Frissítve:

AM: az alma- és meggytermelők pozícióját erősíti a felvásárlás kötelező szerződésbe foglalása

Budapest – Az Agrárminisztérium (AM) számára kiemelten fontos az alma- és meggytermelő gazdálkodók kiszámítható értékesítési környezetének megteremtése, ezért fontos lépés a termelők pozícióját erősítő, ezen gyümölcsök felvásárlásához kapcsolódó kötelező szerződéskötés bevezetése – közölte az agrártárca pénteken az MTI-vel.

hiba beküldése

Az AM közölte: a termelői és a szakmaközi szervezetekről szóló törvény vasárnaptól hatályos módosítása szerint az idei évtől minden magyarországi feldolgozásra beszállított almára és meggyre írásbeli szerződést kell kötni.

Ezen kívül azok a feldolgozók, amelyek több mint 100 tonna meggyet vagy 200 tonna almát dolgoznak fel, az általuk feldolgozandó mennyiség legalább 60 százalékát kötelesek lefedni szerződésekkel. A szerződések megkötésére meggynél legkésőbb május 15-ig, almánál legkésőbb augusztus 1-ig van lehetőség.

A szerződés írásba foglalását elmulasztó felvásárló vagy feldolgozó bírsággal sújtható, és a rendelkezések betartásának ellenőrzése is szigorodik – tették hozzá.

Közölték: a feldolgozásra szánt alma és meggy értékesítését még az átadás előtt kell szerződésbe foglalni és a szerződésnek kötelezően kell tartalmaznia árat vagy olyan képletet, amely alapján az ár egyértelműen kiszámítható.

Az európai uniós szabályozás lehetőséget biztosít a tagállamoknak arra, hogy kötelezővé tegyék a termelők és a felvásárlók, vagy a feldolgozók közötti értékesítési szerződések írásba foglalását – jelezték a közleményben.

Hozzátették, hogy az ipari alma piacán az elmúlt években tapasztalt kedvezőtlen folyamatok kiküszöbölése érdekében indokolt előírni a szerződések írásba foglalását, hasonlóan a meggynél már korábban bevezetett szabályhoz.

A kötelező szerződések rendszere időben széthúzza az alkuperiódust, és megszünteti azt a gyakorlatot, ami a feldolgozás megkezdésének halogatásával, a szóbeli árinformációkkal, a beszállításkor közölt “napi árral” kényszerhelyzetbe hozta a termelőket. Ezzel tervezhetőbbé és átláthatóbbá válik a betakarítási időszak – közölte az AM.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Szijjártó: az eurázsiai szabadkereskedelmi térség létrehozása Magyarország és Európa érdeke is
Pozsony - Európának egyértelmű érdeke, hogy újraindítsa az eurázsiai szabadkereskedelmi térség gondolatát, [...] tovább »
Elemzők szerint a kedvezményes áfa kivezetése miatt csökkent az építési engedélyek száma
Budapest - Elemzők szerint az új építésű ingatlanokra év végéig érvényben lévő, kedvezményes lakásáfa [...] tovább »
Agrárminiszter: vízjogi engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák
Budapest - Vízjogi létesítési engedély nélkül is díjmentesen öntözhetnek a gazdák a tavaszi szárazság [...] tovább »
Videó: Felfüggesztette egy baranyai húsüzem működését a Nébih
Pécs - Felfüggesztette egy Baranya megyei húsüzem működését és a cég több mint huszonnyolc tonna termékét [...] tovább »
Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő
Budapest - A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a [...] tovább »
EP-választás – Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik
Budapest - Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása