik orvos, pedagógus és egészségügyi szakdolgozó kategóriában esélyesek lehetnek az elismerés elnyerésére.

Az ítészek kategóriánként egy jelöltet díjaznak és a közönség is egy-egy jelöltre adhatja le szavazatát, továbbá idén első ízben egy “Ridikül” különdíjast is választanak – olvasható a szervezők közleményében.

A szavazók november 16-ig voksolhatnak az aranyanyu.hu oldalon, amelyen mind a 12 döntős adatlapja és kisfilmje megtalálható.

A közönség november 20-án, a díjátadó gálán tudja meg, kik lesznek az év díjazottjai, akik a 200 ezer forintos pénzjutalmat is átvehetik a kitüntetés mellé.

A Richter Aranyanyu Díjat Rácz Zsuzsa író és a gyógyszeripari vállalat 2011-ben azért alapította, hogy felhívják a figyelmet a segítő szakmákban dolgozó nők munkájára és ezzel társadalmi megbecsülésüket és önbizalmukat is növeljék.

Az elismeréssel eddig 21 nőt tüntettek ki.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
TOTÓ-eredmények – 8. hét
Budapest - A TOTÓ 8. heti, első fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: tovább »
Olimpia 2024 – A pályázat visszavonását javasolja a kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció
Budapest - A 2024-es olimpiai pályázat visszavonását javasolja a kormány, a főváros vezetése, a Fidesz [...] tovább »
A Skandináv lottó nyerőszámai és nyereményei – 8. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a február 22-én megtartott 8. heti Skandináv lottó [...] tovább »
Megmentőként rajonganak az uzsorával gyanúsított nyírpilisi polgármesterért
Nyírpilis - Az extrém szegénységnek szinte természetes velejárója az uzsora, azaz a magas kamatra adott pénz- [...] tovább »
„Megérdem”
Ha történetesen én lennék a világ legjobb zabhegyezője, a mesterségbeli tudásom aligha lenne elég ahhoz, hogy [...] tovább »
Poszttraumás stressz – élethosszig kísérhet a bátor emberek betegsége
Debrecen - A poszttraumás stressz szindróma a szakterülete, különleges kapcsolat fűzi a veteránokhoz, számtalan [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szoták Kitti nem talált legyőzőre Lubinban
Debrecen - Csak a debreceni tollasozó tudta megtörni az orosz hegemóniát. tovább »
TOTÓ-eredmények – 8. hét
Budapest - A TOTÓ 8. heti, első fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: tovább »
Budapesti női tenisztorna – Udvardy búcsúzott párosban
Budapest - Udvardy Panna és Anna Blinkova búcsúzott a párosok első fordulójában szerdán a 250 ezer dollár (72,7 [...] tovább »
Női kosárlabda Euroliga – Nem sikerült a bravúr a Sopronnak
Budapest, Lille - Nem sikerült a bravúr a Sopron kosárlabdacsapatának a női Euroliga csoportküzdelmeinek utolsó [...] tovább »
Férfi kosárlabda EK – Döntetlennel búcsúzott a Körmend
Budapest, Chalon-sur-Saone - A Körmend 82-82-es döntetlent játszott a francia Chalon otthonában a férfi kosárlabda [...] tovább »
Olimpia 2024 – A pályázat visszavonását javasolja a kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció
Budapest - A 2024-es olimpiai pályázat visszavonását javasolja a kormány, a főváros vezetése, a Fidesz [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása