Frissítve:

Áradások, földcsuszamlások pusztítanak Kínában

Peking, 2015. június 30., kedd (MTI) – Legalább 28 ember meghalt, vagy nem találják nyomát az utóbbi négy nap heves esőzéseinek, áradásainak következtében, miközben százezreket kellett biztonságosabb helyre költöztetni, épületek ezrei rongálódtak meg – jelentette a kínai állami média kedden.

Jelentős károkat jelentettek a középső országrészből, Honan tartományból, ahol egyetlen megyében 6700 hektár termőföldet öntött el az ár, több helyütt megszűnt az elektromos áramszolgáltatás és a távközlési összeköttetés. A közvetlen anyagi kárt 305 millió jüanra (13,8 milliárd forint) becsülték.

Hasonló helyzetről számoltak be Senhszi és Anhuj tartományból, valamint a délnyugati Szecsuanból is. Utóbbi Nancsiang megyéjében 1949 óta a legsúlyosabb árvíz pusztít. Csak e térségben 48 járásból 263 ezer embert kellett evakuálni.

A kínai országos meteorológiai központ további esőzéseket jósolt öt tartományban és a kelet-kínai Sanghajban, ugyanakkor előrejelzése szerint négy tartomány egyes részein és a 32 milliós Csungkingban a hőmérséklet 37 Celsius-fok fölé emelkedhet. A meteorológusok ezért földcsuszamlások, másutt pedig a hőguta veszélyeire hívták fel a figyelmet.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Külföldi sajtó Magyarországról – Német lap a felsőoktatási törvény módosításáról
Berlin - A felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatban közölt cikket szerdai számában a Süddeutsche [...] tovább »
Nem Észak-Koreában lesz a junior cselgáncs-világbajnokság
Budapest - Észak-Korea helyett Horvátországban rendezi meg a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) az idei junior [...] tovább »
Édes borok bemutatóján szerepelt Madridban a magyar tokaji aszú
Madrid/Tokaj - Természetes édes borok bemutatóján szerepelt Madridban a magyar tokaji aszú; a spanyol fővárosban [...] tovább »
Van egy jó hírünk: Divatba jött a sáros farmernadrág – 120 ezer forintért ön is vehet
A Nordstrom legújabb farmergatyáinak térdeit, első és hátsó zsebeit egyaránt bekenték műsárral a divat [...] tovább »
Videó: A cicicenzúra nagyban megnehezíti a mellrák elleni netes kampányolást – Éneklő szájakat tettek hát a mellbimbók helyére, az eredmény durván bizarr
Argentína - Egy, a mellrák ellen harcoló argentín egyesület megelégelte, hogy a közösségi médiában életben [...] tovább »
Férje mentette meg a cápától – Behúzott párat az öklével a vérszomjas ragadozónak
Szent Ilona-szigetén egy cápa támadt egy brit nőre, Frankie Gonsalvesre. A szigeten dolgozó nő lábát kezdte el [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Budapesti férfi tenisztorna – Fucsovics nem bírt Verdascóval
Budapest, Nyíregyháza - Fucsovics Márton két szettben kikapott a spanyol Fernando Verdascótól a 482 ezer euró [...] tovább »
Budapesti férfi tenisztorna – Megkönnyebbült a horvát óriás
Budapest - Megkönnyebbülten beszélt első idei megnyert salakos mérkőzése után a horvát Ivo Karlovic, aki [...] tovább »
Nagyot tett „kicsiként” a 15 éves miskolci Vécsei Réka
Miskolc - A kétszeres ob-győztes Győrben indul a nyáron és vélhetően Indianapolisban. tovább »
Egy évre eltiltották a baktai futballistát
Baktalórántháza - A Ménfőcsanak elleni Amatőr-kupa döntőben kiállított Molnár Levente (Baktalórántháza) [...] tovább »
MLSZ – Egyelőre csak tíz klub kapott NB I-es licencet
Budapest - Egyelőre csak tíz klub kapott NB I-es licencet a következő szezonra a Magyar Labdarúgó Szövetség [...] tovább »
Konkoly Csaba távozott a Metzingen edzői posztjáról
Budapest/Metzingen - Konkoly Csaba távozott a német TuS Metzingen női kézilabdacsapatának vezetőedzői posztjáról. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása