Frissítve:

Ajándék Terminál – 800 ezer forint gyűlt össze a jótékonysági árverésen

Budapest, 2013. december 13., péntek (MTI) – Összesen mintegy 800 ezer forint gyűlt össze az Ajándék Terminál jótékonysági aukcióján pénteken a budapesti Design Terminálban.

hiba beküldése

Az ötven tételt felvonultató jótékonysági árverés minden egyes darabja gazdára talált, a kikiáltási ár minden tárgy esetében háromezer forint volt. Idén ötven tervező csatlakozott a Design Terminál jótékonysági aukciójához, amelynek bevételéből az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség elnevezésű adventi pénzadománygyűjtését támogatják.

A tételek közül Kovács Lehel grafikusművész koktélt ábrázoló munkája kelt el a legmagasabb áron, a szabadúszó illusztrátor alkotása 55 ezer forintért talált gazdára. A grafikusművészt 2008-ban beválasztották az egyik legismertebb grafikai évkönyv, az American Illustration kiadásába.

Nagy érdeklődés övezte SSILASI (Szilasi László) A kilenc kívánság a nagy fehér cet és a kék bűvöletében című, fekete és aranyszínű tintával készített kézrajzát, amely figyelemre méltó áron, 40 ezer forintért kelt el. Élénk licitnövekedés mellett végül 38 ezer forintért ütötték le Codolagni (Kodolányi Gábor) egyedi tervezésű fa lámpáját.

Tomcsányi Dóra digitális printtel nyomott színes, nőies és kényelmes egyedi selyemruhája 28 ezer forintért kelt el, ugyanennyiért ütötték le JUREKKA (Járadi Judit, Kovács Adél) fekete férfi laptop táskáját. Az idei vásáron debütáló Tipton szemüveg (Milarkey Tipton Zakariás, Milarkey Zoltán) Zappa keretéért 30 ezer forintot fizettek, míg Bozsik Szilvia fénytörés ihlette Eosine táskája 26 ezer forintért talált gazdára.

Az árverésen többek között táskákat, ékszereket, kiegészítőket és lakberendezési tárgyakat kínáltak az érdeklődőknek.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Csütörtöktől igényelhető támogatás az elavult gázkonvektorok cseréjéhez
Budapest - Szeptember 21-től elsőként budapesti és Pest megyei magánszemélyek igényelhetnek támogatást az [...] tovább »
Vargha: Lengyelország és Magyarország segíti egymást a világháborús sírok feltárásában
Budapest - Magyarország és Lengyelország már korábban megállapodott abban, hogy kölcsönösen segítik egymást a [...] tovább »
Stratégiai partnerség: kezet adtak a foglalkoztatásra és a fejlesztésekre
A megállapodás eredményeként több mint 13 ezer új munkahelyet teremtettek a partner cégek. tovább »
További helyeken figyelmeztetnek a sok eső, illetve a szél miatt
Budapest - A sok eső veszélye miatt Budapestre és kilenc megyére adtak ki figyelmeztetést, köztük [...] tovább »
Videó: Dudával lázadt a rossz parkolásért – Ez szinte mindennapos jelenség Nyíregyházán
Nyíregyháza - Két helyet is elfoglalt egyszerre egy parkoló autós Nyíregyházán, ezért egy másik, dühös [...] tovább »
Ma van a magyar dráma napja
Budapest - Ma van a magyar dráma napja, ebből az alkalomból a színházak országszerte és a határon túl is magyar [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Hivatalos totónyeremények – 38/1. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. fogadási heti, első fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Csütörtök, péntek
Budapest - A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Újabb magyar aranyérem
Debrecen - Görgényi Ilona egyéniben szerzett első helye után az utánpótlás II-es csapatok versenyében is magyar [...] tovább »
Pénteken kezdődik a lovasterápiás verseny Fóton
Budapest - A Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) védnökségével és [...] tovább »
Május óta erre vártak
Nyíregyháza - A magyar női röplabda-válogatott mindjárt sorsdöntő mérkőzéssel kezd az Európa-bajnokságon. tovább »
Kovács Róbert címvédése Európa leghosszabb terepfutó versenyén
Budapest - Kovács Róbert megvédte címét Európa leghosszabb, 602 kilométeres terepfutó versenyén. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása