Frissítve:

Adótörvények – Jobbik: átgondolatlan és büntető jellegű a beterjesztett adócsomag

Budapest, 2014. november 13., csütörtök (MTI) – A Jobbik szerint átgondolatlan és kifejezetten megszorító, büntető jellegű a most beterjesztett adócsomag, amely fékezi a gazdaság növekedését is.

hiba beküldése

Ezt Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese közölte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Kifejtette: 2010-hez képest hét új adónemmel kénytelenek többet fizetni a magyar vállalkozások, miközben jelentős mértékben nőtt a gazdaság adóterhelése.

Kitért arra, hogy a centralizációs arány, azaz a költségvetési bevétel GDP-arányos része 2000-2004 között 43,2 százalék volt, 2010-ben 45,6 százalék, a jövő évi büdzsében pedig 49,3 százalékot terveznek, azaz “brutális mértékű” adóterheléssel kell a magyar gazdaságnak és társadalomnak számolnia. Szavai szerint szintén brutális mértékben nő a béren kívüli juttatások terhe, aminek a Jobbik szerint éppen hogy csökkennie kellene, Magyarországon ugyanis eleve túl kevesen dolgoznak, és túl magasak az adóterhek.

Miközben a kormány arról beszél, hogy olcsóbbá fogja tenni az energiát, azt látni, az energiaadó mértéke nő az áramnál, a földgáznál és a szénnél is – említett egy másik negatív változást.

Szólt a települési adó bevezetéséről az önkormányzatoknál, amelynél szerinte az az ijesztő, hogy az adó mértékét nem határozza meg a törvény, a bajba került önkormányzatoknál a lakosság így jelentős sarcokra számíthat. A Jobbik azt támogatni tudja, hogy egyes nagy jövedelmű multinacionális társaságokat megadóztatnak, de azzal nem értenek egyet, hogy “személyre szabott módon” róják ki a reklámadót – közölte.

Kritizálta, hogy a kormány szerint nincs forrás az alapvető élelmiszerek és gyermeknevelési cikkek 5 százalékos áfa-kulcs alá helyezésére, de a növelt hatékonyságú eljárásokban felszínre hozott kőolaj teljesség egészében mentes lesz a bányajáradéktól.
Megjegyezte: a kormány már évekkel ezelőtt arról beszélt, hogy befejezték az adórendszer átalakítását, ehhez képest tovább folynak a változtatások.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Elloptak egy 100 kilogramm súlyú aranyérmét egy berlini múzeumból
Berlin - Elloptak egy világhírű, 100 kilogramm súlyú színarany érmét a berlini Bode Múzeumból hétfőre virradóra. tovább »
Szabó Tünde: a TAO hosszú távú, kiszámítható jövőt biztosít a teljes sportágazatban
Budapest - Az Európai Bizottság határozata értelmében újabb hat évre, 2023. június 30-ig működhet a TAO, így [...] tovább »
A keverék kutyák kevésbé kiegyensúlyozottak, de képezhetőbbek egy magyar kutatás szerint
Budapest - A keverék kutyák kevésbé kiegyensúlyozottak, de jobban képezhetőbbek, mint fajtiszta társaik a [...] tovább »
Április közepéig lehet nevezni a Janikovszky Éva Meseíró Pályázatra
Budapest - Idén tartalmi megkötés nélkül, április 18-ig nevezhetek 7 és 16 év közötti fiatalok a Janikovszky [...] tovább »
Csökken a gázolaj ára
Budapest - Csökkenti bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a [...] tovább »
Közösségek pályázhatnak falfelületek megújítására
Budapest - Iskolák, óvodák, önkormányzatok, civil szervezetek pályázhatnak közösségi falfelületek [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szabó Tünde: a TAO hosszú távú, kiszámítható jövőt biztosít a teljes sportágazatban
Budapest - Az Európai Bizottság határozata értelmében újabb hat évre, 2023. június 30-ig működhet a TAO, így [...] tovább »
Kilenc érmet szereztek Olaszországban a magyar uszonyosúszók
Budapest - A magyar uszonyosúszók hat arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a felnőttek között az [...] tovább »
Feltöltődve várja a hét végi rajtot Kazár Miklós
Miskolc - Az állandóság a jellemző Kazáréknál, akik az idén mellőznék a tavalyi pechszériát. tovább »
Nyerhető meccsen botlott a Balmaz
Balmazújváros - Feczkó Tamás szerint játékosai már az első játékrészben eldönthették volna a hétvégi bajnokit. tovább »
Balmazújvárosi KK: bírniuk kell a nyomást!
Balmazújváros - Mateo Dioris szerint nehéz helyzetben vannak, de a céljuk továbbra is a bennmaradás kiharcolása. tovább »
Egy negyed alatt eldöntötte a meccset a Gladiators 2
Debrecen - A Gladiátorok második számú alakulata 22-7-re verte hazai pályán a Dabas Sparks gárdáját a Magyar [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása