Frissítve:

Alpolgármesteri tisztséget ajánlanak az RMDSZ-nek Szatmárnémetiben

Kolozsvár/Szatmárnémeti, 2015. június 11., csütörtök (MTI) – Magyar alpolgármestere lehet Szatmárnémetinek azt követően, hogy csütörtökön lemondott tisztségéről Marcela Papici, a város liberális reform párti (PLR) alpolgármestere – közölte a Szatmár.ro helyi portál.

hiba beküldése

Marcela Papici azt követően mondott le az alpolgármesteri tisztségről, hogy a Szatmár Megyei Kórház menedzserévé nevezték ki.

A lemondás bejelentésére összehívott csütörtöki sajtótájékoztatón Adrian Stef, a Szatmár megyei önkormányzat szintén liberális reform párti vezetője és Mircea Govor, a megye szociáldemokrata párti (PSD) alelnöke is úgy vélte, hogy a megüresedett szék a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) illeti meg.

„Ezzel kialakulna egy egyensúlyhelyzet a megyeközpont vezetésében is, hiszen képviselve lenne a város magyar lakossága” – idézte a Szatmár.ro Adrian Stef megyei elnököt.

Szatmárnémetiben 2012-ben szorult ki a magyarság a város vezetéséből, amikor a szociáldemokrata Dorel Coica szerezte meg a polgármesteri tisztséget. Az RMDSZ-es Ilyés Gyula a korábbi két ciklusban a város polgármestere, az azt megelőző kettőben pedig a város alpolgármestere volt. Noha a 23 tagú önkormányzati testületben a 9 tagú RMDSZ-frakció a legnagyobb, a szövetség az utóbbi három évet ellenzékben töltötte. Az elmúlt évben történt pártszakadások és egyesülések után a polgármester ellenzéke került többségbe a szatmárnémeti önkormányzati testületben. Az RMDSZ-nek és a jobboldali Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) 13 képviselője, míg a PSD-nek és a vele szövetségben működő PLR-nek tíz képviselője van a tanácsban.

Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta: az RMDSZ-nek az a legfontosabb célja, hogy a 2016 nyarán tartandó önkormányzati választásokon újra elnyerje a polgármesteri tisztséget Szatmárnémetiben. Azt is megjegyezte, hogy a szintén ellenzéki PNL már a választásra összpontosít, és nem akar szerepet vállalni a városvezetésben.

„Nekünk az is szempont, hogy legyen magyar ember az önkormányzat operatív vezetésében, hogy legyen kihez fordulniuk a szatmári magyaroknak. A jó döntéshez több szempontot kell figyelembe venni” – jelentette ki Kereskényi Gábor. Hozzátette, hogy pénteken Kelemen Hunor szövetségi elnökkel tárgyalnak, majd a városi választmány elé terjesztik a kérdést.

A magyar-román határ szomszédságában fekvő városban 37,6 százalékos a magyarok aránya.

http://www.szatmar.ro/Meguresedett_egy_alpolgarmesteri_szek___felajanlottak_az_RMDSZnek/hirek/72509

– Gazda Árpád, MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Ha jogsértők a szomszédok
Debrecen - A jószomszédi iszony igen sokakat érint, azonban nem mindig a személyes problémák vezetnek [...] tovább »
Videó: „Gyár állott, most kőhalom” – Elhagyatott ipartelepek Észak-Magyarországon
Bélapátfalva, Borsodnádasd, Egercsehi, Miskolc, Ózd - Harminc évvel ezelőtt, amikor már nem akartunk tovább a [...] tovább »
PM: csaknem száz településen újulhatnak meg az óvodai és bölcsődei konyhák
Budapest - Hárommilliárd forintból országszerte 99 településen kezdődhet el az önkormányzati tulajdonú óvodai [...] tovább »
Szabolcsi rendőr hunyt el Macedóniában
Nyíregyháza - Gyászol a rendőrség. Elhunyt egy magyar rendőr Macedóniában. tovább »
Felkészült a karácsonyi csomagforgalomra a Magyar Posta és a NAV
Budapest - Felkészült a karácsonyi csomagforgalomra a Magyar Posta és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - [...] tovább »
Egészségügyi államtitkár: az egészségbiztonság a legfontosabb cél
Budapest - Fontos, hogy a társadalom az egészsége szempontjából is megélje a biztonságát - mondta az Emberi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Az Újpest ellen javíthatnak a vízilabdázók
Debrecen - Saját közönsége előtt is bemutatkozik az OB I-ben a DVSE. tovább »
Kék Cápák – Idegenben is hasonlóan!
Nyíregyháza - A Blue Sharks győzelem után készül az idegenbeli bajnokira. tovább »
Éllovasok érkeznek Debrecenbe
Debrecen - A DEAC a tabella első és második helyezettjét is vendégül látja három nap leforgása alatt. tovább »
Videó: “Ha a sznúkerben ennyit ütnék, felgyújtanám a dákómat” – kiakadt a Fatum edzője
Nyíregyháza - Csütörtök este a Fatum-Nyíregyáza csapata három játszmában is alulmaradt a Vasas Óbudával [...] tovább »
Fatum-Nyíregyháza – Villámként csapott le csütörtökön a Vasas
Nyíregyháza - A Fatum-Nyíregyháza hazai pályán szenvedett sima vereséget a Vasastól. tovább »
DVTK Jegesmedvék: A védőmunkában megint előjöttek a megszokott hibák
Miskolc - Alsóházi „rangadót” játszottak csütörtök este a szlovákiai Tipsport Ligában. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása