Frissítve:

Adótörvények – MSZP: egymillióval nőhet jövőre a létminimum körül élők száma

"Stop 2/3" feliratot hagyva az első üléssorukban az MSZP képviselői kivonulnak az ülésteremből a jövő évi adótörvényekről szóló szavazáskor az Országgyűlés plenáris ülésén 2014. november 18-án. A parlament elfogadta a jövő évi adótörvényeket. Elől Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter (j2) és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (j). "Stop 2/3" feliratot hagyva az első üléssorukban az MSZP képviselői kivonulnak az ülésteremből a jövő évi adótörvényekről szóló szavazáskor az Országgyűlés plenáris ülésén 2014. november 18-án. A parlament elfogadta a jövő évi adótörvényeket. Elől Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter (j2) és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (j). - © MTI Fotó: Kovács Attila
Budapest, 2014. november 18., kedd (MTI) – Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint “az orbáni csomag” az elszegényedés évét hozza 2015-ben, a jövő évi adótörvényekkel és a költségvetéssel közel ötmillióra nőhet a létminimum körül élők száma Magyarországon.

hiba beküldése

Tóbiás József kedden Budapesten sajtótájékoztatón – amelyen jelen volt az MSZP-frakció szinte összes tagja – közölte, a költségvetés és az adótörvények 2015-ben nem ötmillió dolgozó ember, hanem ötmillió létminimum körül élő ember jövedelemviszonyait határozzák meg.

Értékelése szerint a társadalom az elmúlt hónapokban folyamatosan jelezte a kormánynak, hogy mindaddig, amíg nem tisztázza egy közhivatal vezetőjének korrupcióban való érintettségét, nincs erkölcsi alapja ilyen brutális adótörvény elfogadásához.

Az ellenzéki politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy 2015-ben az élelmiszerek adója brutálisan emelkedik, hogy a társadalom döntő többségének “szappan- és higéniaadót” kell fizetnie, és kifogásolta, hogy az áfakulcs nem csökken. Mint mondta, a cafeteria ügyében meghátrált a kormány, de úgy, hogy annak terheit megemeli.

Tóbiás József szerint a kormány “képtelen visszaszorítani a korrupciót”, ennek eléréséhez azonban mégsem azt az utat választotta, hogy kevesebb adót vet ki, hanem azt, hogy többet, és ezáltal teremt több lehetőséget saját rendszerének.

Szóvá tette a reklámadó felső kulcsának emelését, amit az RTL Klubra kivetett büntetőadónak nevezett. Megjegyezte, hogy tulajdonképpen örülhetnének, hogy a kormány nem az adóhivatalt és a rendőrséget küldi ki, mint ahogy tette ezt a civilekkel.

Hangsúlyozta, az MSZP feladata alternatíva építése és az “orbáni totális állam” lebontása, ez pedig most vasárnap kezdődhet meg az újpesti időközi országgyűlési választáson.

Az MSZP elnöke egy újabb, a kormány saját magának gyártott üzleteként értékelte azt az indítványt, amely szerint a dohánytermék-kiskereskedő csak meghatározott – állami, vagy koncessziós szerződéssel feljogosított – dohány-kiskereskedelmi ellátó társaságtól vásárolhat dohányterméket a jövőben.

A hétfői tüntetésekről egy másik kérdésre közölte, az MSZP részt vesz minden békés demonstráción, amely a nép által megfogalmazott kritikát jelzi. Minket házszabállyal ellehetetleníthetnek, de a népet nem lehet ellehetetleníteni – fogalmazott. Tóbiás József azt mondta, elítélnek minden olyat, amely túllép a demokratikus demonstráció keretein, de hétfőn ilyen nem történt.

Bejelentette azt is, hogy két képviselőtársa, Heringes Anita és Bangóné Borbély Ildikó felkeresi Kövér László házelnököt, aki hétfőn kivitette az ülésteremből “az emberek kérésére” az MSZP által bevitt magyar nemzeti és uniós lobogót. Mint mondta, a zászlókat a házelnök “rekvirálta”, pedig azok az MSZP tulajdonát képezik.

Az említett képviselők a sajtótájékoztató után felkeresték a házelnök irodáját, ahol Kövér László munkatársa közölte velük, hogy az Országgyűlés elnökének programja van, nem tudja fogadni őket, és kérte, hogy kint várakozzanak.

Bangóné Borbély Ildikó újságíróknak azt mondta, nem fogják abbahagyni ezt az akciót, minden egyes ülésen behozzák a terembe az uniós és a magyar zászlót is.

Heringes Anita közölte, hogy nincs olyan házszabályi rendelkezés, amely alapján a házelnök megtarthatná a zászlókat. Bangóné Borbély Ildikó szerint Kövér László bűncselekményt követett el azzal, hogy nem adta vissza a zászlókat.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Bírságot kapott a Főgáz ügyfélkezelési hiányosságok miatt
Budapest - A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) ötmillió forint bírság megfizetésére [...] tovább »
Négy egyetem hallgatói vehetnek részt az MNB által meghirdetett pályázaton
Budapest - A Magyar Nemzeti Bank (MNB) négy egyetemmel - Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem, [...] tovább »
Demokratikus Koalíció: Elég volt a DKV-ból!
Debrecen - Azonnali kivizsgálást sürget a nemrég kirobbant DKV-ügy kapcsán Varga Zoltán – erről kedd [...] tovább »
A fagy nemcsak kárt okozhat a mezőgazdaságban, a hidegnek jótékony hatása is lehet
Budapest - A hideg és a téli fagyok nemcsak kárt okozhatnak a mezőgazdaságban, jótékony hatásuk is lehet, [...] tovább »
Közösen keresik a kiutat a húsipar számára
Debrecen - Egyeztetésre hívta a régió húságazati szereplőit a Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi [...] tovább »
Tízből hat hajdú-bihari fiatal vándorolna külföldre
Debrecen - A tavalyi felmérésből az is kiderült, hogy a hajdú-bihari fiatalok mely országokba vágynak munkát [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A főtábláig minden jól ment
Apagy, Nyírbátor - A nyírbátori Tölgyes Dorottya és az apagyi Hanustyák Fanni nemzetközi pingpongos mezőnyben indult. tovább »
Kék Cápák – A film pereg tovább
Nyíregyháza - A szívszorító megemlékezés után simán nyert, és a négyes döntőbe jutott a nyíregyházi [...] tovább »
Miklós Edit: a célok nem változtak
Budapest - A vasárnap súlyos térdsérülést szenvedett Miklós Edit számára nem változtak a célok: továbbra is [...] tovább »
Klein Dávid és Suhajda Szilárd a déli oldalról akarja megmászni a Mount Everestet
Budapest - Klein Dávid és Suhajda Szilárd a déli oldalról akarja megmászni a világ legmagasabb hegycsúcsát [...] tovább »
Pjongcsang 2018 – Budapesten lesz a rövidpályás gyorskorcsolya első kvalifikációs vk-ja
Budapest - Budapest adhat otthon a 2018-as, pjongcsangi téli olimpia első kvalifikációs rövidpályás [...] tovább »
Alpesi vk – Garmisch-Partenkirchenben pótolják a wengeni lesiklást
München/Budapest - A németországi Garmisch-Partenkirchenben pótolják az alpesi sí világkupa Wengenben elmaradt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása