Frissítve:

A Zagyva Banda volt a legnépszerűbb a moszkvai Progresszív Folkfesztiválon

Moszkva, 2015. február 9., hétfő (MTI) – A Zagyva Banda népzenei együttes aratta a legnagyobb sikert a moszkvai Progresszív Folk elnevezésű fesztiválon.

hiba beküldése

Király Miklóssal (hegedű), Szabó Andrással (brácsa) és Laukó Tamással (nagybőgő) szerepelt a magyar együttes az orosz kulturális minisztérium által támogatott, először megrendezett fesztiválon. A rendezvény célja a népzene 21. században betöltött helyének, szerepének bemutatása volt. A népzenei és néptáncbemutatók, táncházak mellett kerekasztal beszélgetéseket is tartottak.

A Zagyva Bandán kívül lengyel, norvég, moldovai és orosz együttesek léptek föl a hétvégi rendezvényen. Közöttük a házigazda és a fesztivál kitalálója és főszervezője, a Romoda nevű hagyományőrző csoport. A magyar zenészeket Juhász Sándor néptáncos, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagja is elkísérte, táncházat vezetett, és a két nap alatt többször is bemutatta a magyar néptáncok színe-javát.

Az együttes tagjai az MTI-nek elmondták, a fesztivál szervezői arra törekedtek, hogy bemutassák a népzene progresszivitását, fokozatosan változó jellegét. Ezt példázta az a különleges produkció is, amelynek során a Zagyva Banda előadásában felhangzó felvidéki, gyimesi, kalotaszegi és mezőségi zenére moszkvai mozdulatművészek adták elő koreográfiájukat.

A magyar zenészek számára a feladat meglehetősen szokatlan volt, a moszkvai közönség azonban nagy tetszéssel fogadta a magyar népzene és az orosz modern táncművészet összekapcsolásából született közös előadást. Előre elküldték a kiválasztott zenéket a táncospárnak: Olga Cvetkovának és Vitalij Boroviknak, akikkel Moszkvában mindössze két közös próbára volt lehetőségük. Király Miklós és Laukó Tamás szerint izgalmas előadás született.

A produkció csattanójaként Juhász Sándor lépett színpadra, hogy megmutassa, hogyan is táncolnak valójában a magyar népzenére. A néptáncos elmondta, meglepte, hogy mennyire megérezték a moszkvai táncosok a magyar népzenét, annak lüktetését.

A Progresszív Folk elnevezésű fesztiválon tartott kerekasztal beszélgetésen a népzenetanár Szabó András vett részt. Úgy látja, hogy Oroszországban még a legelején járnak a táncházmozgalomban. Még nem tudják eldönteni, hogy művészetnek kell-e tekinteni a folklórt, vagy ezzel élni kell, nincs olyan összefogás mögötte, mint amilyen Magyarországon volt, és nincs, aki elindítsa – mondta.

Szergej Sztarosztyin neves orosz népzenész, népdalénekes, néprajzkutató a fesztivál egyik “lelke” az MTI-nek arról beszélt, hogy társaival együtt régóta foglalkoznak a népzenei és néptánchagyományok felkutatásával, ápolásával, életben tartásával, így tudják, hogy az orosz falvakban, vidéken és a városokban másként értelmezik és kezelik a népzenét, táncot, a néphagyományokat. A hazai tapasztalatok összegzésére és a külföldiekkel való megismerkedésre volt jó alkalom a fesztivál. Nagyon elégedettek, mert a néphagyományok továbbéléséről velük egyformán gondolkodó zenészek, táncosok érkeztek külföldről, így Magyarországról is.

– MTI, Kegyes Csilla –



További hírek a Zene kategóriából
Új és régizene a templomban
Debrecen – Harmadnapra feltámadok címmel adott koncertet a tizennégy tagú Gemma Énekegyüttes vasárnap délután [...] tovább »
Kamara Virtuózok – Pénteken kezdődik az új évad
Budapest - Pénteken kezdődik a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik, Kamara Virtuózok elnevezésű [...] tovább »
Hova menjünk, mit csináljunk? – Májusi programajánló napról napra
Miskolc - Nem tudja, hogy mit csináljon májusban? Összeszedtük megyénk legfontosabb programjait, válogasson kedvére! tovább »
Figaro a hallgatókkal: különleges előadás a Csokonai színpadán
Debrecen - A zeneművészeti kar opera-master szakos hallgatói mutathatják be tehetségüket. tovább »
Harminckét Beethoven-szonáta Debrecenben
Debrecen - Május 7-én indítja a Debreceni Egyetemen a Beethoven születési évfordulójának emléket állító [...] tovább »
Válogatás a közeli napok legnagyobb megyei bulijaiból
Hajdú-Bihar - Ezen a héten is remek zenei programok várják a bulizni vágyókat. A klubkoncertek mellett a tavasz [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása