Frissítve:

A zuglói Tücsökzenekart is dirigálta Sir Simon Rattle

Budapest, 2014. november 15., szombat (MTI) – A zuglói Szent István Király Zeneiskola legkisebbjeiből álló Tücsökzenekarnak és a gimnazista korúak fúvószenekarának tartott zenekari próbát Simon Rattle, a Berlini Filharmonikusok vezető karmestere, aki zenekarával másnap, péntek este nagysikerű hangversenyt adott a Művészetek Palotájában a berlini fal leomlásának 25. évfordulója alkalmából.

hiba beküldése

A világhírű angol dirigens Záborszky Kálmánnak, az iskola igazgatójának és a Zuglói Filharmónia művészeti vezetőjének három évvel ezelőtt tett ígéretet: ha zenekarával Budapesten koncertezik, ellátogat a zeneiskolába és “különórát” tart a diákegyütteseknek.

“Óriási várakozás előzte meg az érkezését, a gyerekek kint álltak az iskola előtt és hatalmas tapsviharral fogadták a repülőtérről egyenesen ide érkező karmestert. Az iskola leánykara Kodály Zoltán kórusművével, a Serkenj fel, kegyes nép… kezdetű népdalfeldolgozással fogadta a főbejárat előtti lépcsőn, majd az iskola folyosóján egy diákokból álló ütőegyüttes várta, hiszen maga is ütősként kezdte a pályáját” – idézte fel Záborszky Kálmán az MTI-nek.

Rattle először a legkisebbekből, 8-12 éves diákokból álló Tücsökzenekarral próbálta Henry Purcell Abdelazer-szvitjének híres rondó tételét, tolmácsként a Berlini Filharmonikusok magyar brácsása, Szűcs Máté ugrott be.

“Elképesztő érzéke volt a gyerekekhez, a dinamikai váltásokat például állatok segítségével magyarázta – most úgy játssz, mintha egy tehén lennél, aztán meg úgy, mintha egy cica -, vagy egy mondat hanglejtéséből vett példát. Közben a szülőknek, tanároknak is kiszólt egy-egy poénnal: büszkén játsszátok, amilyenek egykor az angolok voltak” – mesélte a magyar karmester.

A középiskolás korúak fúvószenekarával is elképesztő energiával, érzékenységgel és humorral csiszolgatta Rossini egy művének előadásmódját. “Volt, hogy rájuk szólt: ‘Ez túl németes!’, aztán óvatosan hátrapillantott a berlini zenekar képviselőire, hogy talán rosszat szólt. Máskor Solti György módszerét idézve viccből ráordított a zenekarra: ‘Legyetek már végre lazák és nyugodtak!’ De összességében egyáltalán nem tréfálta el a próbát, magyarázott a crescendóról, külön megjátszatta a trombitásokat, és egyéni instrukciókat is adott” – idézte fel Záborszky Kálmán, aki büszke rá, hogy a fúvószenekarnak már alig volt szüksége tolmácsolásra.

Záborszky Kálmán kiemelte Almási Zoltánnak, a Berlini Filharmonikusok hegedűsének, a zuglói Tücsökzenekar egykori koncertmesterének szerepét a találkozás létrejöttében. A világhírű berlini zenekar egy harmadik magyar tagja, Tarkövi Gábor trombitaművész is eljött a zuglói “különórára”.

Az együttes a berlini fal leomlásának 25. évfordulója alkalmából adott közép-európai turnéja keretében, Halle és Varsó után érkezett Budapestre, ahonnan továbbutazva Prágában zárul majd a körút. Műsoron mi más is lehetne, mint Beethoven IX. szimfóniája, melynek Örömódája az Európai Unió himnusza. A művet minden országban egy helyi zeneszerző kompozíciója egészíti ki, a Művészetek Palotája közönsége Kurtág György hetvenes évek végén komponált, majd 1989-ben átdolgozott “miniszimfóniáját”, a Grabstein für Stephant hallhatta, amely egyébként a berlini zenekar repertoárjának és diszkográfiájának is része.

A teltházas, nagysikerű koncerten a zenekart az MR Énekkar (karigazgató: Pad Zoltán) és a debreceni Kodály Kórus (karigazgató: Kiss Csaba) egészítette ki, a szólószerepeket Sally Matthews (szoprán), Bernarda Fink (mezzoszoprán), Christian Elsner (tenor) és Hanno Müller-Brachmann (basszus) énekelték.

Az 1955-ben, Liverpoolban született Simon Rattle az 1980-as és 1990-es években alapozta meg nemzetközi hírnevét a Birminghami Szimfonikus Zenekar vezetésével. A Berlini Filharmonikusok vezető karmesteri posztját 2002 óta tölti be, olyan elődök után, mint Hans von Bülow, Wilhelm Furtwängler, Herbert von Karajan és Claudio Abbado. Közel áll hozzá a fiatalok zenei nevelése is, vezényelte például a híres venezuelai zenepedagógiai program, az El Sistema egyik ifjúsági zenekarát is.

A Berlini Filharmonikusok legutóbb 2005. május 1-jén léptek fel Magyarországon, akkor a Magyar Állami Operaházban adtak hangversenyt, amelyen Bartók Béla II. hegedűversenyét a világhírű görög hegedűművész, Leonidasz Kavakosz játszotta, Simon Rattle vezénylete mellett. Az angol dirigens azóta már kétszer is járt Magyarországon: 2007 decemberében és 2013 januárjában a Felvilágosodás Korának Zenekarát vezényelte a Művészetek Palotájában.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Barcelonai gázolás – A pártok is elítélték a terrortámadást
Budapest - A miniszterelnök és a házelnök mellett a pártok is részvétüket nyilvánították a csütörtöki [...] tovább »
Augusztus 20. – Balog: Megmaradásunk és gyarapodásunk a 21. században is csak a Szent István által ezer évvel ezelőtt lefektetett alapokra épülhet
Budapest - Megmaradásunk és gyarapodásunk a 21. században is csak a Szent István által ezer évvel ezelőtt [...] tovább »
Barcelonai gázolás – Fidesz-KDNP: a bevándorlással együtt a terror Európába költözött
Budapest - A Fidesz-KDNP szerint a bevándorlással együtt a terror Európába költözött. tovább »
Augusztus 20. – Hagyományos technológiával készült az idei Szent István-napi kenyér
Budapest - A Szent István-napi kenyér a Kurdi Family Pék Kft. Görböc kenyere lett az idén, amely hagyományos [...] tovább »
Autós üldözés és lövések Ózd belvárosában – Azért menekült a terepjárós, mert nem volt jogosítványa
Arló, Ózd - A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette azt a férfit, aki egy rendőri intézkedés [...] tovább »
Beck Mihály tudós halálára
Debrecen - A komplexkémiai kutatások nemzetközileg legismertebb hazai képviselője volt. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női röplabda Eb – A magyar válogatott szeretné megismételni két évvel ezelőtti bravúrját
Budapest - Megismételné két évvel ezelőtti bravúrját a bő egy hónap múlva kezdődő bakui Európa-bajnokságon [...] tovább »
Újpest vs. DVTK – Szus(s)zanásnyi csendkirályság: a liláknál a piros-fehérek
Budapest, Miskolc - Egy olyan mérkőzés jön, amelyen az edzők biztosan nem fognak berekedni. tovább »
Az ország legjobb crossfittereit várják
Debrecen - Augusztus 20-án, Debrecenben, államalapító szent királyunk, egyik legnagyobb vezérünk, Szent István [...] tovább »
“Ha a kéki játékosok visszatérnek a magyarországi időzónába, akár vendégsiker is születhet”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály 2. fordulójának (kezdés: 17, ifi: 15) mérkőzéseit [...] tovább »
Mezőkövesd Zsóry FC: Sulek Lengyelországba szerződött
Mezőkövesd - Több játékosát is kénytelen nélkülözni Radványi Miklós, a Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es [...] tovább »
Tízet gurított a Bábony Kisgyőrben – Gólzáporos meccsek a Magyar Kupa 2. fordulójában
Miskolc - A második forduló küzdelmeit rendezték meg szerdán a labdarúgó Magyar Kupában, a harmadik körbe [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása