Frissítve:

Aluinvent-DVTK: Születik-e „világszenzáció”?

Ma harmadszor is megmérkőzik egymással a Diósgyőr és a Sopron a bajnoki döntőben Ma harmadszor is megmérkőzik egymással a Diósgyőr és a Sopron a bajnoki döntőben - © Fotó: BT
Miskolc – A női kosárlabda-bajnoki döntő harmadik meccsét Sopronban játssza a DVTK.

hiba beküldése

A női kosárlabda NB I. rájátszásában, a három nyert meccsig tartó döntő harmadik mérkőzését játssza csütörtökön 18.00-tól Sopronban, a Sopron Basket és Aluinvent-DVTK. A finálé eddigi mindkét találkozóját a bajnoki címvédő dunántúli együttes nyerte, a múlt héten pénteken hazai környezetben 74–60-ra, hétfőn Miskolcon pedig 62–45-re. Így ha ma ismét győznek, akkor zsinór­ban az ötödik NB I-es aranyérmüket gyűjtik be.

Veretlenek

A soproni gárda nemcsak a finálé két mérkőzésén, hanem az egész szezonban igazolta, hogy kiemelkedik a magyar mezőnyből, ennek ékes bizonyítéka, hogy veretlenek ebben az évadban. A miskolci telt házas mérkőzés után Cziczás László, az Aluinvent-DVTK edzője azt nyilatkozta, hogy a harmadik meccsen szeretnének szenzációt kelteni azzal, hogy idegenben egy ponttal legyőzik a Sopront. Kíváncsiak voltunk arra, hogy mennyire gondolta komolyan ezt a mondatot a szakvezető.

– Nem úgy indultunk el a döntő harmadik meccsére, hogy ha ennek vége, akkor onnan mindenki megy haza, az otthonába – mondta a diósgyőri szakvezető. – Viszont a realitás az, hogy a Sopron van olyan erős csapat, hogy hazai pályán pontot tegyen a bajnoki döntő végére. Mi nem ezt szeretnénk, szívesen játszanánk még egy meccset Miskolcon. De ehhez tényleg világszenzáció kellene, mert azzal lenne egyenértékű az esetleges soproni sikerünk. Úgy vagyunk vele, hogy ebben az évadban mi már megvívtuk a magunk kis döntőit, ezeket meg is nyertük, ez a bajnoki finálé már csak amolyan szuper bónusz a végén.

Érmekben számolva

A döntő mindkét résztvevője az utóbbi 25 évben gyűjtötte bajnoki érmeinek jelentős részét, de szemben a Diósgyőr által eddig összegyűjtött 8 medáljával, amelyek között arany még nincs, a Sopron nemesfém kollekciója 22-nél jár, ebből 12 a legfényesebb, és nem mellékesen a hűség városának csapata 1998-tól folyamatosan érmet szerez, az elmúlt 14 évben pedig csak egyszer nem voltak döntősök.

– Évek óta jó csapatuk van a soproniaknak, de ilyen szintű, ennyire erős talán még soha nem volt. Nem kizárt, hogy magyar szinten ez a legerősebb az NB I-ben valaha játszott magyar csapatok közül. Ugyanis két egymást követő évben nem lehet véletlenül a Final Fourba jutni az Euroligában – fejtegette a diósgyőri szakvezető, aki arra a kérdésre, hogy lehet-e a következő évadban közelebb kerülni a Sopronhoz, így felelt: – Lehet csökkenteni a különbséget, de túl nagy távolságra vannak a magyar mezőnytől, és egyik napról a másikra nem lehet őket utolérni. Van az a szint, amit elszántsággal lehet kompenzálni, és van, amit már nem. Ha az ellenfél csapatából egy játékosnak egyedül annyi a jövedelme, mint a túloldalon az egész együttesnek együttvéve, az árulkodik a különbségről.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy ha a mai lesz az évad utolsó meccse, a DVTK kerete mennyire cserélődhet ki a következő bajnokira, amit a jövő évadban játszanak.

– Azzal nem árulok el titkot, hiszen ez már napvilágot látott, hogy Medgyessynek a 2019/20-as idényre is van élő szereződése. De nem csak ő marad, a csapat nagy része szintén, jelen állás szerint sok személyi változás nem lesz. Egy biztos: az eddigi pályaedző, Zsiga Zoltán jövőre nem lesz velünk, családi ok miatt távozik – tudtuk meg Cziczás Lászlótól, akinél rákérdeztünk arra is, hogy mi a helyzet vele. – A szerződésem az évad végén lejár, de hetek óta tartanak a tárgyalások a folytatásról, szerintem néhány napon belül az én sorsom is eldől.

ÉM-BCS


A két döntős csapat eddigi bajnoki érmei

Sopron Basket

arany: 1993, 1999, 2002, 2007, 2008, 2009, 2011, 2013, 2015, 2016, 2017, 2018
ezüst: 1998, 2000, 2001, 2005, 2006, 2010, 2012
bronz: 2003, 2004, 2014

Aluinvent-DVTK

arany: –
ezüst: 1992, 1994, 1996, 2015
bronz: 1959, 1993, 1995, 2005



Aluinvent-DVTK vs. Sopron Basket
Miskolc - Már csak egy lépés választja el a Sopront a végső győzelemtől. Az NB I-es női kosárlabda bajnokság döntőjének első felvonását a múlt pénteken a soproniak nyerték, és a hétfői mérkőzés esélyese is az aranyérem abszolút várományosa, a kisalföldi alakulat volt. Az érdeklődésen látszott, h...

Medgyessy ezúttal nem volt eredményes
Miskolc, Sopron - A bajnoki döntő első felvonását pénteken vívta Sopronban az Aluinvent-DVTK. 2015 után készülődhetett ismét fináléra a diósgyőri élvonalbeli női kosárlabda-együttes, ezúttal Cziczás László irányításával. Skoric tartotta a lépést A meccs első két percében nem találta még a ritmu...

Péntektől finálé
Miskolc - Pénteken megkezdődik a bajnoki finálé, a Sopronnak a huszadik, a Diósgyőrnek az ötödik. A női kosárlabda NB I. rájátszásában az Aluinvent-DVTK kedd esti győzelme után kiderült, hogy ki lesz az ellenfele a bajnoki címvédő Sopron Basket csapatának az idei döntőben. A diósgyőri együttes ha...

Egyértelmű volt a hazaiak győzelme
Miskolc - Bejutott az NB I.-es női kosárlabda-bajnokság döntőjébe a DVTK együttese. Az várható volt, hogy ülőhely alig marad üresen az elődöntő harmadik, mindent eldöntő összecsapására, amelynek esélyese – az első két meccsen mutatott teljesítmény és az eredmények alapján – a diósgyőri együttes v...



További hírek a BOON - Sport - DVTK Kosár kategóriából
Távozik a bajnok soproni kosárcsapat vezetőedzője
Budapest/Sopron - Távozik posztjáról Roberto Iniguez, a bajnok Sopron Basket női kosárlabdacsapatának vezetőedzője. tovább »
Hazai pályán az Aluinvent-DVTK U23, Budapesten a Phoenix KK
Miskolc, Tiszaújváros – Férfi és női NB I/B-es kosárlabda meccseket rendeznek vasárnap. tovább »
Aluinvent-DVTK: Aranyként fénylik az ezüstjük
Miskolc - A papírformának megfelelően a soproniak nyerték az NB I-es női kosárlabda-bajnokságot. tovább »
Női kosárlabda NB I – Tizenharmadszor bajnok a Sopron
Sopron - A Sopron hazai pályán legyőzte csütörtökön a DVTK-t a női kosárlabda NB I döntőjének harmadik [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Csütörtök, péntek
Budapest - A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: tovább »
Hazai pályán az Aluinvent-DVTK U23, Fehérváron a Phoenix KK
Miskolc, Tiszaújváros - Férfi és női NB I/B-es kosárlabda meccseket rendeznek szerdán. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása