2011.02.11 16:43; Frissítve: 2011.02.11 16:43


A templom elől rabolták el a menyasszonyt

A templom elől rabolták el a menyasszonyt
Az esküvői bevonulás előtt rabolták el a menyasszonyt a dél-brazíliai Curitiba egyik templománál – közölte pénteken a brazil média.

alt hiba beküldése

Az O Globo csatorna weboldalának tudósítása szerint a fiatal nő és barátai értéktárgyait, valamint az esküvői kocsit elvették a rablók, majd mindenkit elengedtek, a menyasszony pedig visszatért és két órával később hozzáment választottjához.

Mariele Correa megérkezett autójával a templomhoz. A fegyveres rablók ekkor odaugrottak a kocsihoz, feltépték az ajtaját, majd elhajtottak az autóval, amiben benne ült a menyasszony, egy tízéves nyoszolyólány, valamint néhány barát is. “Megkérdeztem az egyiket, hagynak majd férjhez menni? Rám nézett, majd azt mondta, a leendő férje már özvegy” – mesélte a fiatal nő az O Globo-nak.

Mariele szerint ekkor nagyon megrémültek. Végül azonban mégsem esett bajuk. A rablók elvitték őket a városon kívülre, elvették az ékszereket, az összes készpénzt, majd 20 perccel később épségben szabadon engedtek mindenkit, nagyjából tíz kilométerre az esküvő helyszínétől.  Amikor kiszabadultak és a rablók elhajtottak az autóval, Mariele felhívta mobilon a vőlegényét, aki rendőr. Ezután leintett egy taxit, majd a nyoszolyólánnyal és a barátokkal együtt visszatértek a templomba, elmondták, mi történt, majd megtartották az esküvőt.

- Független Hírügynökség -

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Alexandra, a nap szépe

Alexandra, a csinos debreceni lány első alkalommal volt fotózáson, ahol elmondása szerint nagyon jól érezte magát és már nagyon várja a következőt.
tovább »


Login2