Frissítve:

Aradi vértanúk – Simicskó: 1848-49 a magyar nemzet öntudatra ébredését jelentette

Aradi vértanúk - Megemlékezés a Batthyány-mauzóleumnál Aradi vértanúk - Megemlékezés a Batthyány-mauzóleumnál - © MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Budapest, 2015. október 6., kedd (MTI) – 1848-49 a magyar nemzet öntudatra ébredésének felejthetetlen időszaka volt – mondta a honvédelmi miniszter kedden, az aradi vértanúk emléknapján Budapesten.

hiba beküldése

Simicskó István a Fiumei úti temetőben, a Batthyány-mauzóleumnál tartott megemlékezésen kiemelte: a közös emlékezet nemzeti érzésünk egyik legfőbb forrása, amely összetartozásunk kifejeződése is.

Az aradi vértanúk példát adtak arra, hogy felelősséget kell vállalnunk a kimondott szóért, egymásért, szeretteinkért, a nemzetért. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején a magyar nemzet megérezte, hogy összetartozunk – mondta, hozzátéve: ez az összetartozás segíthet legyőzni az előttünk álló kihívásokat is.

Simicskó István közölte: lehetünk “liberálisok, szocialisták, kereszténydemokraták, bármilyen nézetünk lehet a világról”, tisztelnünk kell szüleinket, őseinket és mindazt, amit létrehoztak. Fontos, hogy ne tévesszük szem elől: szeressük, szolgáljuk és védelmezzük hazánkat – emelte ki a kereszténydemokrata politikus.

A miniszter szerint az aradi vértanúk hitvallása bátorság, lelkiismeretes, felelősségteljes kiállás és a legmagasabb szintű hazaszeretet volt, emellett pedig felismerték a bajokat, döntöttek és cselekedtek is.

Vannak olyanok, akik életük feláldozásával teszik a dolgukat – mondta, hozzátéve: ilyenek voltak az aradi vértanúk, gróf Batthyány Lajos egykori miniszterelnök és valamennyi hős katona, aki 1848-49-ben a magyar nemzetért harcolt.

A forradalom és szabadságharc vértanúinak emlékére a Fiumei úti sírkertben elhelyezte az emlékezés koszorúját Áder János államfő képviseletében Szabó György, a Köztársasági Elnöki Hivatal gazdasági igazgatója, a kormány nevében Simicskó István honvédelmi miniszter, a Honvéd Vezérkar nevében Benkő Tibor vezérkari főnök, az Országgyűlés nevében Gulyás Gergely alelnök, Göncz Árpád, Magyarország volt köztársasági elnöke képviseletében pedig Gulyás András titkárságvezető.

Koszorút helyezett el Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke, Kónya István, a Kúria elnökhelyettese, Lajtár István, a legfőbb ügyész közjogi helyettese, Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke, továbbá a budapesti katonai attasék testülete, több a honvédelem ügyét támogató civil szervezet, valamint a fővárosi és a józsefvárosi önkormányzat képviselői.

A megemlékezés után délben rendhagyó történelemóra kezdődött a Fiumei úti sírkertben. A Batthyány-örökmécsesnél délután 4 óráig katonai díszőrség mellett bárki gyertyát gyújthat az aradi vértanúk emlékére.

A központi programok este 6 órakor a Ludovika-kápolnában folytatódnak, ahol emlékmisét mutat be Bíró László tábori püspök, beszédet mond Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora. Október 11-éig pedig bárki megtekintheti a Március 15. téren Hátrahagyottak emlékezete címmel hétfőn megnyílt kiállítást, amely az aradi vértanúk hozzátartozóinak állít emléket.

Mindemellett számos más megemlékezést és konferenciát tartanak a nemzeti gyásznapon.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
„Adni a legjobb a világon!”
Miskolc - Egymillió forintot ajánlottak fel a gazdák Margaritának. Az édesanya sírva köszönte meg az adományt. tovább »
Tizenkét új felhőfajtát vettek fel a Nemzetközi Felhőatlaszba
London - Tizenkét új felhőfajtát - köztük a ritka hullámfelhőszerű zord felhőt - ismert el először hivatalos [...] tovább »
Nincsen rózsa metszés nélkül
Nyíregyháza - A rózsák népszerű növények, tavasztól egészen a fagyokig virágoznak, csodás színeikkel, [...] tovább »
Videó: Elindult a tel-avivi járat is
Debrecen - Az illetékesek rendkívül fontos desztinációnak tartják az izraeli várost. tovább »
Divattippek tavaszra
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Felüdülés lesz az idei tavasz legkedveltebb színébe, púderrózsaszínbe [...] tovább »
Üvegszilánkot találtak egy Magyarországon is forgalmazott chiliolajos gombakonzervben
Budapest - Üvegszilánkot talált egy németországi vásárló a LaoGanMa márkájú, chiliolajban tartósított [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A bajnok jégkorongozókat köszöntötték Miskolcon
Miskolc - Nyitott autóbusszal járta be Miskolcot szombaton a DVTK Jegesmedvék Mol Liga-nyertes és magyar bajnok [...] tovább »
Magabiztos győzelemmel kezdett a Renegades
Miskolc - Elkezdte a másodosztályú bajnokságot a Miskolc Renegades amerikai futball csapata. tovább »
Miskolc Steelers: bajnokhoz méltó szezonkedet
Felsőzsolca, Miskolc - A hét végén elkezdődtek a hazai élvonalbeli amerikaifutball-bajnokság, a HFL 2017-es [...] tovább »
Bamakóból érkezett Szaszala Tamás
Nyíregyháza - Barátaival találkozott egy belvárosi szórakozóhelyen ifjabb Szaszala Tamás, aki tízezer [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – A Körmend a második, felsőházban a Szombathely és a ZTE
Budapest - A Körmend szerezte meg a második helyet vasárnap a férfi kosárlabda NB I alapszakaszában, mivel az [...] tovább »
Öttusa vk – Harmadik a magyar páros váltóban
Budapest/Kairó - A harmadik helyen végzett a Fröchlich Tamás, Alekszejev Tamara páros vegyes váltóban az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása