Az MSZP elnök-frakcióvezetője közölte: a megbeszélésen arról esett szó, hogyan lehet megszorítások és új adók bevezetése nélkül, a gazdasági növekedésre és a munkahelyteremtésre alapozva kiutat találni az európai krízisből, és egyetértettek abban, hogy a növekedés beindításához uniós forrásokra is szükség van.
Mesterházy Attila – aki a mintegy ötezer demokratapárti politikus részvételével zajló párttanács vendége – az MTI-nek telefonon nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Olaszországban a magyarországihoz hasonló probléma a fiatalok munkanélkülisége, így ennek lehetséges kezeléséről is tárgyalt az olasz baloldal vezetőjével.
Téma volt közöttük a pártelnök közlése szerint az is, miként lehet ezekre a nehézségekre valódi és felelős válaszokat adni annak érdekében, hogy háttérbe szorítsák a demagóg, populista ígéreteket hangoztató szélsőjobboldalt.
Mesterházy Attila beszámolt róla, hogy a jövőben erősíteni fogja kapcsolatait az MSZP és az öt évvel ezelőtt különböző balközép és centrista politikai erők egyesülésével létrejött Demokrata Párt, amely a jövő tavaszi olaszországi választáson a felmérések szerint nagyjából 30 százalékos támogatottságot mondhatna magáénak.
Megbeszélést folytatott a Demokrata Párt külföldön működő szervezeteinek képviselőivel is, akik közül többen a magyarországi demokráciáért aggódó véleményeket fogalmaztak meg – mondta el az MSZP elnöke.
- MTI -