Frissítve:

A világ legjobb pankrátorai érkeznek Budapestre

Budapest, 2015. április 3., péntek (MTI) – Április 16-án csütörtökön a Papp László Budapest Sportarénába érkezik a világ első számú pankrátor showja, a WWE Live.

hiba beküldése

Az Egyesült Államokban elképesztő népszerűségnek örvendő eseménysorozat első ízben látogat el Magyarországra, s a szervezet (WWE) húzónevei közül többen is ringbe lépnek majd Budapesten. A fellépők többsége részt vett a WWE-nek, a San Franciscó-i Levi’s Stadionban rendezett hagyományos éves szupershow-ján, a 31. alkalommal megrendezett WrestleManián, amelyet a sorozat történetében rekordot jelentő 76 796 néző tekintett meg a helyszínen, 12,3 millió dolláros (3,4 milliárd forint) jegybevételt generálva.

A szervezők tájékoztatása szerint Budapesten is óriási show-ra lehet majd számítani, a speciálisan erre az eseményre készülő öttonnás ring mellett – amely lényegében egy rugalmas vázra elhelyezett tatami jellegű borítás, ami csökkenti a sérülésveszélyt és kíméli a pankrátorok ízületeit becsapódáskor – egy színpadhoz tartozó rámpát és videófalakat is felszerelnek majd, emellett egy rockkoncerthez hasonló hangerőre is lehet számítani. A WWE saját filmes stábja is kíséri a turnét, amely mindent rögzít és a legjobb pillanatokat nem csupán a honlapon lehet majd látni, hanem felhasználják a később megjelenő DVD-ken is.

A jelenlegi tervek szerint a show részeként az egyik legnagyobb pankrátorsztár, John Cena egy amerikai bajnoki mérkőzés keretében lép ringbe majd Rusev ellen, de látható lesz még a nemzetközi bajnoki cím védője, Daniel Bryan, valamint Roman Reigns, Dolph Ziggler, Sheamus, Damien Mizdow, The Miz és Bad News Barrett is.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Cseh válogatott jobbátlövőt igazol a MOL-Pick Szeged
Budapest - Stanislav Kasparek, a Balatonfüred cseh válogatott jobbátlövője nyártól a MOL-Pick Szeged férfi [...] tovább »
FIFA-világranglista – Magyarország egy helyet rontva az 54.
Budapest/Zürich - Magyarország egy helyet rontva az 54. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján. tovább »
Férfi kézilabda Eb – Mélyponton a magyar válogatott
Perlak - A magyar férfi kézilabda-válogatott a mélypontot jelentő 14. helyen zárta a Horvátországban zajló [...] tovább »
Érdemes volt Érden szőnyegre lépni
Nyíregyháza - A 18 évesen elhunyt, fiatal birkózó , Lakatos Gábor emlékére rendezték az – immár hagyományos [...] tovább »
DVSC: megragadná a lehetőséget az ifjú középpályás
Debrecen - A 16 éves Bukta Csaba a Loki első csapatával készülhet. tovább »
Bosnyák bajnokot igazolt a Mezőkövesd Zsóry FC
Mezőkövesd - Magyar felmenőkkel rendelkező, kétszeres bosnyák bajnok, védővel erősített a Mezőkövesd Zsóry FC. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Australian Open – Fucsovics bravúrral a harmadik fordulóban
Melbourne/Budapest - Fucsovics Márton óriási meglepetésre négy szettben legyőzte a 13. helyen kiemelt amerikai Sam [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása