Frissítve:

ÁNTSZ: szerdától másodfokú hőségriasztás

ÁNTSZ: szerdától másodfokú hőségriasztás
Budapest, 2013. július 23., kedd (MTI) – Szerdától másodfokú hőségriasztást rendel el az országos tiszti főorvos a várható meleg idő miatt – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a riasztás elrendelésére azért lesz szükség, mert az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint száraz, napról napra melegebb léghullámok árasztják el a Kárpát-medencét. A napi középhőmérséklet szerdán és csütörtökön elsősorban a Dél-Dunántúlon, péntektől már másutt is többfelé meghaladja a 25 Celsius-fokot, sőt a hétvégén és a jövő hét elején helyenként 27-28 Celsius-fok körül valószínű.

A hőségriasztás szerdán nulla órától péntek éjfélig tart – közölte az ÁNTSZ.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az ÁNTSZ azt kéri, hogy a nagy melegben mindenki fogyasszon több folyadékot, 11 és 15 óra között lehetőleg ne tartózkodjanak a tűző napon, és védjék bőrüket a leégés ellen megfelelő öltözködéssel és napvédő készítmények alkalmazásával, illetve vegyék igénybe a hűtött helyiségeket.

Legutóbb június 17-én rendeltek el hőségriasztást.

– MTI – 

 

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Négyezer vendég a londoni magyar fesztiválon
London, Miskolc - A miskolci származású főszervező elégedett, és már tervezik is a következőt. tovább »
Anyák Háza kórtermeket adtak át a kisvárdai kórházban
Kisvárda - Átadták az ország harmadik Anyák Háza kórtermeit a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban pénteken. [...] tovább »
A NAV július 1-je után követi az étel- és italautomaták forgalmát
Budapest - Július 1-jéig kell beszereltetniük az étel- és italautomatákat üzemeltető vállalkozásoknak az [...] tovább »
Halálos baleset történt a 61-es úton
Budapest - Halálos baleset történt a 61-es úton, Alsószentivánnál, emiatt teljes szélességében lezárták a [...] tovább »
Az MNB 19 millió forintra bírságolta a Gránit Bankot
Budapest - A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 19 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Gránit Bankra, a 2015. [...] tovább »
Reklámhangerő-túllépés miatt szabott ki bírságot a médiatanács
Budapest - A TV4 és a Galaxy4 médiaszolgáltatójára a túl hangos reklámok miatt 600 ezer, a debreceni FM90 Campus [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Az Arany János park is kondiparkot kapott
Debrecen – Újabb sportparkot adtak át a cívisvárosban a Nemzeti Sportközpont jóvoltából, mégpedig ezúttal az [...] tovább »
Vb-2018 – E csoport: eredmény, állás, további program
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság E csoportjának pénteki, 2. fordulós eredménye. tovább »
Vb-2018 – Megszerezte első győzelmét Brazília
Budapest/Szentpétervár - Második mérkőzésén megszerezte első győzelmét az esélyesek közé sorolt Brazília [...] tovább »
Vb-2018: seretteikkel pörgették fel az izlandi focistákat
Volgográd - Heimir Hallgrímsson csapata a „légi csatákra” is felkészült. tovább »
Nyíregyházi SN – Ősztől is marad a két csoport, a hangsúly a fiatalitáson van
Nyíregyháza - Levonták a tanulságokat, Bécsi János marad a Nyíregyházi SN vezetőedzője. tovább »
Új terepen a Forma–1
Franciaország - A hétvégén nagy álma teljesül a francia Forma–1-es rajongóknak. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása