Frissítve:

Adócsalási vád – A parlament összehívását követeli az MSZP

Budapest, 2013. december 20., péntek (MTI) – Az MSZP a parlament összehívását követeli hétfőre vagy a két ünnep közötti időszakra – jelentette be Szanyi Tibor, a szocialista párt elnökségi tagja pénteken sajtótájékoztatón. Követelésüket az áfacsalási ügy fejleményeivel indokolta.

hiba beküldése

Szanyi Tibor azt mondta: azzal, hogy csütörtökön házkutatást tartottak a rendőrök Horváth András korábbi adóhivatali dolgozónál, a “fideszes maffiakormány” megmutatta az igazi arcát.

Megfogalmazása szerint a nyomozók “Rákosi Mátyás időszakát meghazudtoló” módon törtek rá Horváth Andrásra, aki pedig eddig is együttműködött a hatóságokkal.

Szanyi Tibor hozzátette: az egykori NAV-munkatárs állítása szerint korábban minden, birtokában lévő információt megosztott a Fidesz vezető politikusaival, de süket fülekre talált, ezért a nyilvánossághoz fordult, mire “a kormány lecsapott” rá, és meg akarja félemlíteni.

Az MSZP elnökségi tagja közölte, nem tudják, mit rejt Horváth András lefoglalt zöld dossziéja, de valószínűsítik, hogy az egykori adóhivatali dolgozó igazat mondott, amikor arról beszélt, hogy bizonyítékai vannak az adócsalásokra.

Szerinte a kormány bűnös módjára viselkedik, leleplezte önmagát, és a házkutatással minden bizonyítékot a saját kezébe vett.

Éppen ezért – folytatta – az MSZP kezdeményezi az Országgyűlés összehívását hétfőre vagy a két ünnep közötti időpontra, illetve hogy a parlament ez alkalommal hallgassa meg Pintér Sándor belügyminisztert és Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét, és ha szükséges, éljen további kezdeményezésekkel.

A szocialisták egyúttal újból beterjesztik az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentéséről szóló javaslatukat, mert szerintük ezzel is elejét lehetne venni az áfacsalásoknak.

Horváth András, a NAV volt munkatársa november elején tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.

– MTI –

Címkék: , ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse
Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre [...] tovább »
Meghalt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus
Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus - tudatta a Magyar Tudományos [...] tovább »
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Budapest: zajlik a múlt héten elsüllyedt Hableány kiemelése
A reggeli órákban négy holttestet hoztak ki a roncsból. tovább »
Budapest: Sétahajó süllyedt el a Parlamentnél, legalább heten meghaltak
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása