Frissítve:

A UPS elégedett európai és magyarországi teljesítményével

Budapest, 2014. március 7., péntek (MTI) – Elégedett európai és magyarországi tevékenységével a világ egyik legnagyobb logisztikai cége, a UPS. A társaság 5 százalékkal növelte exportját Európában.

hiba beküldése

A UPS az MTI megkeresésére közölte: 2013-ban egyik legfontosabb feladatuk Európában az egészségügyi logisztikai hálózatuk fejlesztése volt, ennek részeként felvásárolták a magyarországi székhelyű Cemelog társaságot. Emellett az év végén tovább növelték a kölni repülőtéren lévő európai bázisukat, és új szortírozó technológiát vezettek be, így 80 ezerrel 190 ezerre nőtt az óránként kezelt csomag száma.

Az idén a UPS az e-kereskedelem és a gazdaság bővülése miatt további fejlődésre számít. Rámutattak: a logisztikai iparban olyan trendek figyelhetők meg, amelyek segíthetik a UPS működését. Ilyen, hogy a bizonytalan gazdasági körülmények ellenére nem regionális, hanem világméretekben kereskednek a cégek, az internetes rendelés egyre nagyobb szerepet kap, a legnagyobb társaságok pedig logisztikai szereplőkre bízzák az ellátási láncuk üzemeltetését. Ezekre alapozva a cég folytatja Európában a csomagfelvételi pontok kialakítását, amelyekből jelenleg 11 ezret működtet hét országban.

Kiemelték, hogy a UPS évente csaknem 1 milliárd dollárt fordít K+F tevékenységre, ennek segítségével olyan technológiát tudtak bevezetni, amely alacsonyabb költségeket és hatékonyabb üzemelést tesz lehetővé.

Az Egyesült Államokban a UPS bevezette az Orion nevű útvonaltervező szoftverét, amelynek köszönhetően 2013-ban 5,5 millió liter üzemanyagot spóroltak meg, és 14 ezer tonnával csökkentették a szén-dioxid-kibocsátásukat.

A UPS 2013-ban naponta átlagosan 16,9 millió csomagot kezelt, 3,9 százalékkal többet az előző évihez képest, árbevételük pedig 2,4 százalékkal 55,4 milliárd dollárra emelkedett.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
KSH: szeptemberben 13,6 százalékkal nőttek a keresetek
Budapest - Szeptemberben 13,6 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva - [...] tovább »
A panelprogram hozta újra divatba
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Évekkel ezelőtt a távfűtés szitokszónak számított az ingatlanhirdetésekben. tovább »
Határt léptek a lakáshitelek
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az adásvételek több mint felében kölcsön is szerepet játszott. tovább »
Csökkent az üzemanyagok ára
Budapest - Csökkentette bruttó 8 forinttal a benzin, és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi [...] tovább »
Észak-koreai válság – Az Egyesült Államok újabb észak-koreai és kínai vállalatok ellen hozott szankciókat
Washington - Az Egyesült Államok kedden újabb észak-koreai és kínai vállalatok ellen hozott szankciókat, az [...] tovább »
Kedvezően változhat a lakásvételkor érvényesíthető illetékkedvezmény
Budapest - Egy, a parlamentnek kedden benyújtott törvényjavaslat januártól az adózók számára kedvezően [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Rédli András erődemonstrációt tartott a legnanói vk döntőjében
Budapest - Nyolc év után nyert ismét világkupa-versenyt Rédli András, aki elmondása szerint a párbajtőrözők [...] tovább »
Forma–1 – Mennyei környezetben ér véget
Abu-Dzabi - Ismét egy nagyon hosszú idény végéhez érkeztünk, aminek egy csendes levezetése következik a [...] tovább »
BL: nem mehetnek biztosra a Kékek
Barcelona, Torinó - A Juve–Barca derbi mellett is láthatunk csemegének ígérkező összecsapásokat a szerdai [...] tovább »
Barcelona-fölény az Évszázad csapatában
Barcelona - Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapja jövő héten mutatja be az idei legjobb [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és a csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Sajósenye-Arnót: Fociházasság után békés válás
Arnót, Sajósenye - Az idei év végén lezárul a Sajósenye–Arnót együttműködés a megyei labdarúgásban. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása