Frissítve:

A várakozásokon felül teljesít a magyar kézilabda-válogatott

Fiatal kora ellenére Tóvizi Petra (4) is szépen állja a sarat Fiatal kora ellenére Tóvizi Petra (4) is szépen állja a sarat - © Fotó: AFP
Debrecen – Kiváló csoportkörös teljesítménye nyomán magabiztosan jutott be a középdöntőbe a magyar nemzeti együttes a Franciaországban zajló női kézilabda Európa-bajnokságon. Triffa Ágnes, a DVSC kapusa lapunknak nyilatkozva elmondta, szerinte egyre jobb teljesítményt nyújt a magyar válogatott, mely pénteken a norvégokkal találkozik.

hiba beküldése

Meseszerű győzelemmel zárta a magyar női kézilabda-válogatott a Franciaországban zajló Európa-bajnokság csoportküzdelmeit. Kim Rasmussen tanítványai meggyőző játékkal, 32–26-ra győzték le a spanyolokat szerdán este. A mieink így négy ponttal a C jelű négyes második helyén zártak, és két pontot vittek magukkal a középdöntőbe.

Csak így tovább!

– A spanyolokkal szemben már igazi csapatként játszottak, le a kalappal a lányok előtt. Már az első, hollandok elleni összecsapáson is voltak fellángolásaik, de akkor még nem álltak össze teljesen. A horvát-meccsen pedig érezhető volt a görcsösség. Úgy látom, mindenki odateszi magát, kiválóan védekeznek, és abból remek lerohanásokat vezetnek. Bízzunk benne, hogy a folytatás is jól alakul – fogalmazott Triffa Ágnes, a Loki hálóőre, aki nem félti a társaságot az Eb további részétől sem.

Magyarország pénteken 21 órától folytatja az Európa-bajnokságot, méghozzá Norvégia ellen. Pénteken következnek a németek, majd jövő szerdán Románia. – Egy biztos, izgalmas lesz a középdöntő. A norvég, a német és a román csapat is erős, ez egy világverseny, nem véletlenül vannak ott. Mindazonáltal a mieink is megmutatták, van erő bennük, nem féltem őket. Aki felveszi a címeres mezt, jól tudja, milyen felelősséggel jár, és ennek tudatában maximálisat próbál nyújtani. Korábban én is így voltam vele – mondta el lapunknak a korábbi válogatott kapus.

Arra a felvetésre, hogy valóban lebecsülték-e a magyarokat a torna előtt, egyértelmű választ kaptunk. – Magyarországot sosem becsülik le, inkább csak mi, saját magunkat. Jellemző ránk egyfajta kishitűség, de a válogatott szereplése erre szerencsére rácáfol! – jelentette ki Tréfi.

Megtudtuk, természetesen minden lokista szorít az Eb-n szereplő társakért. Triffa szerint Kovács Anna és Tóvizi Petra is megállja a helyét, fontos láncszemei a gépezetnek.

Szépen gyógyul

A DVSC a bajnoki szünetben sem tétlenkedik, több edzőmeccs is vár Köstner Vilmos alakulatára. Elsőként pénteken 15 órától Budapesten, az Elek Gyula Arénában a Ferencváros és az MTK vegyes csapata lesz az ellenfél. Triffa Ági ezen az összecsapáson még nem állhat a kapuba, ugyanis a közelmúltban ujj­műtéten esett át. – A héten kiszedték a drótokat, így a rehabilitációm új szakaszába lépett. Eddig is edzettem, például futottam, de a műtött kezemet nem használhatom továbbra sem. Nyilván időbe telik, mire rendbe jövök, sokan kérdezgetik, mikor térek vissza, nagyon bízom benne, hogy a legközelebbi bajnokinkon, december 30-án, a Budaörs ellen már védhetek.

SZADÓ


Eredmények és program

A magyarok csoportmeccseinek eredményei

Magyarország–Hollandia 25–28

Horvátország–Magyarország 18–24

Magyarország–Spanyolország 32–26

A magyarok középdöntős meccsei

December 7., péntek 21 óra: Magyarország–Norvégia

December 9., vasárnap 15 óra: Magyarország–Németország

December 12., szerda 18 óra: Magyarország–Románia



További hírek a Sport kategóriából
A középmezőny elejét célozzák a fehérgyarmatiak
Fehérgyarmat - A Nagyhalász ellen kiszolgálták közönségüket; a Csenger elleni fiaskó még mindig fájó pont. tovább »
Vegyész RC: Az eddigi legnehezebb mérkőzés
Kazincbarcika - Szerdán MEVZA Kupa-fellépés Szlovéniában, Ljubljanában. tovább »
A Sky kiszáll a kerékpársportból
London - A Team Sky hivatalos honlapján jelentette be, hogy a névadó főszponzor 2019 végén kiszáll a profi [...] tovább »
Kék Cápák – A vasárnapi botlás után ezt most be kell húzni
Nyíregyháza - Vasárnap a közvetlen rivális a BKG-Príma otthonában szenvedett vereséget a Nyíregyháza Blue [...] tovább »
MLSZ – Két mérkőzésre tiltották el a kiállított kisvárdai játékost
Budapest - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága keddi ülésén két mérkőzésre tiltotta el [...] tovább »
Aluinvent-DVTK: Nem csak a csoportgyőzelem a tét
Miskolc - Újabb éles hazai mérkőzés vár az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapatára. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása