Frissítve:

Alkotmánybíróságon támadták meg a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezést

Budapest, 2015. augusztus 31., hétfő (MTI) – Alkotmánybíróságon (Ab) támadták meg azt a kúriai döntést, amely elrendelte a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezést – mondta el az alkotmányjogi panaszt benyújtó Dessewffy Alice ügyvéd az MTI-nek.

hiba beküldése

Az alkotmányjogi panasz lényege, hogy a sikeres népszavazás következménye sértheti az alaptörvény azon rendelkezéseit, mely szerint a női esélyegyenlőség, az egyenlő bánásmód a pozitív diszkrimináción keresztül valósul meg. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy az e fajta pozitív diszkriminációt a legtöbb európai országban alkalmazzák.

Idén áprilisban Bodnár József, a Vasutasok Szakszervezete ügyvivő testületének tagja magánemberként kezdeményezett népszavazást arról, hogy a nőkhöz hasonlóan a férfiak is nyugdíjba vonulhassanak 40 év munka után. A nőknek erre mintegy fél évtizede van lehetőségük.
A népszavazásra feltett kérdés úgy szól: “Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés a nyugdíjjogszabályok megfelelő módosításával a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1.-től a férfiak számára is tegye lehetővé Magyarországon a nők számára biztosított kedvezményekkel történő nyugdíjba vonulás lehetőségét?”

A népszavazás kezdeményezője és a támogató szervezetek szerint sérti az esélyegyenlőséget, ha a társadalom egyik rétegének van ilyen kedvezménye, míg másoknak nincs. Ezt a diszkriminációt pedig úgy kell megszüntetni, a férfiaknak úgy kell megadni a jogosultságot, hogy közben ne sérüljön a nők 40 éves jogviszonyhoz kapcsolódó nyugdíjjogosultsága.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) áprilisban megtagadta a népszavazási kérdés hitelesítését részben azért, mert annak költségvetési kihatása lehet, részben pedig azért, mert nem egyértelmű. E döntés ellen azonban a kezdeményező felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához, mely két hónapja meghozott döntésében az NVB határozatát megváltoztatva a kérdés hitelesítését rendelte el részben azért, mert álláspontja szerint önmagában az a tény, hogy a kérdésnek költségvetési kihatása van, nem elég. A módosítások iránya, a konkrét összegszerűségek meghatározása az Országgyűlés feladata, vagyis a költségvetés alakítására eredményes népszavazás esetén is lesz lehetősége az országgyűlésnek. Másrészt pedig azért tagadta meg, mert úgy vélte, a népszavazásra feltett kérdés nem sérti az egyértelműség követelményét. Véleménye szerint a kérdés egyértelmű, akarják-e a nyugdíjba vonulás feltételrendszerének változtatását, avagy nem.
A népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírás összegyűjtésére 2015. július 8-a és 2015. november 5-e között van lehetőség.
Dessewffy Alice elmondta, hogy a Kúria döntése ellen a napokban nyújtotta be az Ab-hez alkotmányjogi panaszát magánszemélyek és nőszervezetek megbízásából. Álláspontja szerint a Kúria döntése alkotmányos alapjogokba ütközik. Egyben felhívta a figyelmet a nők társadalomban betöltött szerepére, a munkában és a családban történő helytállás kettős kötelezettségére, melyet az alaptörvény is elismer.

Az ügyvéd emlékeztetett: az alkotmányjogi panasz az alaptörvény azon rendelkezése mellett, mely szerint “a nők és a férfiak egyenjogúak”, hivatkozik azokra a cikkelyekre is, melyek szerint “Magyarország a nők esélyegyenlőségi és a társadalmi felzárkózás megvalósulását külön intézkedésekkel segíti”, “Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket”, valamint “törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja”.
A szakember rámutatott: a nők esetében az egyenjogúság valójában a pozitív diszkrimináción keresztül valósul meg, és éppen ezt veszélyezteti a támadott népszavazás. A népszavazás ugyanis, amennyiben sikeres lesz, törvényalkotási kötelezettséget ró az Országgyűlésre. Ha ennek következtében a nőkre és a férfiakra egységes nyugdíjszabályokat alkotnak, megszűnik a nők pozitív diszkriminációja, ráadásul, ha ezt egy változatlan költségkeret mellett teszik, akkor nyilvánvalóan csökkenni fognak a nyugdíjak.

Dessewffy Alice megjegyezte: az európai gyakorlatban azok az országok, amelyek a nőkre és férfiakra vonatkozó nyugdíjszabályok egységesítését határozták el, a jelenlegi elképzelések szerint ezt több évtized alatt valósítják meg, miközben a támadott népszavazási kérdés erre gyakorlatilag néhány hónapot adna.

A szakember elmondta, bár az alkotmányjogi vitában nem lehet érv, de érdemes belegondolni a sikeres népszavazás költségvetési kihatásaiba. A nőknek mintegy fél évtizede van lehetősége 40 év szolgálati viszony után nyugdíjba vonulni. Ez idő alatt 130 ezer nő élt ezzel a lehetőséggel, aminek összesen 615 milliárd forintos költségvetési kihatásai voltak. Ha ezt a lehetőséget férfiakra is kiterjesztik, már az első évben mintegy 150 ezer új nyugdíjjogosult lehet, akik 120 milliárdos többletterhet jelentenek a nyugdíjkasszának, miközben nyugdíjba vonulásuk mintegy 140 milliárd forintnyi nyugdíjjárulék-kiesést okoz. Mindez összesen 260 milliárdos kiadást jelent a költségvetés számára csupán az első évben.

Dessewffy Alice azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy egy sikeres népszavazás eredményeként úgy egységesítenék a nyugdíjszabályokat, hogy a nőket megfosztanák a 40 év szolgálati viszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségétől.

Az ügyvéd elmondta: amennyiben az Ab akár a soronkívüliségi kérelemnek, akár a rövidebb határidőkkel való határozathozatali kérésnek eleget tesz, akár már idén döntés születhet a beadványról, melyben egyúttal kérték az Ab-től az érdemi döntés megszületéséig ideiglenes intézkedésként a támadott kúriai határozat végrehajtásának felfüggesztését.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Májusban két hétre lezárják a Keleti pályaudvart
Budapest - Májusban két hétre lezárják a Keleti pályaudvart karbantartás miatt - közölte a MÁV pénteken [...] tovább »
RMDSZ-kongresszus – Az EU-s együttműködésről írtak alá Kárpát-medencei Nyilatkozatot
Kolozsvár - Nyilatkozatot írtak alá Kolozsváron az Európai Unióban való közös néppárti fellépésről Semjén [...] tovább »
Szijjártó: Norvégia fontos partner a védelempolitikában és az energetikában
Budapest - Norvégia nagyon fontos partnere Magyarországnak a védelempolitikai és az energetikai együttműködésben [...] tovább »
Borsodi kórház: biztonságos a betegellátás
Miskolc - Biztonságos és biztosított a betegellátás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Meghosszabbította a válsághelyzetet a kormány
Budapest - Újabb fél évvel meghosszabbították a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartását. Az [...] tovább »
RMDSZ-kongresszus – Semjén: az RMDSZ és a Fidesz-KDNP szövetségét az erdélyi magyar választók kényszerítették ki
Kolozsvár - Semjén Zsolt szerint teljes a bizalmi együttműködés Orbán Viktor és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A reggeli és a délutáni sportolás előrébb állítja a test biológiai óráját
San Diego - A sport megváltoztathatja az emberi test biológia óráját, a változás iránya és mértéke a [...] tovább »
Brutális dobóformával győztek a Cápák
Nyíregyháza - A Nyíregyháza Blue Sharks péntek este Bonyhádon folytatta a férfi NB I./B alapszakaszát. tovább »
Szlovák jégkorongliga – A MAC kikapott Zólyomban, mégis küzdhet a rájátszásért
Budapest - A MAC sima, 3-0-s vereséget szenvedett Zólyomban a szlovák jégkorongliga alapszakaszának pénteki [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Másodikként zárta a középszakaszt az Újpest
Budapest - Az UTE másodikként zárt a jégkorong Erste Liga középszakaszában, miután a felsőház pénteki [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Egri vereség Mosonmagyaróváron
Budapest, Mosonmagyaróvár - A sereghajtó egri Eszterházy SC simán kikapott a Mosonmagyaróvár vendégeként a női [...] tovább »
Osztrák jégkorongliga – Ezúttal sem nyert a középszakaszban a Fehérvár
Budapest - A Fehérvár AV19 negyedik összecsapását is elveszítette a felsőházban az osztrák jégkorongliga [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása