Frissítve:

A világ első, Tienanmen téri eseményekre emlékező múzeuma nyílt meg Hongkongban

Sanghaj, 2014. április 28., hétfő (MTI) – A szárazföldi Kína területén a mai napig érzékeny témának számító, 1989-es Tienanmen téri eseményekre emlékező múzeum nyílt meg Hongkongban – adta hírül a The Standard hongkongi napilap.

hiba beküldése

A mindössze 75 négyzetméteres, Hongkong kereskedelmi központjában, a Tsim Sha Shui keleti részén megtalálható emlékhely sok száz fotón, dokumentumon, videón keresztül eleveníti fel a 25 éve történteket. A paravánok részletesen beszámolnak a politikai reformokat követelők, javarészt diákok heteken át tartó tüntetésének alakulásáról, s annak fegyveres erővel történt leveréséről, amelyre 1989. június 3-án, illetve negyedikén hajnalban került sor. A halottak számáról hivatalos adatok nincsenek, számuk több százra tehető.

A téma a mai napig tabunak számít a szárazföldi Kína területén, az arról szóló információkat az írott és nyomtatott sajtóban, az interneten is cenzúrázzák, az események évfordulóján tömeges megemlékezést nem engedélyeznek, s minden arra való törekvést ellehetetlenítenek.

A múzeum megnyitását ennek megfelelően jelentős ellenállás előzte meg. Az annak helyet adó épület tulajdonosi bizottsága például azzal vádolja a szervezőket, hogy megszegték a bérleti szerződést, így nincs joguk ott tartózkodni. A többemeletes komplexum többi bérlője szintén ellenezte az emlékhelyet, mondván, hogy az a teljes épület biztonságát veszélyezteti. A megnyitó napján a hongkongi sajtóbeszámolók szerint több tucat Kína-barát demonstráló jelent meg, s próbálta megakadályozni, hogy a több száz látogató bejusson.

A szervezők ugyanakkor eltökéltek az emlékhelyet illetően, s azt állítják, az ellenérvek csak kifogások, az ellenkezők Peking hátszelét élvezik. Ők napi több száz látogatót várnak a múzeumban, minél többet a szárazföldi Kína területéről.

– MTI – 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Migránsok halála – Orvosszakértő: valamennyi áldozat három órán belül megfulladt
Kecskemét - Az orvosszakértői vélemények szerint a teherautó rakterének lezárása után, 2015. augusztus 26-án [...] tovább »
Politico: az Európa Tanács tagállamai nem hajtották végre az EJEB csaknem 10 ezer ítéletét
Brüsszel - Csaknem 10 ezer olyan ítéletet tart számon az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), melyeknek máig [...] tovább »
Eurostat: az EU-ban átlagosan 35,6 év a várhatóan munkával töltött évek száma
Brüsszel - Az Európai Unió tagállamaiban a 15 éves munkaképes lakosság várhatóan munkában töltött éveinek [...] tovább »
Videó: Dühöngő özönné változott a folyó a földrengéstől
Mexikó - Néhány amerikai turistát csónakázás közben ért utol a földrengés Mexikóban. Egyikük [...] tovább »
Az EU fórumot hoz létre a határrégiók gazdaságának fellendítése érdekében
Brüsszel - Az Európai Bizottság a határokon átnyúló, a foglalkoztatás és a befektetések útjában álló [...] tovább »
Svájci fesztiválon nyert díjat Deák Júlia kisfilmje
Budapest - Deák Júlia Azonosítás című alkotása nyerte el a Svájci Nemzetközi Film Fesztivál legjobb rövidfilm [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Ibrányi kupakunszt, ecsedi örömjáték
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A Nagyhalász is felnőtt a feladathoz, közel állt a bravúrhoz. tovább »
Szpari – A legfontosabb teljesítve
Nyíregyháza - Jól kezdett a Szpari Tiszakécskén, majd a hajrában szerezte meg a győztes gólt. tovább »
Női kézilabda NB I – Idegenben szerezte meg első győzelmét a Fehérvár
Kecskemét - Idegenben, a Kecskemét otthonában szerezte meg szezonbeli első győzelmét az Alba Fehévár a női [...] tovább »
Magyar Kupa: Sényői bravúr a hosszabbításban
Sényő - Sándor Tamás együttese kiejtette a két osztállyal magasabban jegyzett Kazincbarcikát. tovább »
Roma zene vetette szét a barcikaiak öltözőjét
Kazincbarcika - A harmadik helyen áll a KBSC az NB II-ben, de a cél továbbra is a bennmaradás. tovább »
Labdarúgó Magyar Kupa – Tíz gólt szerzett a Debrecen
Csongrád - Az élvonalbeli Debreceni VSC 10-1-re győzött a megyei első osztályú Csongrád TSE otthonában a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása