Frissítve:

Advent – Ünnepváró program és vásár a Hagyományok Házában és a budai Corvin téren

Budapest – A Hagyományok Háza idén újra megrendezi Ünnepváró programsorozatát péntektől december 16-ig a budai Corvin téren és a megújult Budai Vigadóban, ahol a népművészeti termékek mellett tánccal, mesével, zenével, ajándékkészítő műhelyekkel, betlehemes játékkal, regöléssel és az épület fényfestésével várják a látogatókat.

hiba beküldése

A budai Corvin téren és hétvégenként a megújult épületben szervezett vásáron a Népművészeti Egyesületek Szövetsége alkotóinak és a Hagyományok Háza tanfolyamain oktatók kézműves termékeivel találkozhatnak a látogatók – közölték a szervezők az MTI-vel.

Pénteken 17 órától a Szent Efrém Férfikar fellépésével veszi kezdetét a programsorozat és a nyitó napon ad koncertet, majd tart táncházat a Romengo együttes is. Szombaton a Muravidék népi kultúrája mutatkozik be az Ünnepváró vásár keretében, ahol hetési szőttesekkel és hímzésekkel, kézműves foglalkozással, ételbemutatóval, könyvbemutatóval, este gálaműsorral, utána táncházzal várják a közönséget, hogy megismerkedjenek a szlovéniai magyarság hagyományaival.

A vásár ideje a “Légy te is őrangyal!” című baba- és nemezállatka-készítő foglalkozásokon a résztvevők, az általuk készített két nemezállatka közül az egyik rászorulókhoz kerül, de az ajándékkészítő műhelyekben elkészített medálokat, kendőket, ékszereket vagy akár a kézművesektől vásárolt tárgyakat szintén lehetőség lesz a vásár ideje alatt felajánlani, ezúttal a Szülők Háza Alapítvány által támogatott állami gondozott vagy hátrányos helyzetben élő gyerekei számára. December 12-én pedig Összefogás jótékonysági koncertet szerveznek, amelynek bevételét erdélyi idős népzenészek megsegítésére ajánlják fel.

Mindkét hétvégén adventi gyerekprogrammal, játékkal, tánccal, népmesével és kézműves-foglalkozásokkal várják a családokat a Budai Vigadó épületében, ahol fellép mások mellett Bognár Szilvia, Navratil Andrea, a BaHorKa Társulat, a régi világ hangszereinek történeteit Gulyás László meséli el, az ajándékkészítő műhelyekben csengettyűs gyapjúbárányt vagy mézeskalácsot is készíthetnek a gyerekek.

Hétvégenként mesemondók, például Fábián Éva, Dóra Áron és Agócs Gergely mesél a gyerekeknek.
A felnőttek az ajándékkészítő műhelyekben hagyományos bútorfestő technikával készíthetnek karácsonyfadíszeket, bőrműves népi ékszereket, vagy nemeztárgyakat, de a kékfestő technikát is ki lehet majd próbálni.

Az ingyenes szabadtéri koncerteken fellép Szalonna és bandája, a Juhász és a Fonó zenekar, a Dűvő és a Bara zenekar, Csoóri Sándor és fiai. December 14-én a Csángálló zenekar, december 15-én Kubinyi Júlia és zenésztársai adnak karácsonyi koncertet.

Advent harmadik vasárnapján, a vásár zárónapján az Eltáncolt mesék sorozat keretében a Gödöllő Néptáncegyüttes Pinokkió című előadására várják a családokat a felújított színházterembe, este, a programsorozat zárásaként pedig Mucsi János Harangozó-díjas koreográfus Amazonok, Danaidák című válogatott koreográfiáit mutatják be a Duna Művészegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes táncosai.

-MTI-



További hírek a Magyarország kategóriából
Meghalt egy égő házban talált ember Nagyszakácsiban
Kaposvár - Meghalt egy ember, akit égő házból hoztak ki a tűzoltók Nagyszakácsiban szombaton - tájékoztatott a [...] tovább »
Szakértő: történelmi rekordot ért el az építőipar 2018-ban
Budapest - Történelmi rekordot ért el az építőipar 2018-ban, mivel az építőipari teljesítmény értéke még [...] tovább »
Nyitrai: fontos előrelépést jelentenek a kormányzat intézkedései a horgászoknak
Budapest - A horgászokkal folytatott párbeszéd nyomán az elmúlt években született kormányzati intézkedések [...] tovább »
Tizenöt éve már napi rutin a Facebook
Debrecen - A magyarok naponta átlagosan 1,5–2 órát töltenek el facebookozással. tovább »
Mintegy egy kilogramm kábítószert találtak a rendőrök Budapesten
Budapest - Mintegy egy kilogramm kábítószert találtak a Budapesti Rendőr-főkapitányság járőrei egy osztrák [...] tovább »
Mabisz: évente átlagosan hat-hétezer tűzkár keletkezik
Budapest - Évente átlagosan hat-hétezer lakástűz okozta kár történik, amelynek leggyakoribb okai a konyhai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kisvárda Master Good – A Paks ellen is nyerni akarnak
Kisvárda - Ismét hazai pályán a Kisvárda Master Good, jobbak lettek a téli igazolásokkal. tovább »
A négy között vérzett el a DEAC az MK-ban
Debrecen - Heroikus küzdelemben jutott be a Zsíros Tibor Férfi K&H Magyar Kupa legjobb négy együttese közé a DEAC [...] tovább »
A listavezető és veretlen OSC érkezik a DVSE-hez
Debrecen - Smitula Gergő bár tudja, nem ők az esélyesek, de oda fogják tenni magukat. tovább »
Slágermeccs jön a futsalosoknál
Hajdúböszörmény - Újabb rangadó vár a HTE csapatára, mely az Astra együttesét látja vendégül szombaton. tovább »
Leiskolázta a Ferencvárost a DEAC
Debrecen - A várakozásokat felülmúlva 6–2-re verte a DEAC a fővárosiakat. tovább »
MVLC: Még közelebb a Tisza-partiakhoz?
Miskolc - Szolnokon száll medencébe szombat délután az élvonalbeli miskolci pólócsapat. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása