Frissítve:

Amerikai lett az idei Miss World

Alexandria Mills Alexandria Mills
Alexandria Mills, az Egyesült Államok legszebbje lett a Miss World szépségverseny idei első helyezettje, akit a dél-kínai Sanya üdülőhelyen koronáztak meg. Az amerikai győztest 115 versenyző közül választotta legszebbnek a zsűri.

hiba beküldése

A Kentucky-ban született, 18 éves, 175 centiméter magas szőke szépség sírva vette át a tavalyi győztestől, a gibraltári Kaiane Aldorinótól a koronát. Az új Miss World “udvarhölgyei”, azaz a verseny második és harmadik helyezettje a botswanai Emma Wareus és a venezuelai Adriana Vasini lett.

A győztesek egyébként alaposan rácáfoltak a várakozásokra: a brit William Hill fogadóiroda ugyanis korábban a norvég Mariann Birkedalt tartotta a legesélyesebbnek, ám több bukméker is úgy nyilatkozott, hogy a puerto ricói és a szerb induló is befutó lehet. Magyarországot Kaló Dzsenifer képviselte a megmérettetésen.

A Miss World szépségversenyt először 1951-ben rendezték meg. A kínai Sanyában nyolc év alatt ötödszörre tartják. 1951-ben a svéd Kiki Hakansson lett az első Miss World, és érdekesség, hogy 1986-ban az Oscar-díjas színésznő, Halle Berry is a finalisták között volt. A legtöbb – 5-5 – Miss World Venezuela és India szépségei közül került ki.

– Független Hírügynökség –



További hírek a Bulvár kategóriából
Őszinte vallomás Felföldi Józseftől
Budapest, Debrecen - Pillanatok alatt bekövetkezhet a baj, ez pedig kihatással lehet az életünkre. tovább »
Új dallal rukkolt elő a The Cranberries együttes Dolores O’Riordan halálának évfordulóján
London - Új dallal rukkolt elő egykori énekesnője, a tavaly elhunyt Dolores O'Riordan halálának [...] tovább »
Videó: Meg akarta rúgni a kutyát, de aztán büntetett a karma
Oroszország - Besegített a sors, ezt a meccset a négylábú nyerte. tovább »
Jönnek a nagy hidegek, de itt van végre a fütyisapka!
Eddig minden bizonnyal fogalmad sem volt róla, hogy szükséged lehet ilyesmire, de úgy tűnik, valakinek csak volt [...] tovább »
Videó: A biciklis úgy gondolta, átfér még a vonat előtt…
Valószínűleg sosem fogjuk megérteni a gondolatmenetet olyan szituációknál, mikor valaki úgy sétál vagy gurul [...] tovább »
Videó: Egy dél-koreai gyerekdal tarolta le a netet
Dél-Korea - Olyan világsztárokat előz meg Billboard Top 100-as listáján a Pinkfong Baby Shark című dala, mint [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Asztalitenisz World Tour – Már csak Pergel küzd a főtábláért női egyesben
Budapest - Pergel Szandra nyert, Nagyváradi Mercédesz viszont kikapott az egyes selejtezőjének második [...] tovább »
Pályán a kézis utánpótlás Ózdon
Ózd - Januárban az Ózdi Kézilabda Club több hétvégén is utánpótlás-tornákkal indítja az évet. tovább »
Ezüstérem Krakkóból
Balmazújváros - Jó kis felkészülési tornával indult az év a Focisulinál. tovább »
Szép eredmények tornában
Debrecen - Remekül szolgálta a fiatalok felkészülését a torna. tovább »
Női vízilabda világliga – Az olaszok tartják előnyüket a magyarok előtt
Budapest - Az olasz válogatott legyőzte Hollandiát, így továbbra is hibátlan mérleggel, négy pont előnnyel [...] tovább »
Fucsovics Marci a spanyol ellenfelét és a forróságot is legyőzte
Melbourne - Sikerrel vette az Australian Open első akadályát, Babos Tímea is drukkolt neki. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása