Frissítve:

Alapelveket fogadott el újabb ülésén a földvédelmi kerekasztal

Budapest, 2013. július 5., péntek (MTI) – Elvi alapvetéseket fogadott el pénteki, második ülésén a földvédelmi kerekasztal, amelyet a Jobbik hozott létre egy héttel ezelőtt több civil szakértővel és gazdaszervezettel közösen. Ezek lényege, hogy négy okból utasítják el a két hete elfogadott földforgalmi törvényt – közölte a kerekasztal ügyvivője újságírókkal az ülés szünetében Budapesten.

Hossó Andrea ismertette: álláspontjuk szerint a jogszabály nem állítja meg a külföldiek földszerzését, megszilárdítja a nagybirtokrendszert, nem segíti elő a helyi közösségek önrendelkezését, illetve nem készült el azzal egy időben a földvédelmi, a szövetkezeti és az integrátortörvény sem.

Az ügyvivő hangsúlyozta: ezek az alapelvek határozzák meg a kerekasztal tevékenységét.

Az MTI kérdésére elmondta: az alakuló ülésen bejelentett népszavazási kezdeményezés a magyar termőföld védelmében “távlati gondolat”, egyelőre “aprólékosabb tervezőmunka folyik” a szervezeten belül.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Újpesti címervita – Jegyző: a jogerős ítélet végrehajtását várják az Újpest FC-től
Budapest - Tahon Róbert újpesti jegyző szerint az úgynevezett címerügyben nem vitás kérdés van már, hanem [...] tovább »
Dízelbotrány – Visszahívnak több tízezer Volkswagen terepjárót a károsanyag-kibocsátás manipulációja miatt
Berlin - Elrendelte több tízezer Volkswagen Touareg típusú terepjáró visszahívását a német közúti [...] tovább »
Kétszázezernél is többen látták már A Viszkist
Budapest - Kétszázezernél is többen váltottak jegyet Antal Nimród rendező legújabb, A Viszkis című akciófilmjére. tovább »
Videó: Még rejtély, honnan szivárgott a veszélyes gáz
Komádi - Negyvenhárom gyereket és nyolc felnőttet vittek kórházba szén-monoxid mérgezéssel Komádiból [...] tovább »
Adventi véghajrára készülnek a virtuális üzletek is
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az online vásárlás megkönnyíti a karácsonyi ajándékok beszerzését, de [...] tovább »
Daru dőlt egy villamosmegállóra a II. kerületben, senki nem sérült meg
Budapest - Munkavégzés közben rádőlt egy 70 tonnás daru a villamosmegállóra a főváros II. kerületében az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Az Év sportolója 2017 – A férfi jelöltek
Budapest - A tavalyi dobogósok közül csak Cseh László jelölt idén is a férfiaknál az Év sportolója címre, [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és a csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Női röplabda CEV Kupa – Hazai pályán veszített a Nyíregyháza
Budapest - A Nyíregyháza hazai pályán simán, 3-0-ra kikapott a belga Beveren csapatától a női röplabda CEV Kupa [...] tovább »
Négy meccsre tiltották el Jovanovicot
Budapest, Debrecen - A DVSC fellebbez a kiállított Jovanovic ügyében meghozott döntés ellen. tovább »
Női kosárlabda EK – A győri edző törlesztene a Szekszárddal szemben
Budapest/Győr/Miskolc - Völgyi Péter edző szerint csapatának, a CMB Cargo UNI Győrnek akad törlesztenivalója az [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – A listavezető DVTK nyerte a rangadót
Miskolc - Az élen álló DVTK hazai pályán 2-0-ra legyőzte a második MAC Budapest együttesét a jégkorong Erste [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása