Frissítve:

AM-államtitkár: a kihívások ellenére nőtt a sertéságazat kibocsátása

Budapest – A sertéságazat kibocsátása tavaly az előző évhez képest 3 százalékkal, 2010 óta pedig 1,8 százalékkal nőtt az orosz embargó és az afrikai sertéspestis okozta piaci válsághelyzetek ellenére – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön, a Merre tovább sertéságazat? elnevezésű konferencián, Budapesten.

hiba beküldése

Az államtitkár az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Mezőgazdaság című hetilap által szervezett szakmai tanácskozáson ismertette, hogy a sertéságazat a magyar mezőgazdaság kibocsátási értékének 8 százalékát adta tavaly, a sertésállomány 2,9 millió egyedet jelentett, 4,7 millió sertést vágtak.

Az ágazat importja tavaly 411 millió euró volt, az export értéke meghaladta a 330 millió eurót. A sertéspestis miatt az ország volumenben piacainak egyharmadát, értékben 43 százalékát veszítette el. Ezért is fontos, hogy összpontosítsanak a belföldi piacra – tette hozzá.

Kifejtette, hogy Magyarországon a sertés élősúlyának termelési költsége 2017-ben kilogrammonként 1,2 euró volt, míg az Egyesült Államokban 0,73 euró, Spanyolországban 1,03 euró. Ugyanebben az évben az egységesen 30 és 120 kilogramm közötti hízlalási fázisra számolt takarmányhasznosítási érték 3 kilogramm volt, a hollandok és a belgák mintegy 2,6 kilogrammal hozzák ki. Míg Magyarországon egy hízóra élete során 1,16 óra munkát fordítanak, a versenytárs országokban ez jóval kevesebb – jegyezte meg.

A Vidékfejlesztési Programban a sertéstelepek korszerűsítésére kiírt pályázatban eddig közel 200 kérelmet támogattak 29 milliárd forintnyi kötelezettségvállalással. Emellett a kormány 2014. és 2020. között 300 milliárd forintot fordít az élelmiszerfeldolgozás fejlesztésére, az állatjóléti támogatásokra idén közel 20 milliárd forint jut – tette hozzá.

-MTI-



További hírek a Magyarország kategóriából
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása