Frissítve:

Angolul beszélő dzsihadista zászlóaljat hozott létre az Iszlám Állam

Angolul beszélő dzsihadista zászlóaljat hozott létre az Iszlám Állam © Illusztráció: AFP
London, 2015. január 24., szombat (MTI) – Angolul beszélő külföldi dzsihadista harcosokból álló zászlóaljat hozott létre az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet azzal a céllal, hogy csapásokat mérjen nyugati célpontokra – írta az International Business Times (IBT) című lap.

hiba beküldése

Ez az első lépés afelé, hogy az IÁ visszaküldje szülőföldjükre külföldi harcosait, miután azok a Közel-Keleten kiképzést kaptak.

A néhai jemeni-amerikai Anvar al-Avlaki radikális imámról elnevezett zászlóaljban kizárólag angolul beszélő harcosok vannak, akiknek az a feladatuk, hogy nyugati országokban tervezzenek meg és hajtsanak végre merényleteket. (Az al-Kaida terrorhálózat egykori jemeni regionális vezetőjével 2011-ben egy amerikai dróntámadás végzett.)

Az IBT egy szíriai, rakkai IÁ-ellenes csoportra hivatkozva azt közölte, hogy az Anvar al-Avlaki zászlóalj csütörtökön parancsot kapott támadásra egy meg nem nevezett országban.
“Végre parancsot kaptam, hogy fegyveres akciót hajtsak végre az országomban, készen állok, hogy hazatérjek városomba, és akciókat hajtsak végre, kész vagyok arra, hogy elvigyem a dzsihádot Európába” – idézte a zászlóalj egy harcosát az újság a rakkai csoportra hivatkozva.

A Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi székházát január elején megtámadó Kouachi-fivérek Jemenben kaptak fegyveres kiképzést 2011-ben. A fivérek egyike állítólag személyesen is találkozott Anvar al-Avlaki radikális imámmal.

Nyugati biztonságpolitikai elemzők véleménye szerint az Európát, a Nyugatot fenyegető legközvetlenebb terrorista fenyegetést azok a külföldi harcosok jelentik, akiket az Iszlám Állam Irakban és Szíriában kiképzett és visszaküld, hogy szülőföldjükön indítsanak támadásokat – írta az IBT című lap honlapján.

Az IBT a Rakkát csöndben lemészárolják elnevezésű IÁ-ellenes aktivista csoporttól szerzett értesülést az új dzsihadista zászlóaljról, ez a csoport tavaly kezdte meg működését, amikor az IÁ elfoglalta az észak-szíriai várost.

http://www.ibtimes.com/isis-creates-english-speaking-foreign-fighter-anwar-al-awlaki-brigade-attacks-west-1791400

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Elhunyt Danielle Darrieux francia színésznő
Párizs - Százéves korában elhunyt Danielle Darrieux, a francia mozi legendás színésznője, aki az egyik [...] tovább »
Több mint 35 ezer hektárnyi zöld területet pusztítottak el az erdőtüzek Galiciában
Madrid - Több mint 35 ezer hektárnyi zöld területet pusztítottak el az elmúlt napokban az erdőtüzek Galiciában [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. október 19.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Videó: Ha túlságosan leültetett az autód, ne csodálkozz, hogy mindenen fennakad…
Kevés ennél szórakoztatóbb autós összeállítást láttunk mostanában. A Car Throttle azokból a videókból [...] tovább »
Weinstein ügy – Tom Jones szerint a zeneiparban is széles körű a zaklatás és az erőszak
London - A zeneiparban is széles körű a zaklatás és az erőszak - hangoztatta Toms Jones a Harvey Weinstein [...] tovább »
Magyarellenes felirat jelent meg egy vajdasági városban
Belgrád - Magyarellenes felirat jelent meg a dél-bácskai Nagybecskerek egyik házának kerítésén a napokban, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Magyar labdarúgó-válogatott – Sousa nem akar kapitány lenni, különválik a sportigazgatói poszt
Budapest - Nem vállalná a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztját Paulo Sousa, aki 2011 és [...] tovább »
Moszkvai tenisztorna – Döntős a Babos, Hlavackova duó
Budapest/Moszkva - Babos Tímea és Andrea Hlavackova duója bejutott a döntőbe párosban a moszkvai keménypályás [...] tovább »
UEFA Futsal Cup – Ismét összekerült az olasz Luparense csapatával a Rába ETO
Budapest/Nyon - Az UEFA Futsal Cup elitkörében is összekerült a Luparense csapatával a Rába ETO. tovább »
Két táskával indul el a miskolci bekk Amerikába
Miskolc - Október 26-án repül a tengerentúlra Gőz Balázs, a DVTK Jegesmedvék Erste-ligás hokicsapatának tagja. tovább »
Kedd, storckos csütörtök helyett
Nem hinném, hogy túl sok, a sport iránt valamelyest is érdeklődő embert meglepett volna a Magyar [...] tovább »
F1: irány az autógyártás fellegvára
USA - Sebastian Vettel akár már most elveszítheti a hőn áhított világbajnoki címet. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása