Frissítve:

Áder János a hétköznapi teljesítmények elismerését szeretné elérni

Áder János köztársasági elnök interjút ad a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a Magyar Rádió stúdiójában 2013. december 19-én. Áder János köztársasági elnök interjút ad a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a Magyar Rádió stúdiójában 2013. december 19-én. - © MTI Fotó: Soós Lajos
Budapest, 2013. december 20., péntek (MTI) – A hétköznapi teljesítmények elismerését szeretné elérni a köztársasági elnök. Áder János a Kossuth Rádióban pénteken sugárzott interjújában leszögezte: továbbra is keresi az elismerésre váró teljesítményeket.

hiba beküldése

Az államfő elmondta: azt tartja az elmúlt húsz év legnagyobb hiányosságának – ahogy arra beiktatása óta többször utalt –, hogy a magyarok nincsenek tisztelettel saját teljesítményük iránt, nem becsülik azt eléggé. A köztársasági elnök kiemelte a hétköznapok teljesítményeit, mint mondta: a többi közt ezek elismerését kívánja elérni.

Áder János beszámolt arról, hogy nemrég meglátogatta azt a debreceni orvoscsoportot, amely több mint kilencven napon át küzdött azért, hogy egy várandós agyhalott édesanya gyermeke világra jöhessen. A köztársasági elnök elismerően szólt azokról a fiatal szakmunkásokról is, akik számos érmet gyűjtöttek be bútorasztalosok, ácsok, virágkötők és más szakmák Európa-bajnokságán.

Hangsúlyozta: továbbra is keresi az elismerésre váró teljesítményeket, ezt elnöklése hátralévő részében is feladatának érzi.

A köztársasági elnök az új jogszabályokról elmondta, hivatala karácsonyig áttekinti azokat, így elképzelhető, hogy még idén visszaküldi valamelyiket megfontolásra az Országgyűlésnek. Emlékeztetett arra, hogy azokat a törvényeket, amelyeket elfogadásuk után nem írt alá, a parlament egyszer sem szavazta meg változatlan formában. Vagyis, ha nem is minden észrevételét, de azok többségét elfogadta a parlament.

Áder János elmondta: ilyenkor mindig arra ügyel, hogy a törvények ellentmondásmentesen szabályozzák az életviszonyokat. Hozzátette: idén a

választási eljárási törvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági beadványa volt a legnehezebb feladat a jogszabályok véleményezésekor.

A köztársasági elnök a választás időpontjának kiírásáról szólva emlékeztetett: még szeptemberben arra kérte a pártok vezetőit, hogy ne kezdjék meg a kampányt, de ennek ellenére az már zajlik, kérése „süket fülekre talált”. Fontosnak nevezte, hogy egy elhúzódó kampány helyett mindenki tegye a dolgát, mert bár az ország elindult a válságból kivezető úton és túl van a nehezén, de munka még bőven van.

Mint mondta, mérlegelnie kell, mi a jó az országnak és az embereknek: egy hosszú kampány, vagy az, ha minél hamarabb tiszta víz kerül a pohárba.

Jó, ha a választók minél több információ birtokában hozzák meg döntésüket arról, továbbra is ezt a kormányt szeretnék, vagy egy másikat, de ehhez nincs szükség 8-10 hónapos versengésre – tette hozzá Áder János.

Közölte: az időpont meghatározásakor figyelembe kell venni az alkotmányos szabályokat, miszerint áprilisra vagy májusra tehető a választás, szempontot jelent a húsvét közelsége és az európai parlamenti választás időpontja.

Kérdésre azt mondta, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megváltozott az ország nemzetközi megítélése. Emlékeztetett: néhány hete jelent meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, valamint az Európai Bizottság jelentése az ország jövőre várható gazdasági folyamatairól, és az abban leírtak megegyeznek a magyar kormány álláspontjával, ami Áder János szerint egy felesleges vitát kikapcsol a politikai erőtérből.

Hangsúlyozta: nemzetközi találkozóin Magyarország érdekeit képviseli, és megerősíti a többi között azt, hogy az ország eleget kíván tenni NATO-kötelezettségeinek, afganisztáni szerepvállalásának, és az ország törekszik arra, hogy ne legyen Európa beteg gyermeke, ne okozzon olyan fejfájást, mint például Görögország. Áder János szerint mindenkinek, aki Magyarországot képviseli, akár kormánypárti, akár ellenzéki, ugyanezt kell közvetítenie.

Az államfő egyesült államokbeli útjáról szólva kézenfekvőnek nevezte, hogy részt vett az ottani állampolgársági eskün, és köszöntötte azokat, akik akár először, akár ismételten felvették a magyar állampolgárságot.

– MTI –

 

 



További hírek a Magyarország kategóriából
Halálos baleset történt Székesfehérvárnál
Budapest - Egy kamion és két személyautó karambolozott hétfő reggel a 81-es főúton Székesfehérvárnál, egy [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények – 49/2. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Halálos baleset az 58-as úton
Budapest - A Baranya megyei Szalánta és Túrony között elütöttek egy gyalogost, a férfi a helyszínen életét [...] tovább »
Napi horoszkóp – 2018. december 10.
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tekintse meg nálunk, hogy mit jósolnak a csillagok! Napi horoszkóp a 12 [...] tovább »
Nagy Sándor lett Tibolddaróc polgármestere
Tibolddaróc - A független Nagy Sándort választották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tibolddaróc polgármesterévé [...] tovább »
Francia zavargások – Szakértők: nincs sok esélye a kormány elleni bizalmatlansági indítványnak
Budapest - Nem valószínű a három francia baloldali ellenzéki párt által a kormány ellen a napokban [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Bajnokok Ligája – A keddi program
Budapest - A héten befejeződik a csoportkör a labdarúgó Bajnokok Ligájában, a keddi játéknapon az A, a B, a C [...] tovább »
Rövidpályás úszó-vb – Hosszú már az első napon aranyérmes lehet
Hangcsou - Sós Csaba minden versenyzőtől jó teljesítményt vár a kedden kezdődő rövidpályás [...] tovább »
DVTK: Elszalasztott esély a kiesésin
Miskolc - Tíz ember ellen nem tudott győztes gólt szerezni a Kisvárda ellen a Diósgyőr. tovább »
NB II: döntetlent ért el a Balmaz a Dorog ellen
Balmazújváros - A Dorogi FC otthonába látogatott a Merkantil Bank Liga NB II. 20. fordulójában, vasárnap [...] tovább »
Futsal: pont nélkül tért haza a Debrecen Budaörsről
Debrecen - Két öngóllal járultak hozzá a hazaiak sikeréhez a cívisvárosiak. tovább »
A „farmereket” is legyőzte a DEAC
Debrecen - Fontos három pontot szerzett a Debrecen, mely ezúttal 4–0-ra diadalmaskodott. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása