Frissítve:

Áder Vietnamban – A gazdasági együttműködésről tárgyalt a magyar és a vietnami államfő

Truong Tan Sang, a Vietnami Szocialista Köztársaság elnöke (b) katonai tiszteletadás mellett fogadja Áder János köztársasági elnököt az elnöki palota előtt Hanoiban 2014. november 27-én. Az államfő egyhetes hivatalos látogatáson tartózkodik Vietnamban. Truong Tan Sang, a Vietnami Szocialista Köztársaság elnöke (b) katonai tiszteletadás mellett fogadja Áder János köztársasági elnököt az elnöki palota előtt Hanoiban 2014. november 27-én. Az államfő egyhetes hivatalos látogatáson tartózkodik Vietnamban. - © MTI Fotó: Bruzák Noémi
Hanoi, 2014. november 27., csütörtök (MTI) – Vietnam és Magyarország gazdasági együttműködése még messze nincs megfelelően kihasználva – értett egyet Áder János magyar és Truong Tan Sang vietnami államfő csütörtökön, amikor Hanoiban tárgyaltak. A magyar köztársasági elnök delegáció élén egyhetes látogatáson tartózkodik Vietnamban.

hiba beküldése

Találkozójukat követő sajtótájékoztatón Áder János közölte, hogy Truong Tan Sang tavalyi magyarországi látogatása óta a kapcsolatok eredményesen fejlődtek, a két ország külkereskedelmi forgalma 60 százalékkal nőtt, több sikeres projekt indult.

Áder János elmondta, hogy tavalyi megbeszélésükön megállapodtak arról, hogy egy víztisztító berendezést építenek a a Vörös-folyón a Fővárosi Vízművek bevonásával, s azóta a magyar kormány döntött arról, hogy kötött hitelsegély keretében finanszírozza a projektet. Mint mondta, már csak néhány technikai részlet van hátra, és a program meg is kezdődhet.

A magyar államfő a sajtótájékoztatón néhány gazdasági ténnyel is indokolta vietnami látogatását, s azt mondta, hogy az ország a világon a második leggyorsabban fejlődő gazdasággal rendelkezik. Elhangzott, hogy 2013-ban az országba 10 milliárd dollár működő tőke érkezett, elsők a kávé exportban, és az éves terméstől függően elsők, illetve másodikak a rizstermelésben.

A sikeres együttműködésből Áder János kiemelte az oktatást, s elmondta, hogy az ösztöndíjasok mellett egyre több vietnami diáktanul önköltséges képzésben Magyarországon. Kitért arra, hogy a következő évtől Magyarország megduplázza a vietnami ösztöndíjasok számát. Ehhez kapcsolódóan látogatása fontos állomásaként emelte ki a Hanoiban helyi idő szerint csütörtökön délután kezdődő Első Vietnami-Magyar Rektori konferenciát, amelyet a magyar államfő is köszönt.

Szintén a két ország együttműködésének fontos elemeként esett szó az arzénmentesítésről, amely Magyarországon is gondot okoz. Áder János elmondta, hogy japán technológiával egy magyar cég technikai találmányával kiegészülve megjelent egy fejlesztés a piacon. A magyar államfő vietnami látogatása idején adnak át egyébként egy ilyen berendezést adományként Hanoitól nyolcvan kilométerre egy iskolának.

A két államfő jelenlétében több megállapodást is aláírtak, közöttük egyet a mezőgazdaságot érintő, a közraktározás vietnami rendszerének kidolgozásra vonatkozó közös vállalkozás létrehozásáról.

A sajtótájékoztatón Truong Tan Sang elmondta: nagyra értékeli a magyar vállalkozások megjelenését többek között a közraktározás és az élelmiszeripar területén. Mint mondta, magyar partnerével megállapodtak abban, hogy Magyarország, mint az Európai Unió tagállama, segíti a vietnami piacgazdaság uniós elismerését.

A tárgyalás után, szintén a két államfő jelenlétében írták alá a Duna Televízió és a Voice of Vietnam keretmegállapodását, amely elsősorban műsorok cseréjéről és képzésről szól.

-Demény Dóra, MTI-



További hírek a Gazdaság kategóriából
Alkohol-és drogellenőrzéseket írna elő a pilótáknak a repülésbiztonsági ügynökség
Budapest - Kötelező alkohol-és drogellenőrzéseket javasol a pilótáknál az Európai Repülésbiztonsági [...] tovább »
Létrejön az üres hordozói díj visszaigénylésének jogintézménye
Budapest - Kötelezettségvállalással zárult a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata a közös jogkezelőknél. [...] tovább »
Százmillió eurós kárt okozott a pilótasztrájk a Lufthansánál
Budapest - Mintegy százmillió euró kárt okozott a november végi, hatnapos sztrájk a Lufthansának, amelyet a [...] tovább »
Zsolnay – Márkanévként kizárólag a Zsolnay Porcelánmanufaktúra használhatja a Zsolnay nevet
Budapest - A Zsolnay név egy kereskedelmi márka, ami családra utaló jellegét elveszítette, a név árujelzővé [...] tovább »
Mavir: rekordot döntött az áramfogyasztás
Budapest - Megdőlt az áramfogyasztási rekord: a december 8-án mért 6749 megawatt az eddigi legmagasabb [...] tovább »
Óriási NAV-rajtaütés: szoboszlói exvagyonőr mozgatta a bűnszervezet szálait
Debrecen - A NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói egy biztonsági őrzéssel és munkaerő-kölcsönzéssel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női röplabda NB I – Nyert a Nyíregyháza és az MTK
Budapest - A Nyíregyháza vendégként, az MTK-Budapest pedig hazai pályán győzött pénteken a női röplabda NB I-ben. tovább »
Újítás Újpesten: nem akármilyen Fatum-siker!
Nyíregyháza - Az elő elveszett szett után a másodikban is minden veszni látszott a Fatum-Nyíregyháza [...] tovább »
Mindent elbontanak, de alapoznak is a Diósgyőri Stadionban
Miskolc - Napokon belül teljesen eltűnik a régi Diósgyőri Stadion, ezzel együtt már készül az új [...] tovább »
Női kosárlabda Eb – A házigazda csehekkel egy csoportban a magyarok
Prága - A házigazda csehekkel is találkozik a csoportküzdelmek során a magyar női kosárlabda-válogatott a jövő [...] tovább »
Január közepéig lehet pályázni a Hiszek Benned Sport Program támogatásaira
Pécs - Január 16-ig lehet pályázni a sportkormányzat utánpótlást támogató Hiszek Benned Sport Program első [...] tovább »
Birkózó-vb – Korpási a selejtezőben kezd, Molnár és Galambos a nyolcaddöntőben
Budapest - Elkészítették pénteken késő délután a nem olimpiai súlycsoportok birkózó-világbajnokságának [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása