Frissítve:

Agrárminiszter: az Agrár Széchenyi Kártya biztonságot nyújt az agrárvállalkozásoknak

Budapest – Az Agrár Széchenyi Kártya (ASZK) folyószámlahitele kellő biztonságot nyújt az agrárvállalkozásoknak – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.

hiba beküldése

Megjegyezte, hogy a speciális kockázatok – időjárási anomáliák, állatbetegségek – miatt különösen a kisebb vállalkozások számára kiemelten fontos a kiszámíthatóan rendelkezésre álló forgóeszköz-finanszírozó hitelkonstrukció, és megjegyezte azt is, hogy a mezőgazdasági vállalkozások hitelállománya 2013 óta töretlenül nő, tavaly év végén mintegy 623 milliárd forint volt, a 2010-est mintegy másfélszeresen haladta meg.

Tolnay Tibor, a Munkáltatók és Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke arról számolt be, hogy több mint 7000 agrárvállalkozás használja napi szinten az Agrár Széchenyi Kártyáját, a konstrukció 2011. évi meghirdetése óta több mint 135 milliárd forint kedvező finanszírozási lehetőséghez jutottak az agrárszektor vállalkozói.

Az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahiteléhez a tárca saját költségvetéséből kamat-, kezességi díj és költségtámogatást ad, hogy kedvező legyen a finanszírozás a vállalkozásoknak. Alapesetben a minisztérium évi 4 százalékpont kamattámogatást nyújt, és 50 százalékos mértékű kezességi díj támogatást biztosít – mondta Nagy István.

Beszámolt arról is, hogy az ASZK-hoz kapcsolódva a kedvezőetlen időjárással vagy piaci helyzettel sújtott mezőgazdasági vállalkozásoknak 100 százalékos kamat- és kezességidíj-támogatást nyújt a tárca, megtérítik a hitelfelvételéhez, fenntartásához kapcsolódó költségeket, ezzel a gazdálkodók kamat- és költségmentes forgóeszközhitelhez jutnak. Ilyen támogatást eddig mintegy 1350 vállalkozás kapott, több mint 10 milliárd forint hitelhez kapcsolódóan – tette hozzá a tárcavezető.

Nagy István bejelentette, a vidékfejlesztési program forrásainak felhasználását követő időszakban is meg akarják őrizni az agrárvállalkozások beruházási kedvét, ezért 2019-ben, széles körben igénybe vehető, beruházási hitelekhez kapcsolódó, új kamattámogatási programot indítanak, amelynek részleteit egyeztetik a hitelintézetekkel.

Tolnay Tibor a Széchenyi Agrár Kártya indulása óta a legerősebb évnek nevezte a tavalyit, amikor 45,4 milliárd forintot helyeztek ki. A 2015-2018 közötti időszakot vizsgálva Agrár Széchenyi Kártya keretében befogadott hitelkérelmek száma 2018-ban megháromszorozódott a 2015. évi adatokhoz képest. Míg 2015 végén a fennálló élő hitelkeret 13,6 milliárd forint volt, 2019. elejére az agrárvállalkozások már közel 80 milliárd forintnyi hitelkeretet használnak az Agrár Széchenyi Kártyán keresztül.

A megkötött hitelszerződések 44 százaléka 500 ezer és 5 millió forint közötti hitelösszeg, 34 százaléka viszont már a magasabb 10-25 millió forint közöttt van. A visszafizetési nehézségeket mutató ügyfelek aránya darabszám alapján 0,4 százalékot, a szerződött hitelösszeg alapján mindössze 0,28 százalékot tesz ki – mondta Tolnay Tibor.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy az Agrár Széchenyi Kártyával hitelt felvevők 40 százaléka családi vállalkozás, 30 százaléka kft., 20 százaléka egyéni vállalkozás, a többiek őstermelők, rt-k.

Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot működtető Kavosz Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy 2002 óta eddig több mint 2250 milliárd forintot helyeztek ki a pénzintézetek a kártyán keresztül. A Széchenyi Kártya Programban eddig benyújtott hiteligénylések száma meghaladja a 380 ezret, ezekből több mint 285 ezer hitelügylet jött létre. Tavaly a Széchenyi Kártya Program keretében kihelyezett hitelösszeg 260,07 milliárd forintot tett ki – tette hozzá a Kavosz vezérigazgatója.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása