Frissítve:

Agrárkamara: a földforgalmi törvény módosításával a magyar gazdáknál marad a termőföld

Budapest – A földforgalmi törvény módosítása, amely pénteken lépett hatályba, megerősíti a helyben lakó gazdák szerepét, hozzájárul az agrárium versenyképességének a növeléséhez, illetve a visszaélések visszaszorításához és fontos szerepet játszik abban is, hogy a termőföld magyar kézben maradjon – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pénteken az MTI-vel.

hiba beküldése


Kiemelték, a módosítás eredményeként megszűnik annak a lehetősége, hogy a földterületek irreálisan magas áron cseréljenek gazdát, majd később azokat nem mezőgazdasági célra használják fel. A helyi földbizottságnak a helyi viszonyok figyelembe vételével kell megvizsgálnia az érintett terület jövedelemtermelő képességét, és az alapján kell értékelnie a vételárat. A közlemény szerint az intézkedés a helyben lakó gazdák földvásárlását szolgálja, hiszen előnyben részesíti őket a termőföldek spekulációs célú felvásárlói helyett.

A törvénymódosítás következtében a helyi földbizottságokra vonatkozó további szabályok is változnak. A földbizottságok kiemelt szerepet töltenek be a földforgalom ellenőrzésében. Eddig, ha valaki nem értett egyet az állásfoglalásukkal, akkor az önkormányzatok képviselő-testületéhez nyújthatott be kifogást. A törvénymódosítás hatályba lépésével azonban már nem a képviselő-testületek vesznek részt az eljárásban, ugyanis a döntést a kormányhivatalok hozzák meg az agrárkamara állásfoglalása alapján. A kormányhivatal döntésével szemben is lehet jogorvoslattal élni, fontos változás azonban, hogy a bíróság a döntést nem változtathatja meg, csak új eljárást rendelhet el. Ez azt jelenti, hogy nem bírálhatja felül a gazdálkodók állásfoglalását, azaz a jövőben erősödik a helyi gazdálkodók szerepe a birtokpolitika alakításában.

– MTI –

Címkék: , ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Vajon számít, hogy honnan jöttünk?
Debrecen - „A fogyasztói társadalom térhódításával a rendszerváltozás után az emberek igényszintje is [...] tovább »
Egy magyar húsvéti rejtvényen pörög a net: te megtalálod a csibét a nyuszik között?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Nem múlhat már lassan úgy el ünnep, hogy a magyar képrejtvény rajzoló Dudolf, [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2019. április 22.
Budapest, 2019. április 22., hétfő (MTI) - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Nagy a torlódás Hegyeshalomnál a határátkelőhely előtt
Budapest - Hegyeshalomnál a határátkelőhely előtt a kilépésre várakozó kocsisor hossza elérte az öt [...] tovább »
Az unokáját is meglocsolta Orbán Viktor húsvéthétfőn
Budapest - Ahogy az elmúlt években, az idén is követte a régi hagyományokat Orbán Viktor: húsvéthétfőn [...] tovább »
Letartóztatták a veszprémi halálos dulakodás gyanúsítottját
Veszprém - A bíróság elrendelte a péntek esti veszprémi halálos dulakodás gyanúsítottjának [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női röplabda Extraliga – Békéscsabai előny a bronzcsatában
Budapest/Békéscsaba - A Békéscsaba hazai pályán 3-0-ra legyőzte az UTE csapatát a női röplabda Extraliga [...] tovább »
Budapesti férfi tenisztorna – Búcsúzott a tavaly elődöntős Seppi, visszalépett a címvédő
Budapest - A tavaly elődöntős Andreas Seppi kiesett az első fordulóban a Hungarian Open elnevezésű, 524 340 euró [...] tovább »
Asztalitenisz-vb – Két év múlva Houstonban, 2022-ben Csengtuban lesz a vb
Budapest - Két év múlva Houstonban, 2022-ben pedig a kínai Csengtuban lesz az asztalitenisz-világbajnokság - [...] tovább »
Budapesti férfi tenisztorna – Györe László célja a Grand Slam-trófea és a top 10
Budapest - A Grand Slam-tornagyőzelmet, a világranglistán pedig a legjobb tíz közé jutást nevezte meg [...] tovább »
Asztalitenisz-vb – Lakatosék és Andrásék is a főtáblán férfi párosban
Budapest - A Lakatos Tamás, Majoros Bence és az András Csaba, Juhász Patrik duó is feljutott a selejtezőből a [...] tovább »
Asztalitenisz-vb – Teljes magyar siker a női egyes selejtezőjében
Budapest - Mindhárom selejtezőben induló magyar játékos - Bálint Bernadett, Fehér Orsolya és Hartbrich Leonie - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása