Frissítve:

A visegrádi magyar elnökség programjáról is szó volt az államfők találkozóján

Wisla, 2013. július 2., kedd (MTI) – A visegrádi együttműködés lengyel elnökségének értékeléséről, valamint a magyar elnökség programjáról is szó volt Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország államfőjének keddi találkozóján, a lengyelországi Wislában.

A lengyel elnökség elmúlt tizenkét hónapját értékelte a találkozón Bronislaw Komorowski lengyel köztársasági elnök – tájékoztatta az MTI-t a tanácskozást követően a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója.

Áder János államfő a magyar programot ismertette – emlékeztetett Altorjai Anita arra, hogy július 1-jétől Magyarország látja el a visegrádi országok elnökségét.

Az Ivan Gasparovic szlovák elnök és Milos Zeman cseh államfő részvételével is zajló keddi plenáris tanácskozáson a vezető politikusok egyeztettek a négy ország közötti együttműködés jövőbeni feladatairól is.
A találkozón szerdán folytatódik, a plenáris megbeszélésen akkor jelen lesz Viktor Janukovics ukrán elnök is.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
OGY – Az európai terrortámadások miatt azonnali tájékoztatást kér a nemzetbiztonsági bizottság elnöke
Budapest - Más kérdések mellett az elmúlt napokban történt európai terrortámadásokról kér tájékoztatást az [...] tovább »
Augusztus 20. – Kara Ákos: nem történt rendkívüli esemény
Budapest - Biztonsági szempontból nem történt rendkívüli esemény az augusztus 20-ai központi rendezvényeken - [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények – 33/2. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Új pszichoaktív anyag miatt nyomoz a rendőrség
Budapest - Új pszichoaktív anyag miatt indított nyomozást a rendőrség a fővárosban - közölte a Budapesti [...] tovább »
Örökség
Az a szép az ünnepeinkben, hogy mindenki azt lát bele, amit akar. Mint a tintapaca-teszt, amit a pszichológusok [...] tovább »
Érteni és beszélni
Tudom, nem igazán trendi, de az igazság az, hogy nagyon szerettem az oroszt. Általános iskolában remek tanárunk [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fotók: Ilyen az, amikor a futók egy kicsit megőrülnek
Debrecen - Rekordnevezés mellett rendezték meg a VI. Auchan Őrült Futást az elmúlt hétvégén. Az Erdőspusztai [...] tovább »
Harmadszor is megmérkőzhet Gulbisszal
Winston-Salem - A főtáblára jutást könnyen kiharcolta Fucsovics Márton Winston-Salemben, ahol a lett fenegyerek [...] tovább »
Nyírbátori FC – Visszaigazolásnak jó volt
Nyírbátor - Nyolc nyeretlenül megvívott bajnoki után örülhettek ismét három pontnak a nyírbátori NB III-as [...] tovább »
Öttusa-vb – A sikeres Eb jó alap lehet az eredményes szereplésre
Budapest - A sikeres júliusi Európa-bajnokságot követően az év fő versenye, a világbajnokság kezdődik meg [...] tovább »
Simán ment, ez papírforma volt
Winston-Salem - A kvalifikációban negyedik helyen kiemelt Fucsovics Márton (123. a világranglistán) magabiztos, [...] tovább »
Női tenisz-világranglista – Babos Tímea tizenöt helyet rontott
Budapest - Babos Tímea tizenöt helyet rontott korábbi pozíciójához képest a női teniszezők [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása