Frissítve:

A szlovén miniszterelnök lemondásra szólítja fel a védelmi minisztert

Zagreb/Ljubljana, 2015. március 30., hétfő (MTI) – Miro Cerar szlovén miniszterelnök hétfőn lemondásra szólította fel Janko Veber védelmi minisztert, aki titkosszolgálati botrányba keveredett és befolyással való visszaéléssel gyanúsították meg.

hiba beküldése

A botrány abból pattant ki, hogy utasítására a szlovén katonai hírszerzés elemzést készített arról, mi történne, ha a Telekom Slovenia távközlési vállalatot megvásárolná a német Deutsche Telekom.

A katonai hírszerzés arra a megállapításra jutott, hogy a kormánynak nem lenne szabad eladnia a szlovén céget külföldi befektetőnek. A titkosszolgálat attól tart ugyanis, hogy a kormányhivatalok tikos információit, beleértve a katonai adatokat, amelyeket a szlovén vállalat továbbítaná, egy külföldi szerver rögzítené, ezért Szlovénia nemzetbiztonságilag sebezhetővé válna.

A beszámoló megjelent a védelmi tárca honlapján, és az ellenzéki pártok azonnal lemondásra szólították fel a minisztert, mert szerintük törvénytelenül bízta meg a katonai hírszerzést a jelentés elkészítésével, és belekeverte a katonaságot a civil ügyekbe.

Miro Cerar miniszterelnök írásos magyarázatot kért a honvédelmi minisztertől az üggyel kapcsolatban, amit a tárcavezető még a múlt héten eljutatott a kabinetnek.

A miniszterelnök hétfőn egy hárompárti koalíciós válságülés után sajtótájékoztatón közölte, hogy az ismertek alapján úgy döntött, Janko Veber nem maradhat tovább védelmi miniszter, és amennyiben nem nyújtja be lemondását keddig, maga fogja javasolni a parlamentnek leváltását.

“A miniszternek legitim céljai voltak, de sajnos nem törvényes eszközökkel próbálta megvalósítani őket” – mondta Cerar.

Veber azzal védekezett, hogy semmi törvényelleneset nem követett el, a hírszerzés nyilvános adatok alapján készítette a jelentést, és mindössze csak figyelmeztette a kormányt, hogy mi történne, ha a nemzeti telefonszolgáltató külföldi tulajdonos kezébe kerülne – mondta.
Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDS) és az Új Szlovénia-Keresztény Néppárt (NS) még a múlt héten bejelentette, hogy bizalmatlansági indítvány benyújtását tervezi a miniszter ellen, amennyiben a kormány tagja marad.

Cerar felszólítása után a védelmi miniszter újságíróknak úgy nyilatkozott, nem fog önként lemondani, és kész megvédeni igazát a parlament előtt is.

Amennyiben a miniszter Szociáldemokraták (SD) nevű pártja – ő a második ember a pártban – úgy dönt, hogy kilép a kormányzó koalícióból, Cerar pártja, a balközép Szlovén Nyugdíjasok Pártjával (DeSUS) együtt még mindig többséget fog alkotni.
Janko Veber lenne a negyedik miniszter, akitől a hat hónapos kormányzás alatt megválik a szlovén kormány.

– Kriják Krisztina, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Kiszökött egy oroszlán a ketrecéből egy belgiumi állatkertben, a látogatókat evakuálták
Brüsszel - Kiszökött egy oroszlán a ketrecéből csütörtökön egy belgiumi állatkertben, a látogatókat evakuálták. tovább »
Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
London - Ezrek ünnepelték csütörtökön a nyári napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél. tovább »
Illegális bevándorlás – Német lap: magukat bűnelkövetőnek mondó emberek is kérnek menedéket Németországban
Berlin - Magukat bűnelkövetőnek mondó emberek is kérnek menedékjogot Németországban - írta csütörtökön a [...] tovább »
Vb-2018 – Orosz lap: szurkolói igazolvánnyal érkezett migránsok próbáltak meg bejutni az EU-ba
Moszkva - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokságra szurkolói igazolvánnyal (Fan ID-vel) érkezett afrikai [...] tovább »
Szeptemberben jön McCartney új albuma, az Egypt Station
London - A sejtések beigazolódtak: szeptember 7-én megjelenik Paul McCartney új stúdióalbuma. A 76 éves brit [...] tovább »
Kislánynak adott életet az új-zélandi miniszterelnök
Auckland - Megszületett Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök első gyermeke - adta hírül a BBC News. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vb-2018 – Czibor cipője és Puskás-plakát a moszkvai futballmúzeumban
Moszkva - Napi mintegy kétezer látogatója van annak a kiállításnak, amely a világbajnokság ideje alatt - többek [...] tovább »
Európa Liga – Változás a Honvéd-Rabotnicki párharc menetrendjében
Budapest - A Budapest Honvéd labdarúgócsapata az eredeti programmal ellentétben mégsem otthon, hanem idegenben [...] tovább »
Elkészült a Wáberer Sportcsarnok Sárospatakon
Sárospatak - Az alapkőletételtől számított egy éven belül elkészült a sárospataki református gimnázium új, [...] tovább »
Nikolics góljával jutott kupanegyeddöntőbe a Chicago Fire
Budapest/Atlanta - A Chicago Fire Nikolics Nemanja góljával győzte le 1-0-ra az Atlanta Unitedet a US Open Kupa [...] tovább »
A poklot és a mennyet is megjárta a debreceni páros
Debrecen - Remek teljesítményt nyújtott a Bereczki–Géczi páros a hétvégi Ciprus-ralin. A debreceni duó [...] tovább »
Női röplabda interkontinentális selejtező – Kolumbiai győzelem a magyarok csoportjában
Budapest/Lima - A kolumbiai válogatott győzelmével indult a női röplabdázók limai interkontinentális [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása