Frissítve:

A Toyota új képviselettel erősít Magyarországon 2015-től

Budapest, 2015. január 19., hétfő (MTI) – További piaci növekedésre számít Magyarországon idén a Toyota, amely újjászervezett céggel erősít: 2015. január elsejével megkezdte üzleti tevékenységét a Toyota és Lexus márkákat Közép-Európában képviselő, újonnan alapított Toyota Central Europe Kft. (TCE).

hiba beküldése

A cég hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztet: az új képviseletek létrehozása – Magyarország mellett Csehországban és Szlovákiában – annak az átszervezésnek a része, amelyet tavaly márciusban jelentett be a Toyota Brüsszelben működő európai központja, a Toyota Motor Europe.

A magyarországi képviselet központja Budaörsön van, a TCE igazgatója pedig László Richárd, a korábbi Toyota Motor Hungary sales- és marketingigazgatója lett.

A közlemény szerint az új képviseletek a Cseh Köztársaságban, Magyarországon és Szlovákiában “működésük során, a saját területükön közvetlen hátteret szolgáltatnak a hivatalos Toyota és Lexus partnereknek, és természetesen minden ügyfélnek”.

A Toyota azért szervezte át üzleti tevékenységét a közép-európai térségben, hogy tovább javítsa működésének hatékonyságát, és új eljárásokat honosítson meg mindhárom piacon. Az önálló tevékenységű képviseletek összehangolt, támogató háttérfeladatait a TCE magyarországi központja látja el.

Az autógyártó azt várja az átszervezéstől, hogy megerősödik a Toyota és Lexus márkák imázsa, és ezzel párhuzamosan önálló piaci részesedésük is nő majd. Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában évente 400 ezer autó talál gazdára, és a TCE 12 400 új Toyota és Lexus eladásával számol ebben a régióban.

A közleményben a Toyota a Datahouse adataira hivatkozva közli, hogy a cég sikeres évet zárt 2014-ben Magyarországon: tavaly 4421 új autó eladásával az ötödik helyet szerezte meg a magyarországi értékesítési toplistán, és 6,1 százalékos piaci részesedéssel zárta az évet. A magánvásárlók körében 2014-ben közel 8 százalékos piaci részesedést ért el a Toyota, és a flottaértékesítések is lendületesen, 31 százalékkal nőttek, így 5,5 százalékban részesült a hazai cégautó-értékesítési piacból, ahol az 5. helyen áll.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
A kamara megkezdte a vízigények felmérését
Nyíregyháza - A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) december elsején kezdte meg az öntözésfejlesztési [...] tovább »
Az év végéig lehet beadni a kérelmeket az állatjóléti támogatásokra
Nyíregyháza – Ne feledjék benyújtani a sertés és baromfi állatjóléti támogatási kérelmet a gazdálkodók, [...] tovább »
Megállapodott a Metro alkalmazottaival a bérekről
Budapest - Megállapodott a Metro Kereskedelmi Kft. vezetősége a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével a [...] tovább »
Üzemzavar volt a paksi atomerőműben
Budapest - Üzemzavar volt péntek hajnalban a paksi atomerőműben, az eseménynek nukleáris biztonságra gyakorolt [...] tovább »
Éjszakára eléri névleges teljesítményét az atomerőmű 4. blokkja
Paks - A négyes blokk éjszakára eléri maximális teljesítményét a paksi atomerőműben, a szakemberek [...] tovább »
A GVH megszüntette a növényvédőszer-piaci kartelleljárást
Budapest - Nem állapított meg összehangolt magatartást a Gazdasági Versenyhivatal a növényvédőszer-piac [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Újabb DEAC-siker, a pécsieket is legyőzték
Debrecen - A jó formában lévő Pécs együttesét fogadta pénteken a DEAC. tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Kikapott Szombathelyen a listavezető
Budapest/Szombathely - A listavezető Szolnok 18 pontos vereséget szenvedett a második helyen álló Szombathely [...] tovább »
Medgyesi Fruzsina 2., Tóth Ivett 4. helyen áll a Négy nemzet műkorcsolya-bajnokságon
Budapest/Kassa - Medgyesi Fruzsina a második, Tóth Ivett a negyedik helyen áll a kassai Négy nemzet [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Könnyed FTC-siker Kaposvárott
Budapest - Gond nélkül, könnyed játékkal győzött az FTC tíz góllal Kaposvárott a férfi vízilabda ob I 1. [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Hét másodperc hiányzott a fehérvári pontszerzéshez
Budapest - A vendég brassói csapat hét másodperccel a vége előtt ütött góllal nyert 4-3-ra a Fehérvári [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Hosszabbításban nyert a Csíkszereda
Budapest - A Csíkszereda hosszabbítás után nyert a Ferencváros vendégeként a jégkorong Erste Liga pénteki [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása