Frissítve:

Adótörvények – DK: jövőre az adóterhek nőnek, a családok szegényednek

Budapest, 2014. november 18., kedd (MTI) – A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a kedden elfogadott jövő évi adócsomag miatt nőni fognak az adóterhek és szegényedni a családok. Varju László, a DK színeiben politizáló független képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy az Eiffel Palace megvásárlása miatt feljelenti Matolcsy Györgyöt, az MNB elnökét.

A képviselő a változtatások egyetlen örömhírének nevezte, hogy “ma jobban élünk, mint jövőre”. Megjegyezte, hogy a kormány továbbra is fenntartja a “világrekorder” 27 százalékos áfát, amit megfejeltek az élelmiszerfelügyeleti díjjal. Varju László úgy számolt, hogy így viszont 33 százalékos adóteher sújtja majd az élelmiszereket.

Felsorolását folytatva közölte, hogy emelkedni fog az alkohol-, a dohány- és a reklámadó mértéke is, miközben megmarad a bank- és a telekommunikációs adó.

Kitért arra is, hogy a Magyar Nemzeti Bank az indokoltnál sokkal drágábban vette meg az Eiffel Palace épületét, ezért hűtlen kezelés miatt a legfőbb ügyészhez fordul és feljelenti Matolcsy György jegybankelnököt. Hozzátette, hogy az MNB az üzletet egy offshore céggel bonyolította le.

Hangsúlyozta, véleményük szerint az adóemelések helyett az MNB nyereségét nem ingatlanvásárlásokra vagy alapítványokra kellene költeni, hanem be kellene fizetni az államkasszába.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Jövőképek, lehetőségek és életcélok
Debrecen - Hogyan lesz pénzed az egyetem után, illetve a biztonságot vagy a szabadságot választod majd? tovább »
Betegbiztonság növelését célzó pályázatok indulnak az egészségügyben
Székesfehérvár - Mintegy húszmilliárd forint lesz elérhető egészségügyi intézmények számára olyan [...] tovább »
Épülhet az üzletház a Böszörményin – A debreceni közgyűlésről jelentjük
Debrecen - Adóforintokból segítené az állam a közművek karbantartását és fejlesztését. tovább »
Fürdőszövetség: elengedhetetlen a fürdőszolgáltatások áfájának csökkentése
Budapest - A magyar fürdők nemzetközi versenyképességéhez elengedhetetlen a fürdőszolgáltatások áfájának [...] tovább »
Együttműködési megállapodást kötött a Nébih és az élelmezés-egészségügyi intézet
Budapest - Az élelmiszer-biztonsággal és az egészséges táplálkozással kapcsolatos hatékony társadalmi [...] tovább »
NAV: a személyi jövedelemadó idén is fizethető részletekben
Budapest - A még fizetendő személyi jövedelemadó (szja) és egészségügyi hozzájárulás, ha összegük nem [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Erőt demonstrálva, hibátlanul a négy között
Nyíregyháza - Harmadik mérkőzését is megnyerte az országos juniorbajnokságon a nyíregyházi fiú kosárlabda-csapat. tovább »
Steelvent Ózd Rallye – A bajnok kilőtt az idei évad rajtjánál
Miskolc, Ózd - Herczig Norbertet a szezonnyitón csak megszorítani tudták, a Steelvent Ózd Rallye-ra is győzelmi [...] tovább »
Női labdarúgás: Kilencet rúgott a Szerencs, menetel a Tiszalúc
Miskolc - A női megyei kispályás labdarúgó-bajnokságban a 13. fordulót játszották a csapatok. tovább »
Klublicenc: DVTK igen, Mezőkövesd még nem
Miskolc, Mezőkövesd - A Magyar Labdarúgó Szövetség Elsőfokú Licencadó Bizottsága 2017. április 25-i ülésén [...] tovább »
Tizenegy különböző sapkában az olimpiákon
Tiszavasvári - Az édesapja révén Tiszavasvárihoz kötődő Császári Attila büszke a kisváros sporteredményeire. tovább »
Pályán a diósgyőri kosárlabda utánpótlás
Miskolc - A DVTK női kosárlabdacsapat utánpótlás-együtteseinek legutóbbi eredményei. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása