Frissítve:

Aluinvent-DVTK: Négy év után döntő, újra a Sopron ellen

A dunántúliak a finálé egyértelmű esélyesei A dunántúliak a finálé egyértelmű esélyesei - © Fotó: ÉM-Archívum
Miskolc – Idegenben kezdi meg pénteken a bajnoki finálét az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata.

hiba beküldése

A női kosárlabda NB I.-ben, a rájátszásban, a három nyert találkozóig tartó döntő első mérkőzését pénteken 20.15-től Sopronban játsszák: a Sopron Basket együttese az Aluinvent-DVTK-val csap össze. A két csapat ilyen szintű sorozatban legutóbb négy évvel ezelőtt találkozott, akkor a 2014/15-ös évad végén a fináléban a Sopron diadalmasodott, az ugyancsak három győzelemig tartó csatát 3–1-re nyerte. Ezzel kezdődött meg a soproniak hegemóniája, ugyanis azóta minden évben ők lettek a bajnokok, és tavaly, a zsinórban megszerzett negyedik elsőségük, a 12 bajnoki aranynál járó klub történelmének leghosszabb sikerszériáját is jelenti. Hogy a Sopron Basket mennyire kiemelkedik a hazai mezőnyből azt jelzi: ebben az évadban még veretlenek, bajnoki meccsen legutóbb 2017. november 26-án, a Szekszárd vendégeként kaptak ki (66–53-ra). A legutóbbi hazai vereségük is abban az esztendőben, de még a tavalyelőtti évadban született, amikor 2017. február 4-én a CMB Cargo UNI Győr tudott ott nyerni (85–75-re).

A Diósgyőr a mostani és a tavalyi évadban sem tudott győzni a Sopron ellen, legutóbb 2017. március 11-én múlták felül a hűség városának együttesét Miskolcon, az alapszakasz 21. fordulójában (86–74-re). A Sopron–Diósgyőr csatákon a legutóbbi idegenbeli sikert a piros-fehér együttes 2014. január 5-én érte el, amikor a bajnokságba is beszámító Közép-Európa Liga 18. fordulójában 76–64-re nyertek, a spanyol Miguel de Jesus Lopez Alonso vezetőedző bemutatkozó meccsén (ezt megelőzően kilenc évvel korábban tudott sikert elérni diósgyőri csapat a soproniak vendégeként).

Pénteken utaznak

– Nagyon boldogok voltunk az elődöntő megnyerése után, de már a döntőre készülünk – jelentette ki Cziczás László, az Aluinvent-DVTK vezetőedzője a klub tegnapi sajtótájékoztatóján, majd így folytatta: – Nem feltartott kézzel lépünk pályára, szeretnénk megráncigálni az oroszlán bajuszát. A Sopronnak egyetlen vesztes meccse sincs a bajnokságban, meg kell izzadunk az NB I. címvédőjének otthonában, hogy méltó partnerek tudjunk lenni.

A szakvezető arról is beszélt, hogy a keddi, Győr elleni bajnoki után szerdán pihenőnapot kaptak a csapat tagjai, és csütörtökön kezdték meg a felkészülést a fináléra. Átnézték az ellenfél taktikai repertoárját, megnézték videóról az utolsó 2-3 meccsüket, és ma reggel indulnak Sopronba. Mivel a ­meccs későn kezdődik, így ebéd után egy ottani szálláshelyen pihennek a diósgyőri játékosok, és onnan mennek majd a mérkőzés helyszínére.

A legjobbkor a legjobbat

Cziczás László szót ejtett arról is, hogy így utólag úgy látja, nagyon jó, hogy volt harmadik meccs is az elődöntőben, mert ezen nagyon egymásra talált a csapat és a közönség.

– Szombaton, a győri hosszabbításos vereség után el voltunk keseredve, de kiderült, hogy a formaidőzítés jól sikerült, a legjobbkor hoztuk a legjobb játékunkat – jelentette ki a diósgyőri szakvezető, aki arra a felvetésre, hogy mivel elérték a céljukat, felszabadultan játszhatnak a döntőben, így reagált: – A célunkat akkor értük el, amikor a negyeddöntőben a Csata csapatán felülkerekedtünk.

A DVTK szakvezetője viszont azt is elmondta, hogy eddig nagy nyomás volt rajtuk, mert hiába csak az volt az alapelvárás, hogy jussanak be a négy közé, amikor ez sikerült, mivel a Győr elleni elődöntőben pályaelőnyük volt, mindenki a fináléba jutásról kezdett beszélni.

– Nehéz volt ezt elérni. Az aranyéremért zajló csatában viszont már nem egyformák az esélyek. A döntő önmagában elég motiváció a csapat tagjai számára, felszabadultan játszhatunk, úgy utazhatunk Sopronba, hogy veszítenivalónk nincs. Bármi lesz is, abszolút sikeres ez a szezon.

Ha minden klappol

Az Észak-Magyarország azon kérdésére, hogy mi kellene ahhoz, hogy meccset nyerhessen a DVTK a bajnoki fináléban, hogy elvegyék a Sopron veretlenségét, ezt felelte Cziczás László:

– Mindennek klappolnia kell. A nekünk nagyon jó napot kellene kifogni. Hazai pályán lehet több esélyünk, ekkor mellettünk szólhat, hogy a Sopron az Euroliga meccseken sem játszott olyan hangulatú mérkőzéseket, amilyet a mi szurkolóink tudnak teremteni. Ha idehaza tökéletes játékot tudunk hozni, és talán a Sopron is kifog egy gyengébb napot, akkor nyerhetünk az Európa-klasszisokkal felálló ellenféllel szemben.

ÉM-BCS


Játékosszavak: Maja Skoric

– Nagyon boldog vagyok – jelentette ki magyarul Maja Skoric, az Aluinvent-DVTK játékosa a Győr ellen megnyert elődöntőre utalva, majd angolul így folytatta: – A csapat nevében mondom, hogy nagy volt az öröm, kicsit ünnepeltünk is a döntőbe jutást követően, de csütörtöktől komolyan készülünk a fináléra. A Sopron más szintet képvisel, mint a magyar mezőny többi tagja, nem lesz elégséges ellenük, hogy kitesszük a szívünket, okosnak is kell lenni. Mivel az Euroliga négyes döntőjéig eljutó együttes lesz az ellenfelünk, tervszerűen, a taktikát maximálisan betartva kell játszanunk.


Hazai meccs: Jegyek elővételben

A döntő második meccsére, a hétfőn 18.30-kor kezdődő Aluinvent DVTK–Sopron Basket találkozóra ma 12 és 18, holnap pedig 10 és 16 óra között lehet elővételben jegyet váltani a Diósgyőri Stadionnál, az ajándékboltban. Vasárnap 17 és 19 óra között a miskolci városi sportcsarnok pénztárában lehet meccsbilétákhoz jutni. Az árak változatlanok, 6–20 év között és 65 év felett 1000 forintba kerül egy jegy, a felnőtt belépők ára 1500 forint, a családi biléták (2 gyerek+2 felnőtt, vagy 3 gyerek+1 felnőtt) 3000 forintba kerülnek.


Emlékeztető

Ebben az évadban, egymás ellen

Alapszakasz 2. forduló, 2018. október 6., Sopron: Sopron Basket–Aluinvent-DVTK 82–65 (26–19, 17–21, 17–12, 22–13)

Alapszakasz 13. forduló, 2019. január 13., Miskolc: Aluinvent-DVTK–Sopron Basket 58–72 (13–21, 17–23, 16–13, 12–15)



Péntektől finálé
Miskolc - Pénteken megkezdődik a bajnoki finálé, a Sopronnak a huszadik, a Diósgyőrnek az ötödik. A női kosárlabda NB I. rájátszásában az Aluinvent-DVTK kedd esti győzelme után kiderült, hogy ki lesz az ellenfele a bajnoki címvédő Sopron Basket csapatának az idei döntőben. A diósgyőri együttes ha...

Egyértelmű volt a hazaiak győzelme
Miskolc - Bejutott az NB I.-es női kosárlabda-bajnokság döntőjébe a DVTK együttese. Az várható volt, hogy ülőhely alig marad üresen az elődöntő harmadik, mindent eldöntő összecsapására, amelynek esélyese – az első két meccsen mutatott teljesítmény és az eredmények alapján – a diósgyőri együttes v...



További hírek a BOON - Sport - DVTK Kosár kategóriából
Távozik a bajnok soproni kosárcsapat vezetőedzője
Budapest/Sopron - Távozik posztjáról Roberto Iniguez, a bajnok Sopron Basket női kosárlabdacsapatának vezetőedzője. tovább »
Hazai pályán az Aluinvent-DVTK U23, Budapesten a Phoenix KK
Miskolc, Tiszaújváros – Férfi és női NB I/B-es kosárlabda meccseket rendeznek vasárnap. tovább »
Aluinvent-DVTK: Aranyként fénylik az ezüstjük
Miskolc - A papírformának megfelelően a soproniak nyerték az NB I-es női kosárlabda-bajnokságot. tovább »
Női kosárlabda NB I – Tizenharmadszor bajnok a Sopron
Sopron - A Sopron hazai pályán legyőzte csütörtökön a DVTK-t a női kosárlabda NB I döntőjének harmadik [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Csütörtök, péntek
Budapest - A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: tovább »
Aluinvent-DVTK: Születik-e „világszenzáció”?
Miskolc - A női kosárlabda-bajnoki döntő harmadik meccsét Sopronban játssza a DVTK. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása