Frissítve:

A tánc világnapja – Lovas Pál táncművész, balettmester üzenete

Budapest, 2015. április 29., szerda (MTI) – A tánc világnapjának magyarországi üzenetét idén Lovas Pál Liszt-díjas, érdemes és kiváló művész, táncművész, balettmester fogalmazta meg.

hiba beküldése

Az alábbiakban szó szerint közöljük az üzenet szövegét, amelyet a Magyar Táncművészek Szövetsége juttatott el az MTI-hez.

“Az ember ősidők óta táncol. Kezdetben a beavatás szertartása, a jó termés, a sikeres vadászat megidézője volt. Később ünnepek vigasságát biztosította, majd különválva a néző és táncos – olyan önálló, komplex műfajjá vált, melyben a táncos minden sejtjével részt vesz.
Egy táncmű létrejötténél rejtve marad az alkotó koreográfus és az előadó angyali küzdelme, a test ellenkezése, az elfogadás, gyakorlás édes, gyönyörű folyamata, végül a test és gondolat harmóniájaként, az alkotó és előadó közös munkája révén megszületik a mű.

A táncművészet folyamatosan változó – fejlődő művészeti ág, melyet az emberi tehetség és alkotószellem indukál.

A klasszikus balett szigorú kanonikus stílusa és megőrzése mellett új irányzatok, mozgásformák, technikák jönnek létre, melyek nagyobb szabadságot adnak az alkotók és előadók számára.
Ez az örökös megújulási folyamat a záloga a táncművészet állandó frissülésének, előrehaladásának.

Értékválságos világban élünk, de nekünk, táncművészeknek és a többi művészeti ág képviselőinek, együtt ebben a világban is értékes gondolatokat, eszméket kell közvetíteni, szórakoztatni és tükröt tartani a közönség elé.

Végül is mi a tánc? Nem más, mint a lélek, a gondolat szabad szárnyalása. Testköltészet, boldogság.

Ha táncolunk – szavak nélkül a test, a lélek, az érzékek nyelvén beszélünk, szabadon, együtt lélegezve és egymásban bízva.

Budapest, 2015. április 29.

Lovas Pál Liszt-díjas, Érdemes és Kiváló Művész, táncművész, balettmester”



További hírek a Magyarország kategóriából
Videó: Éveken át erőszakolta saját lányát egy boldvai férfi (18+)
Boldva, Miskolc - Drámai fordulatot hozott a nyomozás egy boldvai család ügyében. Többször is megerőszakolhatta [...] tovább »
Na, azt azért már nem!
Még hogy én vágjam el az újszülött gyermekeimnek a köldökzsinórját? Na, azt azért már nem! Abba még [...] tovább »
Emmi: elindult a “Nemzedékek értéke – Értékes nemzedékek” pályázat
Budapest - A nemzedékek napja alkalmából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet [...] tovább »
Országszerte programokkal ünnepelik az Európa-napot
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Országszerte színes Európa-napi programokkal, nyereményjátékkal várja a [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. április 29.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
OMSZ: új mentőautók állnak szolgálatba májustól
Budapest - Májustól 169 új mentőautót állíthat szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) - közölte az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“Fegyelmezetlenül, gyengén játszottunk, de…”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó Kelet Takarék megyei I. osztály 25. fordulójának szombati nyitányán négy [...] tovább »
Férfi vízilabda OB I – A Szegednél az előny
Budapest - A Szeged jutott lépéselőnyhöz a Vasassal szemben, miután megnyerte a hetedik helyért zajló párharc [...] tovább »
Budapesti férfi tenisztorna – Pouille lesz Bedene ellenfele a döntőben
Budapest - A francia Lucas Pouille lesz a brit Aljaz Bedene ellenfele a 482 ezer euró (150 millió forint) [...] tovább »
Vívó-vk – A tőröző Kreiss Fanni nyolcadik Tauberbischofsheimben
Budapest/Tauberbischofsheim - Kreiss Fanni a nyolcadik helyen végzett a női tőrözők németországi [...] tovább »
“Gratulálunk a Dombrádnak, sok sikert kívánunk neki a megye egyben!”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Nyírerdő-csoport 25. fordulójának szombati nyitányán a [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Sopronban nyert a Pécs
Budapest - A Pécs idegenben négy ponttal legyőzte a Sopront a férfi kosárlabda NB I középszakaszának [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása