Frissítve:

Afrikai embercsempészek ellen emeltek vádat Zalában

Nagykanizsa, 2014. június 26., csütörtök (MTI) – Afrikai és közel-keleti állampolgárokat akart Belgiumba és Franciaországba csempészni két afrikai férfi, egyiküket már el is ítélték – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

Egy elefántcsontparti férfi megbízásából egy kongói állampolgár márciusban a debreceni menekülttáborból osztrák rendszámú személyautóval öt afrikai és közel-keleti állampolgárt vitt a szlovén határ közelébe. Az elefántcsontparti, kameruni, iraki, ghánai és szomáliai utasokat Belgiumba, illetve Franciaországba akarta csempészni, de a rendőrök egy igazoltatás után elfogták őket.

A kongói sofőr tudta, hogy utasai menekültügyi eljárás alatt állnak és útlevelük vagy határátlépésre jogosító más igazolványuk nincs. Az út megszervezéséért a külföldiektől fejenként 200 eurót kért és kapott.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség a korábban szökésben lévő elefántcsontparti állampolgár ellen embercsempészés büntette miatt emelt vádat. A kongói sofőrt a Nagykanizsai Járásbíróság időközben már jogerősen egy év, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte az embercsempészés miatt.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Nézőpont: a migrációról szólnak majd az EP-választások
Budapest - Végre egy európai témáról, a migrációról szólnak majd a jövő évi európai parlamenti [...] tovább »
Videó: 50 ezer forintodba kerülhet, ha lesózod a járdát
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Akár 50 ezer forintra is megbírságolhatják azt, aki sóval hinti le maga előtt a [...] tovább »
Gruevszki menekültstátusza – Őrizetbe vették a macedón kémelhárítás egykori vezetőjét, nehogy megszökjön az országból
Belgrád/Szkopje - A macedón rendőrség őrizetbe vette Szaso Mijalkovot, az ország titkosszolgálatának az egykori [...] tovább »
Varga Mihály: már több mint 50 milliárd forint megtakarítás van Babakötvényekben
Budapest - Töretlen a Babakötvény népszerűsége, a megtakarítások állománya novemberben átlépte az 50 [...] tovább »
Nyakunkon a Fekete Péntek! Ezekre figyelj oda, és nem lesz fekete leves a dologból!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatok között, sajnos, jócskán akad [...] tovább »
Halálos baleset a 4-es főúton Karcagnál
Budapest - Egy kigyulladt teherautónak ütközött egy személyautó Karcag külterületén, a 4-es számú főúton [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Takarékosan tekéztek a hétvégén
Nyíregyháza - Közel száz fő érkezett a versenyre, megtekintették a város nevezetességeit is. tovább »
Hivatalos totónyeremények – 47/1. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 47. fogadási heti, első fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Női kézilabda Eb – Az FTC holland beállója lemarad a tornáról
Budapest/Amszterdam - Danick Snelder, a Ferencváros holland beállója sérülés miatt lemarad a jövő [...] tovább »
TOTÓ-eredmények – 47/1. hét
Budapest - A TOTÓ 47. heti, első fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei. tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
MVFC: a vártnál szorosabb siker
Berettyóújfalu - A Szigetszentmiklós együttesénél is jobbnak bizonyult a Berettyóújfalu. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása