Frissítve:

A vajdasági parlament a tartományi jogok védelméről szóló nyilatkozat elfogadására készül

Belgrád/Újvidék, 2013. április 7., vasárnap (MTI) – Bojan Pajtic vajdasági kormányfő bejelentette, hogy a tartományi parlament a jövő héten nyilatkozatot fogad el az autonóm Vajdaság alkotmányos és törvényes jogainak védelméről – jelentette a belgrádi média.

hiba beküldése

Belgrádban azonnal elítélő nyilatkozatok hangzottak el a szombati bejelentés után, a kezdeményezés szemlátomást tovább feszíti az ellentéteket a köztársasági és a tartományi hatalom között.
Bojan Pajtic közleményében tájékoztatott arról, hogy a tartományi parlament szerdán fogadja el a nyilatkozatot. “Megsértik a korábban szerzett jogokat is, amire nem volt még példa a modern európai joggyakorlatban. A nyilatkozat komolyan figyelmeztetni fog arra, hogy az autonóm elvek, az alkotmányos és törvényes rendelkezések semmibevétele a jogállamot és az európai demokratikus gyakorlatot gyengíti” – áll Pajtic közleményében, amely szerint veszélybe került az állam stabilitása és működőképessége is.
Pajtic szerint a köztársasági hatalomnak képesnek kell lennie arra, hogy viselje a kilencvenes évek végzetes koszovói politikájának a terhét, és erőt kell vennie a nehéz és távlati döntések meghozatalához.
Az újvidéki politikus, aki a köztársasági szinten ellenzékben lévő Demokrata Párt (DS) egyik vezetője, egyebek mellett azt sérelmezi, hogy Belgrád figyelmen kívül hagyva az alkotmányt, csökkentette azt a keretek, amely alapján meghatározzák az észak-szerbiai tartomány költségvetésének sarokszámait. Azt is rosszallja, hogy a szerb kormány, mellőzve a konzultációt a tartományi szervekkel, az alkotmányt sértve teszi rá a kezét a tartomány vagyonára, és indoklás nélkül tömegével nevez ki pártkádereket a legjelentősebb vajdasági állami intézmények élére.
Bojan Pajtic kezdeményezését szinte azonnal élesen elítélte a köztársasági szinten kormányon lévő mérsékelt nacionalista Szerb Haladó Párt (SNS). Igor Mirovic alelnök arra szólította fel a szerbiai pártokat és a Vajdaság polgárait, hogy adjanak határozott választ a beharangozott nyilatkozatra, demonstrálva az állam egységét. Mirovic a belgrádi-pristinai tárgyalásokra utalva kijelentette, hogy a tartományi kormányfő Szerbiára nézve a lehető legrosszabb pillanatot választotta a bejelentésre, amikor az ország vezetői nagy erőfeszítéseket tesznek az állam egységének megőrzésére.
A B92 rádió-televízió szerint az ellenzéki nacionalista Szerbiai Demokrata Párt (SDS) még élesebben ítélte el Pajtic bejelentését. Petar Petkovic, a párt szóvivője szerint Pajtic külső erőket kiszolgálva belülről ingatja meg Szerbiát pont akkor, amikor az ország az Európai Unió nyílt fenyegetéseinek és zsarolásainak van kitéve.



További hírek a Magyarország kategóriából
Kevesebben tartoznak tartósan az adóhatóságnak
Budapest - Továbbra is sok tartós adósa van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), de a harmadik negyedévben [...] tovább »
Turizmus Summit 2018 – Orbán: a turizmus az egyik legsikeresebb ágazat, mert az ország biztonságos
Budapest - Magyarországon a turizmus az egyik legsikeresebb nemzetgazdasági ágazat, mert az ország az egyik [...] tovább »
Magyar egészségügyi startup cégek mutatkoztak be Berlinben
Berlin - Digitális egészségügyi újításokkal foglalkozó feltörekvő magyar informatikai vállalkozások - [...] tovább »
A csoda magában a betegben van
Miskolc - Hogyan szabadulhatunk meg a függőségünktől? Valójában soha, de lehetünk józanok. Interjú: dr. [...] tovább »
PM: az Ifjúsági garancia program kedvező a fiataloknak
Budapest - Az Ifjúsági garancia programban lévő képzési lehetőségek kedvezőek a fiatalok számára, segíti [...] tovább »
Államtitkár: a kormány kész tisztázni magát a vádak alól a hetes cikkes eljárásban
Brüsszel, Luxembourg - A magyar kormány kész tisztázni magát a vádak alól, ezért részletes tájékoztatót fog [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
U21-es Eb-selejtező – A csoport negyedik helyén zártak a magyarok
Budapest, Felcsút - A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 2-1-re kikapott Törökországtól az Európa-bajnoki [...] tovább »
Gyerekekkel tölti fel a déli kanyart a Juventus
Budapest, Torino - A fanatikus szurkolócsoportok tagjai helyett gyerekekkel tölti fel az Allianz Stadion déli [...] tovább »
Megyei női focibajnokság
Miskolc - Megyei női csökkentett pályaméretű (kispályás) labdarúgó bajnokság, az 5. forduló eredményei: tovább »
EPAS-értekezlet – Szabó Tünde a gyermekjogok védelméért emelt szót
Budapest, Tbiliszi - Jogaik gyakorlása szempontjából az egyik leginkább támogatásra szoruló csoport a gyermekeké [...] tovább »
Az U21-esek sikere a röpis derbin
Miskolc - A női röplabda NB II Keleti csoportjának 3. fordulója keretében, vasárnap Miskolcon, a Földes Ferenc [...] tovább »
Női röplabda Közép-európai Liga – Sima meccsen nyert a Békéscsaba
Budapest, Békéscsaba - A címvédő Békéscsaba házigazdaként 3-0-ra legyőzte a Slávia EU Bratislava csapatát a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása