Frissítve:

Alapítványi elnök: a Pro Progressio Alapítvány szempontjából fontos a díszdoktori cím

Budapest, 2014. június 3., kedd (MTI) – A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) mellett működő Pro Progressio Alapítvány szempontjából is kiemelkedő jelentőségűnek tartja az intézmény díszpolgári címét Pakucs János, az alapítvány elnöke, aki a napokban részesült az elismerésben.

hiba beküldése

Pakucs János az MTI-nek kiemelte: az alapítvány hidat épített ki az egyetem és a gazdasági élet szereplői között, ami azt is jelenti, hogy több mint 110 intézmény fogalmazza meg kutatás-fejlesztési igényét, a pályakezdő mérnökökkel kapcsolatos követelményeit az egyetem felé.

Az alapítvány a vállalatok közreműködésével, az elmúlt években több százmillió forinttal támogatta az egyetem kutatóit, oktatóit, hallgatóit, doktoranduszait, illetve a kimagasló innovációs teljesítményeket, valamint a történelmi campus értékeinek megőrzését – hangsúlyozta. Kitért arra, hogy a campus építészeti történetét taglaló album elnyerte az év legszebb könyve elismerést.

Pakucs János 1996 óta az egyetem mellett működő Pro Progressio Alapítvány elnöke, a Magyar Innovációs Szövetség alapító, majd tiszteletbeli elnöke, 1996-2006 között a BME Társadalmi Szenátusának elnöke, 2006-2010 között a gazdasági tanács tagja.

Az indoklás szerint azért részesült az elismerésben, mert egész eddigi életútja során – különböző szakmai szervezetekben vagy kormányzati tanácsadóként – mindig markánsan képviselte a műszaki felsőoktatás, az innováció és a szellemi tulajdonvédelem szempontjait és érdekeit. A Műegyetem mellett működő Pro Progressio Alapítvány elnökeként 1996 óta számos kezdeményezés kötődik a nevéhez a történelmi kampusz értékeinek megőrzésétől kezdve az egyetemi hallgatói és oktatói innovációs teljesítmény elismertetésén át a középiskolai tehetséggondozásig bezárólag.

Az egyetem szenátusa díszpolgári címet azoknak adományozhat, akik támogatásukkal, tevékenységükkel, az universitas érdekeit képviselő magatartásukkal, kiemelkedő mértékben hozzájárultak az egyetem oktatási és kutatási feladatainak jobb ellátásához, nemzetközi elismertségének öregbítéséhez, és közalkalmazotti, jogviszonyban nem állnak az intézménnyel.

A díj 2007-es megalapítása óta eddig nyolcan részesültek az elismerésben, köztük Habsburg György nagykövet, M. Winterkorn, a VW AG igazgatóságának elnöke és Demján Sándor üzletember.

– MTI – 

 



További hírek a Magyarország kategóriából
Meghalt egy magyar kamionsofőr egy Déva melletti balesetben
Kolozsvár - Péntek hajnalban meghalt egy magyarországi kamionsofőr az erdélyi Déva közelében történt [...] tovább »
Ezúttal meghittebb hangulatot teremtenek
Debrecen - Most nem nagy színpadon, hanem a Roncsbár kisebb pódiumán muzsikálnak Király Viktorék. tovább »
Több mint 1800 milliárd forint értékű építőipari kivitelezési munka indult szeptember végéig
Budapest - Az év első kilenc hónapjában 1843 milliárd forint értékben indultak meg építőipari kivitelezési [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. november 16.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Varga: elkészültek az első tervek a nyugdíjpiacra történő állami belépéshez
Budapest - Már elkészültek az első tervek az állam nyugdíjpiacra történő belépéséhez - mondta Varga Mihály [...] tovább »
Orbán: ez egy olyan este, ami okot ad a magyaroknak a büszkeségre
Budapest - Ez egy olyan este, ami okot ad nekünk, magyaroknak a büszkeségre - jelentette ki Orbán Viktor [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Élő tv-sportközvetítések – Péntek, szombat, vasárnap
Budapest - A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Vívással az elegáns bajnok emléknapján
Berettyóújfalu - Alkalomhoz illően, vívással indult a Kabos Endre háromszoros kardvívó olimpiai bajnok [...] tovább »
Magyar-észt – Willi Orbán: pályafutásom legérzelemdúsabb mérkőzése volt
Budapest - A vezető gólt szerző Willi Orbán legérzelemdúsabb mérkőzése volt a magyar labdarúgó-válogatott [...] tovább »
Magyar-észt – Hazai győzelemmel versenyben a második helyért
Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte az észt csapatot a Nemzetek Ligája C osztályának [...] tovább »
Jogerőre emelkedett Mozgi Milán négyéves eltiltása
Budapest - Csütörtökön jogerőre emelkedett a kajakozó Mozgi Milán négyéves doppingeltiltása. tovább »
Férfi röplabda Challenge Kupa – Aranyjátszmában búcsúzott a Kaposvár
Kaposvár - A Kaposvár férfi röplabdacsapata a hazai pályán aratott 3-1-es győzelmével az aranyjátszmát [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása