Frissítve:

Adományozásra taníttatja a gazdagokat Bill Gates Kínában

Adományozásra taníttatja a gazdagokat Bill Gates Kínában Adományozásra taníttatja a gazdagokat Bill Gates Kínában
Sanghaj, 2014. augusztus 4., hétfő (MTI) – Egy pekingi egyetemmel szövetkezve speciális kurzusokon az adományozás művészetére taníttatja a jövőben az adakozni kész kínai gazdagokat a jótékonykodásáról is híres amerikai milliárdos, Bill Gates.

hiba beküldése

A pekingi tanárképző egyetemen kísérleti jelleggel induló program keretein belül a hagyományos tanórák mellett külföldi tanulmányutakon és jótékonysági szervezeteknél tett látogatásokon szélesítenék a részvételre rábírt milliomosok témával kapcsolatos tudását.

Az együttműködés kitűzött célja az oktatás mellett az is, hogy évente közösen legalább 100 millió jüan (3,7 milliárd forint) adományt gyűjtsenek be kínai és amerikai gazdagoktól – számolt be a felsőoktatási intézmény jótékonysági kutatóintézetének dékánja, Vang Csen-jao a kínai központi televíziónak (CCTV).

A szakértő szerint a tehetős kínaiak fogékonyak a téma iránt és hajlandóak is adományozni, a képzésre azért van szükség, mert bár Kínában évről évre jelentős mértékben nő a gazdagok száma, az adományozásnak nincs kialakult kultúrája, az emberek bizalmatlanok a hivatalos szervezetekkel szemben.

Ezt az elmúlt évek hatalmas botrányai is fokozzák, amelyek egyebek mellett a kínai vöröskeresztet vagy a központi Adományozási Szövetséget érintették és adományozási válságot idéztek elő. A szövetségek korruptak, az elszámolások átláthatatlanok, az adományozás nem éri el célját – hangzik gyakran a témával kapcsolatban a kritika.

A jótékonykodásáról is híres milliárdos Bill Gates neve és az amerikai partner támogatása éppen ezt a bizalmi szakadékot hidalja át, az egyetem reményei szerint “népszerűvé” teszi az adományozást.

– MTI –



További hírek a Életmód kategóriából
A száj félrehúzódása is lehet a stroke tünete
Debrecen - A stroke formái az agyi keringészavar és az agyvérzés. tovább »
Ha működik, akkor az nem hülyeség – Őrült ötletek, amelyek neked is segíthetnek
A mindennapokat néha csak úgy lehet túlélni, ha kreatívak vagyunk, és feltaláljuk magunkat minden helyzetben. A [...] tovább »
Esküvő: estély vagy party?
Készen állsz a közelgő esküvői szezonra? Alig várod már, hogy részt vehess legjobb barátaid nagy napján, és [...] tovább »
Van élet a falafelen túl is
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A csicseriborsónak rengeteg pozitív élettani hatása van, ráadásul [...] tovább »
Féltékenység: vajon hol húzzuk meg a határt?
Debrecen - „Szorongó kötődésű nők gyakrabban mennek bele olyan kapcsolatokba, ahol később hűtlenség történik.” tovább »
Ásványok, egészséges élet
Debrecen - Főleg a Kárpátokban és az Alpokban ma is előforduló „köveket” mutatnak be. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Jó játékvezetés, jó idő, jó pálya, jóképűek vagyunk!”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. Észak csoportjának 20. fordulójában három meccset rendeztek vasárnap. tovább »
Kettős BHSE-siker a 111. mezeifutó ob-n
Budapest/Kecskemét - Kovács Benjámin és Böhm Lilla révén kettős BHSE-siker született a 111. mezeifutó [...] tovább »
A gyalogló Helebrandt ob-győztes idejével teljesítette a vb-szintet
Budapest - Helebrandt Máté nyerte meg a gyaloglók 50 kilométeres országos bajnokságát, amelynek az elmúlt [...] tovább »
„Sok csapatot fog itt meglepetés érni”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet csoportjának 20. fordulójában három meccset játszottak vasárnap. tovább »
Férfi kézilabda BL – Idegenben került előnybe a Szeged
Plock - A Szeged csapata 22-20-ra győzött a lengyel Wisla Plock otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája [...] tovább »
„Mielőtt megbüntetnének, rövidre zárom és…”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A Tiszántúli Takarék megyei I. osztály 20. fordulója három mérkőzéssel zárult. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása