Frissítve:

A Visa-kártyás költések 2000 milliárd eurót tettek ki Európában

Budapest, 2014. április 2., szerda (MTI) – A Visa-kártyákkal lebonyolított vásárlások értéke 2000 milliárd eurót tett ki Európában a 2013 szeptemberével lezárult pénzügyi év adatai szerint, a kereskedőhelyi terminálokon (POS) végrehajtott költések értéke 8,5 százalékkal nőtt – mondta Kiss Ede, a Visa Europe Magyarországért felelős területi vezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

hiba beküldése

Elmondta: Magyarországon a Visa-kártyás tranzakciók száma 10,6 százalékkal, a POS tranzakciók száma 13,9 százalékkal emelkedett.

A Visa Magyarországra vonatkozó külön pénzügyi adatokat nem közöl. A területi vezető ugyanakkor elmondta, hogy az üzleti kártyás vásárlások 16,9 százalékkal nőttek. Magyarországon 1,3 millió Visa-kártya van forgalomban.

Kiss Ede ismertette: Európában már 500 millió Visa kártya van forgalomban, és minden 6,5 euróból 1 eurót Visa kártyán költenek el.

Szólt arról is, hogy az e-kereskedelem jelentősen, 20 százalékkal bővült egy év alatt, annak is köszönhetően, hogy a Visa Europe elindította első digitális pénztárca-szolgáltatását Franciaországban, Spanyolországban, Lengyelországban és az Egyesült Királyságban.

A magyar lakosság egyre gyakrabban használja a hitelkártyákat, a tranzakciók száma 16,6 százalékkal, ezen belül a POS tranzakciók száma közel 20 százalékkal emelkedett. A betéti kártyáknál az egy kártyára eső tranzakció szám 4,5 százalékkal haladta meg 2012-es év végi szintet – mondta.

Az érintésmentes technológia nagyon gyorsan terjed Európa országaiban, az első Visa érintésmentes kártyák sikeres magyarországi bevezetését követően, 2014-ben a Visa újabb 3-4 magyarországi tagbankja kezdi meg a kártyák nagymennyiségű kibocsátást – tette hozzá.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Majd’ negyven kilométer új út
Hajdú-Bihar - Több útszakasz kaphat új aszfaltburkolatot ebben az évben megyénkben. tovább »
Horváth Ildikó: a kormány segíti a betegeket és a rászorulókat
Budapest - Újabb betegségekkel bővült az a kormányrendelet, amely alapján adókedvezmény igényelhető - [...] tovább »
Miért tanulnak kevesen szakmát?
Debrecen - Manapság kiemelkedő kereseti lehetőséget nyújt a kétkezi munka, mégis kevesen készülnek [...] tovább »
Kerekasztal a gazdaságunkról Miskolcon
Miskolc - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Foglalkoztatási Gazdaságfejlesztési Paktum szervezésében a megye [...] tovább »
Konténereket gyújtottak fel sztrájkoló taxisok Madridban
Madrid - Konténerekből, autógumikból rögtönzött "máglyát" gyújtottak fel szerda reggel Madridban taxisok, akik [...] tovább »
PM: a cégek bérnövelési szándéka 10 százalék körüli az idén
Budapest - Visszajelzések alapján az idén a vállalatoknál általában 10 százalék körüli, vagy ezt egy picit [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Egygólos meccset nyertek a Fehérvári Titánok
Budapest - A Fehérvári Titánok csapata egygólos mérkőzésen legyőzte a vendég Dunaújvárosi Acélbikákat a [...] tovább »
Férfi röplabda MK – Előnyben a Kaposvár az elődöntőben
Budapest/Kaposvár - A Kaposvár nagy csatában, 3-2-re legyőzte a vendég Kecskemét csapatát a férfi röplabda [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Csoknyai: rengeteg indításgólt kaptunk
Herning - Csoknyai István szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott azért veszített [...] tovább »
Férfi kosárlabda EK – Törökországi vereségével nem juthat tovább a Szolnok
Budapest/Izmir - A Szolnoki Olaj 102-95-re kikapott szerdán a török Pinar Karsiyaka vendégeként a férfi [...] tovább »
Férfi vízilabda BL – Magabiztos győzelemmel törte meg rossz sorozatát a Szolnok
Szolnok - A Szolnoki Dózsa 11-8-ra legyőzte a Mladost Zagreb csapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Nagy csatában nyert a Mosonmagyaróvár
Budapest - Tilinger Tamara nyolc másodperccel a vége előtt lőtt góljával nyert 23-22-re a Mosonmagyaróvár a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása