Frissítve:

Amerikai-kubai viszony – Peking örömmel nyugtázná a Kuba elleni embargó mielőbbi feloldását

Peking, 2014. december 18., csütörtök (MTI) – Peking üdvözli és támogatja a Havanna és Washington közötti kétoldalú kapcsolatok normalizálását, és szeretné látni a Kubát sújtó embargó mielőbbi feloldását – erről a kínai külügyminisztérium szóvivője beszélt csütörtöki sajtóértekezletén.

hiba beküldése

Csin Kang azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok több mint ötven év után készséget mutatott a diplomáciai kapcsolatok helyreállítására Kubával, megjegyezte: Kína és Kuba – az Egyesült Államok régi hidegháborús ellensége – “kiváló kapcsolatokat ápol” egymással. Hozzáfűzte, hogy a két ország közötti “hagyományosan baráti” együttműködést a nemzetközi körülmények változásai nem fogják befolyásolni.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség utalt arra, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök idén júliusban látogatást tett Kubában, és az út alkalmával csaknem harminc – többségében üzleti tartalmú – együttműködési megállapodást írtak alá. Hszi 2011-ben még alelnökként járt Havannában, akkor tíz, a helyi gazdasági reformokat elősegítő szerződést szentesítettek. 2012-ben Peking látta vendégül Raúl Castro kubai vezetőt.

Kína jelenleg Kuba második legnagyobb kereskedelmi partnere Venezuela után, a kétoldalú forgalom tavaly megközelítette az 1,88 milliárd dollárt, ami 7,9 százalékos növekedést jelent. A kínai exportcikkek között voltak hűtőszekrények, más elektronikai, gépipari termékek mellett áramfejlesztők, kisteherautók és buszok is. A Kubából érkező import javarészt nikkelből, cukorból és más mezőgazdasági árukból állt, 505 millió dollár értékben.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Bejelentette lemondását Charles Michel belga miniszterelnök
Brüsszel - Bejelentette lemondását kedden Charles Michel belga miniszterelnök, miután a kormánya kisebbségbe [...] tovább »
“Kapzsisági illetéket” vet ki a román kormány a bankokra
Bukarest - A bukaresti kormány úgynevezett kapzsisági illetéket akar kivetni jövő évtől a romániai bankokra - [...] tovább »
Az Öt Csillag Mozgalom ellen tüntettek Rómában
Róma - Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) olasz kormánypárt zászlóit égették el a közlekedési ágazat [...] tovább »
Magas magyar állami kitüntetést kapott öt lengyel állampolgár
Varsó - Áder János köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkeresztet adományozott öt, a lengyel-magyar [...] tovább »
Elhunyt Kazimierz Kutz lengyel filmrendező
Varsó - Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Kazimierz Kutz lengyel film- és színházi rendező, a mindenekelőtt a [...] tovább »
Nem csak stratégiai döntés a vidék fejlesztése
Debrecen - Vidékfejlesztési agrármérnök képzést is indít a Debreceni Egyetem a Partiumi Keresztény Egyetemen. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt nyerte a curling-bajnokságot vegyespárosban
Budapest - Vegyespárosban a Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt duó nyerte meg a magyar curling-bajnokságot. tovább »
Osztrák jégkorongliga – Kilencgólos mérkőzést nyert meg a Fehérvár
Budapest/Székesfehérvár - A Fehérvár AV19 5-4-re győzött kedden a vendég Klagenfurt ellen az osztrák [...] tovább »
Cseh László a BVSC-Zuglóhoz igazol
Budapest - Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó, valamint edzője, Plagányi Zsolt januárban a [...] tovább »
Kék Cápák – Fáradtan is elegendőt tettek a győzelemért
Nyíregyháza - A nyíregyházi kosarasok sűrű hetet zártak le győzelemmel. tovább »
MLSZ – Zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntették az Újpestet
Budapest - Egy zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntette az Újpest FC-t kedden a Magyar Labdarúgó [...] tovább »
Baktalórántháza – Sokat voltak vendégségben
Baktalórántháza - Egyéni hibákból hátrányba kerültek döntő helyzetekben. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása