Frissítve:

Aján Tamás maradt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke

Moszkva, 2013. május 20., hétfő (MTI) – A következő négy évben is Aján Tamás irányítja a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF), miután a küldöttek megerősítették elnöki pozíciójában a magyar sportdiplomatát a hétfői moszkvai tisztújító kongresszuson.

hiba beküldése

A 188 tagország közül szavazásra jogosult 148-ból 137 élt választójogával, s a delegátusok jelentős hányada adta voksát arra, hogy a régi-új elnök irányítsa a világszövetséget.

A kongresszuson Aján Tamásnak, aki 2005-ben, majd 2009-ben is ellenjelölt nélkül győzött, s folytathatta közfelkiáltással elnöki munkáját, ezúttal öt kihívója is akadt. A programbeszédek ismertetése után azonban alaposan leegyszerűsödött a helyzet, mivel négyen – az IWF kínai főtitkára, Ma Ven-kuang, a románok olimpiai bajnoka, Nicu Vlad, majd a bolgár Mladen Mutafcsijszki és a román születésű amerikai Dragomir Cioroslan is – visszaléptek az elnökjelöltségtől, így csak Aján Tamás és az európai sportági szövetség elnöke, Antonio Urso maradt versenyben. Kettejük párharcát 80-55-re nyerte a régi-új elnök.

A kongresszus nyitányán, miután felolvasták Vlagyimir Putyin orosz államfő köszöntő levelét, a nemzetközi sportdiplomácia több nagyágyúja is felsorakozott Aján Tamás mellett. Így a magyar IWF-elnök érdemeit méltatta többek között Vu Csing-kuo, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának tagja, a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség tajvani első embere, és a kenyaiak élő legendája, az afrikai ország olimpiai bizottságát vezető, kétszeres ötkarikás aranyérmes Kipchoge Keno is.

A választási procedúrát a NOB volt főigazgatója, Francois Carrard vezényelte le, majd ő hirdette ki a végeredményt, Aján Tamás sikerét is.

“Tudtam, hogy a mostani minden korábbinál nehezebb, keményebb választás lesz, és így is történt” – nyilatkozta az MTI-nek Aján Tamás, aki a magyarok közül egyedüliként elnököl nemzetközi sportszövetséget. Azt, hogy ennyien pályáztak az elnöki posztra, de a többi tisztségre is, az elnök arra vezette vissza, hogy a sportág megerősödött, jó úton jár.

“Természetesen boldoggá tesz, hogy győztem, hogy harmadszor is újraválasztottak, ami visszaigazolta, hogy nem volt hiábavaló az eddigi munka” – fejtette ki.

Aján Tamás mellett újjáválasztották az eddigi főtitkárt, Ma Ven-kuangot is.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Egy cipőben járhatnak a Loki futballistáival
Debrecen - A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) ősszel elindította az „Egy cipőben járunk” című társadalmi [...] tovább »
Szpari – A ráadásban egyenlítettek a mosoniak
Nyíregyháza - Egy ponttal zárta az idei sorozatot a Szpari, a játékosok már szabadságon vannak. tovább »
Nagy büntetőt fogott, Bódi csodagólt lőtt
Debrecen - Király dilemmázott, hogy hová helyezkedjen, és csak beleérni tudott a labdába. tovább »
Az ötödik küzdősport gála következik Ózdon
Ózd - Interkontinentális bajnoki címért zajlik majd az este fő mérkőzése. tovább »
Vereségek a kosárlabda NB I/B-ben
Miskolc - Sem az Aluinvent-DVTK U23, sem a MEAFC-Miskolc nem tudott nyerni a kosárlabda NB I/B legutóbbi fordulójában. tovább »
Európa-liga – A Chelsea a Malmőt, a BATE az Arsenalt kapta
Budapest/Nyon - A Vidi csoportjából továbbjutott csapatok közül a Chelsea a svéd Malmőt, a fehérorosz BATE [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
MotoGP – A 2020-as idényben már betétfutam lehet a női vk
Budapest - A gyorsaságimotoros-világbajnokság 2020-as idényében már betétfutam lehet a női világkupa, amelynek [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása