Frissítve:

Amerikai pénzügyminisztériumi vezetők a választás évében tudtak az adóhatóságnál folyatott vizsgálatról

Washington, 2013. május 18., szombat (MTI) – Az amerikai pénzügyminisztérium több vezetőjének tudomása volt arról, hogy az amerikai adóhivatalnál (IRS) belső vizsgálat folyik politikailag aktív szervezetek adómentességének célzott és fokozott ellenőrzésének ügyében – jelentette ki pénteki kongresszusi meghallgatásán J. Russell George, a pénzügyi tárca adóügyi főellenőre.

hiba beküldése

George vallomása az első konkrét utalás arra, hogy az Obama-kormány magasabb beosztású vezetőinek is tudomása volt az ügyről az elnökválasztás évében. A főellenőr 2012. június 4-én a tárca fő jogtanácsosát, nem sokkal később pedig Neal Wollin miniszterhelyettest tájékoztatta a folyamatban lévő audit állásáról.

Azt George a rutinbeszámolói alkalmából egyik vezetővel sem közölte, hogy arra a megállapításra jutott: az adóhivatalnál helytelenül jártak el. A főellenőrnek a kongresszus előtt elmondott tanúvallomása nyomán republikánus honatyák ennek ellenére azt állították, hogy az újraválasztásáért harcoló Obama-kormányzat a kampányidőszakban megpróbálta szőnyeg alá söpörni az ügyet.

Az adóhivatalban azért indult vizsgálat, mert 2010-től kezdődően pótlólagos ellenőrzést rendeltek el olyan konzervatív nonprofit csoportoknál, amelyek adómentességért folyamodtak. Az érintett szervezetek száma csaknem 300 volt. Az esetekről először 2012-ben jelentek meg cikkek az amerikai sajtóban, ám a George vezette vizsgálat eredményeit hivatalosan csak a héten hozták nyilvánosságra.

Dave Camp republikánus képviselő – utalva arra, hogy vizsgálat folyik a bengázi terrortámadás erősen vitatott kormányzati kommunikációjával kapcsolatban is – a pénteki meghallgatáson arról beszélt: az adóhatósági ügy újabb példa a kormányzat “eltussolási kultúrájára” és a “politikai megfélemlítésre”. Szerinte az elhallgatás célja az volt, hogy a kormányzat átvészelje a választásokat.

A nap folyamán korábban meghallgatták Steven Millert, az IRS lemondatott megbízott vezetőjét is, aki szerint az elvégzendő munka hirtelen megnövekedett mennyisége, nem pedig szándékosság vezetett a konzervatív csoportok elleni pótlólagos vizsgálathoz. Miller “buta hibáknak” nevezte a történteket, és bocsánatot kért értük.

Az adómentességre jogosult új nonprofit szervezetek száma ugrásszerűen megnőtt azt követően, hogy a legfelsőbb bíróság 2010-ben határozatot hozott az úgynevezett Citizens United-ügyben. A testület engedélyezte az ilyen csoportoknak, hogy korlátlanul költhessenek politikai hirdetésekre a választási kampányok idején. A megkötés mindössze annyi, hogy konkrét jelöltek vagy pártok mellett nem kampányolhatnak, a “társadalmi jólét ügyei” mellett azonban igen. A pénteki kongresszusi meghallgatáson republikánus és demokrata képviselők egyaránt hangot adtak felháborodásuknak. A kormánypárti honatyák ugyanakkor rámutattak, hogy 2010-ben, vagyis akkor, amikor az IRS-nél megkezdődtek az inkriminált szigorított vizsgálatok, a hivatal élén Douglas Shulman állt, akit még George W. Bush elnök nevezett ki a hivatal élére. Miller csak tavaly novemberben váltotta őt a biztosi székben.

A demokraták azt is igyekeztek kiemelni, hogy George, az ügyben illetékes pénzügyminisztériumi főellenőr által végrehajtott belső vizsgálat nem talált bizonyítékot politikai motiváltságra.

Miller visszautasított minden olyan vádat, amely szerint az adóhivatal átpolitizálódott volna. Republikánus képviselők ezzel szemben azért tettek szemrehányást neki, mert noha 2012 márciusa óta tudomása volt a visszaélésekről, kifejezett kérésük ellenére sem tájékoztatta őket a problémákról.

Az adóhatóságnál leleplezett visszaélések ügyében a jövő héten újabb két kongresszusi meghallgatást fognak tartani.

A pénzügyminisztérium pénteken közölte, hogy az IRS élére megbízottként kinevezett új biztos, Daniel Werfel feladatul kapta, hogy 30 napon belül tüzetesen vizsgálja felül az intézmény működését, és tegyen jelentést Barack Obama elnöknek. Werfelnek egyebek között az IRS-nél visszaéléseket elkövetett munkatársak felelősségre vonásáról és a botrányhoz vezető hibák elhárításáról kell majd beszámolnia, valamint fel kell vázolnia a rendszer jövőbeni működésével kapcsolatos elképzeléseit.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Több mint ezer embert evakuáltak vagy kimentettek a trópusi vihar által sújtott Houstonból
Több mint ezer embert evakuáltak vagy mentettek ki csütörtökön az Egyesült Államokban a texasi Houston [...] tovább »
Az internet szabályozásáról tárgyalt Trump és Zuckerberg
Az internet szabályozása volt Donald Trump amerikai elnök és Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója [...] tovább »
A világ egyik legősibb madárfajának maradványait fedezték fel Új-Zélandon
A világ egyik legősibb madárfajának maradványait fedezték fel az új-zélandi Waiparában. tovább »
Ellopták az 1,8 milliárdot érő aranyvécét
Maurizio Cattelan alkotását, a 18 karátos aranyból készült vécékagylót alig két nappal azután lopták el, [...] tovább »
Facebook nélkül öt napig
Öt napig kapcsolódhat ki ingyenesen 2000 méteres magasságban az a tíz ember, akit egy nemzetközi pályázaton [...] tovább »
A Dorian hurrikán várhatóan példátlan áradásokkal csap le az amerikai keleti partokon
Várhatóan minden eddiginél nagyobb áradásokkal csap le a Dorian hurrikán csütörtökön az Egyesült Államok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása